Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Kalotaszegi adalékok 1848–49-hez Vasvári Pál emléke

Családi nevén Fejér Pál, 1826. július 14-én született Büdön, a mai Tiszavasváriban. Apja, Fejér Pál görögkatolikus lelkész volt, édesanyjának leánykori neve Méhay Erzsébet. A család 1827-ben Hajdúböszörménybe költözött, a kis Pál itt végezte el elemi iskoláit kitűnő eredménnyel. 1836-ban Nyírvasváriba költöztek, a fiatal Pál 1837-ben kezdte meg tanulmányait a nagykárolyi Piarista Gimnáziumban, ahol eminens tanuló, osztályelső volt. 1843-ban Pestre ment egyetemre, ahol történelmet és természettudományt tanult. Megtanult németül és franciául. Bölcsészhallgató korában tanári állást vállalt Teleki Blanka grófnő leánynevelő intézetében. Ekkor készíttették el rajongó leány tanítványai a portréját a kor neves festőjével, Barabás Miklóssal. Jó szervező volt, bekapcsolódott a diákkörök munkájába. 1844-ben az Egyetemi Magyar Társulat, 1845-ben az Irodalmi Kör tagja, az egyetemi ifjúság vezetője volt. Újságot szerkesztett, verseket, történelmi dolgozatokat írt. 1847-ben Zrínyi Miklós költőről írt terjedelmes tanulmányával elnyerte a Kisfaludy Társaság pályadíját. Ekkor változtatta meg nevét Fejérről Vasvárira (Nyírvasváriról) ugyanis kora neves történésze, Fejér György családneve miatt félreértés, áthallás nélkül nem adhat közre történelmi szakmunkákat.


Vasvári Pál (1826–1849)

Vasvári Pál (1826–1849)

1848. március 15-én Landerer nyomdájában barátjával, Petőfi Sándorral, Irinyi Józseffel, Jókai Mórral, Bulyovszki Gyulával megfogalmazták a tizenkét pontos kiáltványt. Délután első szónok volt a Nemzeti Múzeumnál, azután részt vett Táncsics Mihály kiszabadításában. Másnap tagja lett a Közcsendi Bizottmánynak. Március 19-én már az Országgyűlés színhelyén, Pozsonyban, Pestváros küldöttségének ifjú és népszerű tagja volt. A kormány Pestre érkezésekor, április 14-én ő mondta az üdvözlő beszédet. Később Kossuth Lajos pénzügyminisztériumában titkár, majd futár, országjáró katonatoborzó volt, éjszakánként hadtudományi műveket tanulmányozott, az egyetemen előadásokat tartott, fél év után képzett stratéga, honvéd hadnagy lett.

Kossuth Lajos 1849. január 16-i nyílt rendeletével engedélyezte Vasvárinak szabadcsapat toborzását. Rövidesen Rákóczi Szabadcsapat néven több mint 500 embert toborzott, akiknek az Országos Honvédelmi Bizottmány parancsa értelmében Erdélybe, Kalotaszegre kellett vonulniuk a magyarság körében szörnyű pusztítást végző román felkelők megfékezésére. Csapatzászlójukat 1849. április 27-én Nagyvárad főterén többezres tömeg előtt szentelték fel, a zászlóanya Teleki Blanka grófnő volt, akihez Vasvárit gyengédebb szálak fűzték.

Csapatával Vasvári Pál 1849. május 5-én súlyos csapást mért a Gyalui-havasokban megbúvó román tűzfészkekre. 1849. július 2-án Bem tábornok parancsára részt vettek abban az átfogó hadműveletben, amelynek az erdélyi Sziget-hegységbe szorult több mint 40 ezer román határőr és sorkatona lefegyverezése és megadásra bírása volt a célja, a hadművelet azonban sikertelenül végződött. 1849. július 6-án a román túlerővel a Gyalui-havasokban lévő fântânelei (ma Vasvári-havas) határrészben vívott véres küzdelemben a Rákóczi Szabadcsapat több mint 400 tagja, valamint parancsnokuk, Vasvári Pál őrnagy is meghalt.

