Johann Sebastian Bach (1685–1750) zenéje az év bármely hónapjában nyugtatóan hat, azonban a téli ünnepek táján az orgona hangja még ünnepibbé válik. A zene, a gyertyaláng olyan világot teremt, amely ha teljes megállásra nem is, de mindenképpen lassításra ösztönöz – talán meg kellene tanulnunk, hogy ne csak akkor húzzuk be a kéziféket, amikor már energiakészletünk végére jutottunk, és a levegő után is kapkodnunk kell, hanem akkor is, amikor még nem fulladtunk ki, időt adva magunknak a feltöltődésre. Lassítsunk időközönként, élvezzük a jelent, míg az múlttá nem válik. Ha a pillanat elszáll, már csak az élmény emléke marad. Élményekben gazdagodni a legdrágább kincs, mert azok egy életre belénk vésődnek. Az élmények nem romlanak el, nem szakadnak szét, nem törnek darabokra, még csak el sem vesztődnek, hanem az idő múltával még színesebbé, csillogóbbá, értékesebbé válnak.
Amikor múltbéli hírességekre, művészekre gondolunk, általában csak az alkotásaik révén kerülnek a közelünkbe, nem sokat foglalkozunk azzal, hogy ők is hús-vér emberek voltak, a maguk életével, nehézségeikkel, örömeikkel, bánataikkal vagy akár kedvenc ételeikkel.
Bach egy nagy múltú zenészcsalád nyolcadik gyermekeként látta meg a napvilágot, 10 éves kora előtt teljesen árván maradt, legidősebb bátyja gondozásában nőtt fel, aki jómaga is orgonista volt. Megismertette a fiatal Bachot a billentyűs hangszer- és zeneszerzés művészetével, megtanította klavikordon játszani, korabeli nagy zeneszerzők műveivel ismertette meg, teológiára és nyelvekre taníttatta. Bach ügyesen haladt az iskolatanulmányaival, szépen csengő szoprán hangjának köszönhetően került gimnáziumba, melynek gyermekkórusába rögtön beválogatták, és ahol orgonálni is megtanult. Amikor hangja mutálni kezdett, szükség esetén hegedült vagy orgonált, közben az orgonaépítés művészetét is kitanulta. Bátyja támogatása mellett az önművelés igénye és szorgalma volt zenei fejlődésének legfontosabb tényezője. Hosszú gyalogutakat tett meg, hogy megismerje a leghíresebb német orgonisták játékát. Elszántságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy kántorként négyhetes szabadságot vett ki, és több mint 400 km-t gyalogolt azért, hogy a korabeli virtuóz orgonistát, Buxtehudét láthassa.
Amikor jól jövedelmező álláshoz jutott, 1707-ben elvette másod-unokatestvérét, Maria Barbara Bachot, hét gyermekük született. Maria Barbarát a hirtelen halál 1720 nyarán érte, amikor férje a hercegi udvarral két hónapon át Karlsbadban (csehül Karlovy Vary) tartózkodott. Bach csupán hazaérkezése után értesült felesége haláláról és temetéséről. A megözvegyült zeneszerző kiskorú gyermekeivel nem maradhatott sokáig egyedül, következő év végén Anna Magdalena Wilcke énekesnőt vette el feleségül, ebből a házasságból tizenhárom gyermek született. Anna Magdalena férjhezmenetele után is folytatta énekesi pályafutását, a zene iránti szeretetük, a közös zenei érdeklődésük boldog házasságuk alappillére volt. Bach húsz gyermeke közül tíz érte meg a felnőttkort.
Kántori, kamaramuzsikusi és iskolaigazgatói feladatai mellett orgonaépítések felügyelésére, a frissen épített orgonák kipróbálására is gyakran megbízást kapott. Egyik alkalommal az egyház állta a munkálatokkal felmerülő összes költséget, beleértve Bach kéthetes szállodai tartózkodását és fogyasztását, amiből kiderül, hogy Bach mennyire szerette a hasát. A feljegyzésekből megtudjuk, hogy két hét alatt egy szobalány 43 napi bérét költötte ételre, 12 napi bérét sörre és nagyjából 5 napi bérét erős italra. Mindezek közül a sörszámlája a legfigyelemreméltóbb: kihasználva a „cég” által fizetett kiszállás lehetőségét, öt sört (500 ml) gurított le naponta, ami egy 18. századi német szemszögéből valószínűleg nem annyira meghökkentő, azonban ha még hozzászámoljuk a pálinkafogyasztását, nyugodtan állíthatjuk, hogy jól érezte magát a munkálatok során.
A sört nem csupán a korsóban, hanem az ételekbe csempészve is szerette. Egyik legkedveltebb és minden valószínűség szerint legfinomabb fogása a sörleves volt, amelyet kenyérrel fogyasztott.
Bach kedvenc sörlevese
Hozzávalók:
– 6 szelet bacon szalonna
– 3 evőkanál vaj
– fél kiskanál szárított zsálya
– fél kiskanál kakukkfű
– 1 cikk fokhagyma
– 2 evőkanál liszt
– 500 ml erőleves
– 200 ml sör (barna sör jól talál)
– 1 evőkanál barna cukor
– 1 kiskanál fahéj
– 2 tojássárgája
– 200 ml tejszín vagy tej
– 400 g cheddar sajt
– só, bors ízlés szerint
Elkészítése:
A szalonnaszeleteket megpirítjuk, szalvétára kitesszük. A nyert zsiradékon megolvasztjuk a vajat, rádobjuk a lereszelt fokhagymát, egy kavarás után hozzáadjuk a lisztet, zsályát és kakukkfüvet is. A fűszeres rántáshoz folyamatos kavarás mellett apránként hozzáöntjük az erőlevest és sört, beletesszük a cukrot, a fahéjat, majd felforraljuk. A tojássárgákat a tejszínnel vagy tejjel simára kavarjuk, a levesbe csorgatjuk. Alacsony lángon sűrűsödésig főzzük. Sózzuk, borsozzuk. Levesszük a tűzről, a reszelt sajtot belekavarjuk. Tetejére apró kockákra vágott pirított bacont és zöldhagymakarikákat szórunk. Friss kenyérrel vagy pirítóssal kínáljuk.
Élete során Johann Sebastian Bach zeneszerzői munkáságát, az emberi örömöt és bánatot oly gyönyörűen megszóltaltató hangszeres polifóniáit csak szűk körben ismerték, Németország határain kívül alig hallottak róla. Halálakor a helyi újság csupán a 65 éves kántor és a lipcsei Tamás-iskola kórusvezetőjének a haláláról hozta a hírt, különösebb búcsúztatás nélkül hantolták el. Halála után az özvegyen maradt Anna Magdalenát sem kerülte el a kor pártában maradt vagy özveggyé vált nőinek sorsa. Egy évvel férje halála után elszegényedve, koldusasszonyként halt meg.
Ma a világ egyik legismertebb zeneszerzőjeként, a barokk zene legjobbjaként számontartott Bach kottáit halála után csomagolópapírként használták, műveinek egy része úgy maradt fenn az utókor számára, hogy véletlenül egy hozzáértő kezébe került.