 

Mi történt a havason?

Ahhoz hogy jobban megértsük a Vasvári Pál vezette Rákóczi szabadcsapat harci tevékenységét Kalotaszegen, idézzük fel a pár hónappal korábban történt eseményeket is. 1848 őszén, kihasználva az erdélyi magyar seregek gyengeségét az Erdélyi-szigethegységben táborozó román felkelők állandó rettegésben tartották a kalotaszegi magyar falvakat, ezek közül többet kifosztottak, felgyújtottak, a menekülni nem tudó lakosait legyilkolták, mint például 1848. november 6. és 8. között Kalotaszentkirályt, Zentelkét. (Erről a szomorú eseményről számol be idős Kilyén Ferenc lelkipásztor a magyarvalkói református anyakönyv 44. oldalán).




Emlékezés a negyvennyolcas hősökre Körösfőn. Péntek László felvétele

Bem József tábornok azonban nem feledkezett meg a védelem nélkül maradt kalotaszegi magyar falvak védelméről. A hadra fogható férfiak a fiatal magyar hadseregben szolgáltak, ezért már 1849. január 3-án a magyar csapatok támadást intéztek a havasi tűzfészkek ellen. Bánffyhunyad felől Geley András főhadnagy egy ezerfős csapattal indított támadást Kalota ellen, állásaikat a románok négy-öt órás harc után kénytelenek voltak feladni, és a havasok belseje felé visszavonulni. Február 1-jén Gyalu felől két 600 fős csapat indított újabb támadást a felfegyverzett mócok ellen, elfoglalva Havasnagyfalut, ahol Idrei Roșu móc vezér állt a csapatok élén. Ezzel egy időben a Gyalui-havasok lábánál és Bánffyhunyad térségében egy megerősített védelmi vonallal zárták le a lázongó havast. Látván a helyzet súlyosságát, Avram Iancu is a vidéken termett, és irányította a hadműveleteket. 1849. február 24-i, a Nagyszebenben székelő Commitéhez írt levelében erősítést és fegyvereket kért, valamint több információt a magyar csapatmozgásokról. A lázongó románok fegyverzetének utánpótlására, a kiképzésük irányítására, egy Ivanovics nevezetű osztrák tisztet küldtek ki. Ennek köszönhetően a megerősített román állások elleni újabb támadások mind kevesebb sikerrel jártak. A február 26-i, Havasnagyfalu elleni támadásban, a közel hatórás küzdelemben hat román és tizenhárom magyar vesztette életét, de a Kalota elleni újabb támadást is visszaverték a románok. Így köszöntött a tavasz Kalotaszegre. A havasi románok tábora megerősödve várta a kedvező pillanatot a leszámolásra. Azonban a helyzet másként alakult. Az Országos Honvédelmi Bizottmány parancsára erősítés érkezett az addigi nehéz harcokban kifáradt honvéderők számára.

Vasvári Pál 1849. május 2-án érkezett az általa szervezett Rákóczi szabadcsapattal Bánffyhunyadra. Rövid pihenő után május 5-én súlyos csapást mértek a Gyalui-havasokban megbúvó lázadó román erőkre, a harcok során Lepiste és Alsógyurkuca több háza a lángok martaléka lett. Ezután Vasváriék várakozó állásba vonultak, a századokat Incselen, Magyarvalkón, Kalotaújfalun, Meregyón, valamint Magyargyerőmonostoron helyezte el, itt várva a további fejleményeket.




A Gyarmathy házaspár (archív)

A Bem József tábornok által vezetett sikeres hadjáratnak köszönhetően 1849 tavaszára Erdély nagy része felszabadult. A császári seregek kimenetele után csak Gyulafehérvár és Déva vára, valamint az Avram Iancu parancsnoksága alatt álló, több mint 40 ezer román puskás és lándzsás, sor- és határőr-katonaság maradt hódolatlan, akik az Erdélyi-szigethegységbe húzódtak vissza, onnan zaklatták és támadták a havasalji magyar településeket. A lázadó román erők lefegyverzésére Bem elhatározta egy erős honvédcsapat bevetését, miszerint három oldalról bekerítik őket, s vagy megadják magukat, vagy pedig Bihar felé menekülnek, ahol azonban a jól felfegyverzett népfölkelőkkel találják magukat szembe. Bem a hadművelet megszervezését hadsegédére, Zarzinczky ezredesre bízta, akinek parancsa értelmében Déva felől báró Kemény Farkas ezredes 3 ezer, Fehérvár felől Beke József alezredes 2 ezer emberrel kezdje meg a románok bekerítését. Gyalu felől Szépszögi József őrnagy, a 123-ik tartalék zászlóalj zömével, Kalotaszeg irányából pedig Vasvári Pál őrnagy 2 ezer emberrel támogassa a hadműveletet. A Vasvári Pál parancsnoksága alatt álló dandár a következő csapatokból állt: a 49. tartalék zászlóalj két százada Buzgó László főhadnagy vezetésével, az 50. tartalék zászlóalj két százada Pivány Ignácz őrnagy irányításával – ezek székely századok voltak –, két udvarhelyszéki vadászszázad, amely fiatal újoncokból állott, egy 25 főből álló bihari lovas nemzetőr-szakasz Draveczky Lajos százados irányításával, egy 47 főből álló bécsi légiós szakasz Andrée hadnagy vezetésével, egy 200 főből álló román útász század, valamint a Rákóczi szabadcsapat négy százada.

A terv szerint a Vasvári vezette dandár július 4-én a havasnagyfalui fennsíkon táborba szállt, itt várta a Gyalu felől érkező Szépszögi őrnagy csapatait. De Bem, aki éppen ez időben utazott Nagyváradra, hogy Kossuthtal találkozzék, értesülvén az orosz csapatok betörési szándékáról, a hadjáratot visszaparancsolta. Beke, Kemény és Szépszögi meg is kapták a visszahívó parancsot, Vasváriékhoz azonban sosem jutott el a levél. Egyes feltételezések szerint a románok elfogták a futárt, mások szerint a távolság miatt Vasváriék egy nappal hamarabb indultak, ezért nem vehették kézbe a parancsot, de azt is feltételezik, hogy Zarzinczky ezredes egyszerűen megfeledkezett róluk, vagy talán árulás történt. Tény, hogy Vasváriékat július 5-én reggelre már körülfogták a román felkelők, 6-án pedig a honvédek kénytelenek voltak kitörni, és ugyanazon az úton, amelyen feljöttek, visszavonulni. A kitörés irányítását Vasvári a tapasztalt Buzgó László főhadnagyra bízta. A dandár kétharmada megmenekült, azonban a Rákóczi csapat több mint 400 tagja, valamint majdnem teljes vezérkara, élükön Vasvári Pál őrnaggyal itt lelte halálát. Avram Iancu nem volt jelen a bekerítési hadműveletnél, ezzel Chorchiș Nicolae tribunt, Iacob Olteanu kapitányt, valamint a havasnagyfalui népvezért, Indrei Roșut bízta meg.

A csatára és Vasvári elestének helyére vonatkozólag a harcban részt vett tisztek eskü alatt tettek vallomást. Pilhoffer István, aki a 49. honvédzászlóalj második századában harcolt, és meg is sebesült Vasvári mellett, a Meleg-Szamos jobb partján lévő Havasnagyfaluba vezető útszorost jelölte meg helyszínként. Eősi Gojdich Iván, Buzgó László hadsegéde 7-800 méterre tette a Meleg-Szamos jobb partjától azt a szikla szorost, amelyből Vasváriék még kiszabadultak. Pivány Ignác, az 50. tartalék zászlóalj (darócos székelyek) parancsnoka szerint Vasvári súlyos sebet kapott, és csak csodával határos módon sikerült megmenekülnie. Vallomása egybeesik két tiszttársának állításával, miszerint a kis tisztás, ahol látta Vasvárit elesni, a Meleg-Szamos jobb partjától 300 m-re fekszik a szűk hegyszoros bejárata előtt.




Vasvári Pál emlékhelye Körösfőn. Péntek László felvétele

Említett tisztek vallomásai alapján próbáljuk meg összeállítani a történteket. 1849. július 6-án délelőtt 11 órakor a Havasnagyfaluhoz közeli táborhelyről indult a dandár. A visszavonulást hátvédként a Pivány Ignác őrnagy által vezetett két századnyi darócos székely biztosította. A fântâneli hegytetőig szép rendben vonultak vissza a különböző alakulatok, innen az egyre mélyülő útban állandó csatározások közepette érkeztek a La Grinzi nevű határrészhez, ahonnan rátérnek a törökök útjának nevezett, északi irányba kanyargó, útnak alig nevezhető szűk ösvényre. A román felkelők a dandár nagy részét engedték visszavonulni, így a Buzgó és a Vasvári vezette csapatok ki tudtak törni nagyobb veszteség nélkül a gyűrűből, ámde a Pivány Ignác őrnagy két székely századát hatalmas erővel támadta a lándzsás, fejszés, puskás felkelő sereg. Szűnni nem akaró harcok közepette érkeztek ahhoz a szűk hegyszoroshoz, amelynek meredek tetejéről szikla- és gerendalavinát zúdítottak a románok a székely századokra. Draveczky futárai vitték a hírt a kiszabadult csapatoknak, hogy a székelyek nagy bajban vannak. Vasvári a Rákóczi csapat mindhárom századát visszavezényelte a székelyek segítségére. Gyilkos és kegyetlen közelharc bontakozott ki, a veszteség pedig óriási volt mindkét fél részéről. Az összekeveredett tömeg nehezen evickélt ki a hegyszorosból a Meleg-Szamos jobb partjától 300 lépésre lévő kis tisztáshoz, ahol a fordulásnál az egyik magyar ágyú felborult. Az ágyú és a csapatzászló védelmére Vasvári minden erőt ide összpontosított. Még nem ért az ágyúhoz, amikor találat érte, de még nyeregben tudott maradni, pár lépésre az ágyútól lovát is kilőtték alóla. Pivány még egy emberfeletti kísérletet tett az ágyú mellett térdelő és a zászlórúdba kapaszkodó Vasvári megmentésére, akinek feje mellére hanyatlott, zubbonya az oldalán csupa vér volt. Délután 5 óra körül járt az idő. Vasvári még élt, amikor az egyik móc, a topánfalvi Todea Gavril föléje hajolt, vizsgálta, életben van-e még? A haldokló minden erejét összeszedte, még érthetően ezt kérte: „Vigyetek Iancuhoz! Vigyetek Iancuhoz!” De a halálosan megsebesült Vasvári szép kék szeme lassan elhomályosodott, a száján kicsorduló vért, amely végigpatakzott szőke haján, elnyelte a dús havasi legelő.

 

Vasvári Pál emléke Kalotaszegen

„A csatatér színhelyére jöttem három hónapos betegeskedésem után, hogyha halnom kell, együtt haljak meg beteg hazámmal, vagy ha a hon felgyógyul, engem is gyógyítson meg az öröm, melyet ekkor élvezendek. Itt járok a nagyszerű látvány piaczán: vizsgálom a haza embereit és gondolkodom… Itt létem olyan, mint Pliniusé az Aethna-kitörés rémjeleneténél…” – vetette papírra Vasvári Pál. Pár nappal később halott volt.

Vasvári emlékét a forradalom és szabadságharc után az erdélyi részeken Hory Farkas lelkész, elhunyta után pedig lánya, a költői lelkületű Gyarmathy Zsigáné született Hory Etelka, kitűnő tollú író, néprajzkutató tartotta fenn, ugyanis Vasvári kalotaszegi tartózkodása idején barátságba került a magyargyerőmonostori református lelkipásztor-költővel, Hory Farkassal és családjával. Gyarmathy Zsigáné időről-időre egy költői lelkületű cikkben emlékezett meg Vasváriról, szerepelteti például a Monostori Katinka című regényében is. 1886-ban a kolozsvári március 15-i ünnepélyen Az ifjú hős című írását olvasta fel férje, Gyarmathy Zsigmond.

Az 1800-as évek végén három nagyszabású ünnepséget szerveztek a feltételezett csata színhelyén, az elsőt 1892. július 18-án, amikor magas rangú közéleti személyiségek, intézményvezetők érkeztek Kalotaszegről, Kolozsvárról, Nagyváradról, Zilahról és más, távolabbi településekről. Erről az eseményről a Kolozsváron megjelenő 1848–1849 Történelmi Lapok 1892. augusztus 1-i száma részletesen beszámolt. A sikeres eseményen felbuzdulva 1892. augusztus 15-én, Kolozsváron megalakult a Vasvári Kör, amelynek elnökévé Szabó Sámuel tanárt, ’48-as honvédtisztet választották meg. A kör céljai között szerepelt a Vasvárira vonatkozó történelmi adalékok és emlékek összegyűjtése – amely vallomásokról az 1848–1849 Történelmi Lapok rendszeresen beszámolt –, a Vasvári-ereklyék összegyűjtése, valamint egy Vasvári-emlékjel felállítása a csatatéren. A második, nagyszabású, kirándulással összekötött ünnepség 1893. július 9-én volt, erről az 1848–1849 Történelmi Lapok 1893. augusztus 15-i számában Szabó Sámuel, a Vasvári Kör elnöke számolt be, aki az ünnepségen hazafias érzéstől átfűtött köszöntőt, ünnepi beszédet mondott. A harmadik hivatalos kirándulást Vasvári halállának 50. évfordulóján, 1899-ben a kolozsvári Országos Történelmi Ereklye-Múzeum szervezte, amelynek munkatársai 1892-93-tól sok utánajárással összegyűjtötték Vasvári még élő katonái vallomásait, és akik közül többen részt is vettek az 1899. évi ünnepségen. Az esemény fénypontjaként felavatták a nemzeti színekre festett oszlopú aranyozott keresztet, amelyet Ráduly Simon kolozsvári római katolikus pap szentelt meg. Az emlékünnepség hatására, annak folytatásaként Vasvári Kápolnát építettek a csatatér színhelyén, amely 1903 őszére készült el, és amelynek feliratát Hegyesi Márton nagyváradi ügyvéd, Vasvári-kutató és Szabó Sámuel készítették. A felirat így szólt:

„Vasvári Pálnak

Az 1848-49-iki szabadságharc egyik legnemesebb áldozatának, és mintegy 400, vele együtt ezen a hegyoldalon 1849. július 6-án elvérzett bajtársa dicső emlékének.

El ne feledd a mezőt, hol ők elhullának, a hűk

És a legvégsők a haza jobbjaiból.

Vajha ama szíveket a haláltól visszavehetnők

Teljes erőben úgy mint dobogának előbb.

Még egyszer vérharczaidat megvívni, Szabadság!”

Jósikatelep 1904. július 6.

A felirat ma a tiszavasvári Vasvári Pál múzeumban látható.

Az 1600 korona értékű oltárképet a cseh származású, Erdélyben letelepedett Melka Vince, Rudolf trónörökös festője festette, a madonna arcképét állítólag Teleki Blanka grófnőről mintázta.

Ugyanekkor megdöbbenéssel vették tudomásul, hogy a hegyi románok közül valakik a Vasvári emlékére felállított keresztet megcsonkították, meggyalázták.

Rövid idő múlva, az 1900-as évek elején, gazdát cserélt a Fântânele alatt lévő Jósikafalva. Az egész községet a Vasvári kápolnával és 30 ezer hold erdőséggel megvásárolta Urmánczy János nagybirtokos, aki fűrésztelepet hozott létre a Meleg-Szamos völgyében. Urmánczy 1912-ben, a fűrésztelep fölé emelkedő hegytetőre, festői környezetben egy gyönyörű, 36 szobás kastélyt épített. Kastélya elé egy új, kőből készült kápolnát építetett, ide szállították át a régi fa kápolnából az oltárképet, az oltárt és a kápolna feliratát, a Vasvári-táblát, amelyet 1914. július 12-én szentelt fel gróf Majláth Gusztáv gyulafehérvári püspök. Az Urmánczy kastély 1918 végén esett áldozatul a havasiak dühének, felgyújtották, porig rombolták, az előtte lévő Vasvári kápolnát kifosztották, és román templommá alakították. 1974 végén, amikor a bélesi vízerőmű duzzasztógátját megépítették és a völgyet elárasztották, Jósikafalvát a hegytetőre költöztették – mai neve Béles, románul Beliș –, a házakat lerombolták, csak a templom lerombolására nem kaptak buldózerest a mélyen vallásos románság közül, a kápolna ma is ott mállad a bélesi tó alatt, csak nagy szárazságkor emelkedik ki a víz tükre fölé.

Miskolci barátommal, Rakaczky Jánossal és feleségével, Marikával 1978-ban jártunk egy családi kirándulás alkalmával Havasnagyfalunál, az Avram Iancu emlékkeresztnél. Tőlük értesültem, hogy valahol e vidéken esett el Vasvári Pál, aki akárcsak kedves barátom, görögkatolikus vallású volt. Ezt követően 1986-ban volt szerencsém megismerkedni az immár csak néhai Deritei György magyargyerőmonostori református lelkipásztorral, akitől már sokkal többet megtudtam a végzetes csata részleteiről és Vasvári elestének feltételezett helyéről. 1989 után, mint az újraindított Kalotaszeg című lap külső munkatársa, birtokába jutottam néhány, Vasvárival foglalkozó korabeli újságcikknek és értékes dokumentumnak. A lap főszerkesztőjének, Vasas Samu tanár úrnak a javaslatára 1994 tavaszán egy kis baráti csapat zarándokolt föl Havasnagyfaluhoz, és a birtokunkban lévő dokumentumok alapján megpróbáltuk azonosítani Vasvári elestének helyét, amelyet egy magunkkal vitt fakereszttel jelöltünk meg. (Mint utólag kiderült, tévesen).

1995 tavaszán a körösfői RMDSZ választmánya kérte, június végére pedig meg is kapta a helyi tanács engedélyét egy Vasvári-kopjafa felállítására a református templomdomb alatti köztérre. Miután az emlékjelt már állt, a kezdeményezők ellen perek indultak, ellenük több millió lejes pénzbírságot róttak ki, és kötelezték őket a fejfa eltávolítására, az ügyben a határokon is átgyűrűző román–magyar sajtópolémia is kialakult, az évekig tartó pereket viszont a körösfőiek rendre megnyerték, így a Vasvári-emlékjel ma is áll, és évente több ezren róják le tiszteletüket a ’48-as tiszt emléke előtt.




Emlékezők az 1900-as évek elején a Vasvári-emlékhelyen.
Balról jobbra elöl Kuszkó István, a Történelmi Lapok szerkesztője,
Boros József '48-as honvéd hadnagy Margittáról, Szabó Samu
tanár, a Vasvári Kör elnöke  és Hegyesi Márton a Vasvári Kör tagja.
A hátsó sorban Székely János '48-as
honvéd Nagyváradról és Mányai Imre '48-as honvéd Marosvásárhelyről

1996-ban Magyarvalkón is kopjafát avattak Vasvári Pál emlékére a református templom cintermében. Ugyanebben az évben 24 taggal megalakult a körösfői Rákóczi Kultúregylet, ettől kezdve minden évben utóbbi szervezi a Vasvári Pál Napokat Kalotaszegen, Vasvári Pál-díjjal jutalmazva azokat a szervezeteket, intézményeket és magánszemélyeket, amelyek/akik a legtöbbet tettek Vasvári Pál emlékének, szellemiségének ápolásáért Kalotaszegen. Megalakult a Körösfői Rákóczi Balladacsoport, amely később a Körösfői Rákóczi Hagyományőrző Néptánccsoport nevet vette fel, és állandó fellépője a Vasvári-napoknak. 1999-ben az összegyűlt források alapján egy kis történelmi elbeszélést jelentettem meg az ifjúság számára Akiket Kalotaszeg nem feled címmel, majd rá két évre egy vaskosabb kötetet Bölcsőtől a csatatérig címmel, amely eredeti cikkeket tartalmaz magyar, román és osztrák nézőpontból a fântânelei csatára vonatkozóan. Ekkor indítottuk el a könyvbemutatók, valamint történelmi előadások sorozatát erdélyi, anyaországi, felvidéki városok, települések művelődési házaiban, iskoláiban, nem utolsó sorban a kalotaszegi magyar falvakban, ismertetve Vasvári Pál életét és halállának körülményeit. 2004-ben a Vasvári Pál-napok alkalmával nyilvánosan megígértem, ősszel pedig létrehoztam Körösfőn, a saját ingatlanomban egy kis Vasvári-emlékkiállítást, amely az eltelt több mint 25 év óta töretlen népszerűségnek örvend, és ahol a több évtizede összegyűlt emlékeket nemcsak turisták és diákok, hanem történészek és kutatók is tanulmányozzák. (A kiállítás ingyenesen látogatható.)

Körösfőn minden évben megrendezzük a Vasvári Pál Emléknapokat, amelyek egyházi szertartással és koszorúzással egybekötött megemlékezéssel kezdődnek a bélesi vízerőmű tavánál, majd délután díjátadó és koszorúzási ünnepséggel folytatódnak Körösfőn. Ekkor fogadjuk ünnepélyesen a Vasvári Pál biciklis teljesítmény- és emléktúra résztvevőit is, mint például az Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891. bringásait, akik már több mint húsz éve szervezik az emléktúrát, és amelyeken több alkalommal részt vettek a nyírvasvári Vasváriak Vasváriért Közéleti Egyesület, valamint a Budapest 18. kerületi Városgazda Utánpótlás Akadémia sportolói is. Az ünnepség keretében színvonalas történelmi előadások, kulturális és sportműsorok, történelmi diákvetélkedők, szórakoztató és táncelőadások zajlanak, amelyeket késő este tábortűz zár.

Rendezvényeit a körösfői Rákóczi Kultúregylet összehangolja és egyezteti olyan, a Vasvári emlékét ápoló testvérszervezetekkel, mint a Vasvári Pál Társaság (Tiszavasvári), a Vasváriak Vasváriért Közéleti Egyesület (Nyírvasvári), valamint a Budapest 18. Kerületi Vasvári Pál Polgári Egyesület, hogy kölcsönösen részt tudjanak venni egymás eseményein. Az említett helységek hivatalosan is testvértelepülési kapcsolatot ápolnak Körösfővel.

 

Felhasznált források:

Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848-1849-ben. Genf, 1865.

Johann Czetz: Bem’s Feldfzug in Siebenbürgen. Hamburg, 1850.

Hazánk s a külföld. 1868, IV. évf., 22-23. sz.

1848–1849 Történelmi Lapok, 1892. II. 15.; III. 15., IIX. I., IIX. 15., X. 15. 1893. III. 15., IV. 15., V. I., VII. 15., IIX. 15., XII. I.

Erdély, 1906., XV. évf., 7-8. sz.

Nicolae, Șteiu: De sufletul Iancului, 1992.

Kalotaszeg, 1998, IX. évf., 3. sz.

 

Új hozzászólás

Hozzaszolas

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <img> <p> <br>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
Ellenőrzés