A nagyváradi Posticum-ház

A nagyváradi Posticum keresztény szellemiségű kulturális központ és vendégház. Nemcsak földrajzi, kulturális és vallási, hanem a szó tágabb és átvitt értelmében is a „határok mentén” fekszik. Sziget a szárazföldön a szó és csend határán, amely sajátos helyzeténél fogva közvetítő szerepet tölt be nemzetek, kultúrák, vallások, különböző társadalmi csoportok és területek között.

A szervezet története

Ahogy jobbára történni szokott, a Posticum története is egyetlen emberrel kezdődött. Sok személy összefogása, ötlete, anyagi támogatása és kétkezi munkája kellett, amíg az álomból valóság lett, valójában azonban a megvalósulásig vezető rögös út felelősségének súlyát egyetlen személy, Rencsik Imre ifjúsági lelkész vállalta magára. Jogilag a szervezet KIM (Keresztény Ifjúsági Mozgalom) néven 1994-ben alakult meg, központja pedig Nagyvárad egyik kertvárosának lelkészi lakásában volt. A KIM – Ház gyorsan belopta magát a tizenéves fiatalok szívébe és kedvenc találkozóhelyükké lett. A szórakoztatáson és tartalmas kikapcsolódáson túl azonban a szervezet tanulmányi előmenetelükben is igyekezett segíteni a diákokat, nyelv- és informatikai tanfolyamokat szervezett, külföldi ösztöndíjakat közvetített számukra. Hamarosan egyértelművé vált, hogy nagyobb befogadóképességű, több fiatalnak és programnak helyet adó épületre van szükség, így az egyesület 1996-ban lerakta a jelenlegi ifjúsági és kulturális központ alapjait, amelyet Posticum néven 2000. május 21-én Exc. Tempfli József megyéspüspök úr szentelt fel a Varadinum ünnepségsorozat záró mozzanataként. Az épület tervezése és megalkotása során fő szempont volt az egyesület szellemiségének esztétikai megjelenítése, hogy a házba betérő fiatalok és az ide látogatók, mintegy ösztönösen ráérezzenek a Posticum küldetésére. A hosszas töprengések és vívódások közepette született épület egyedülálló architektúrája nyitottságot, kiegyensúlyozottságot, mértékletességet sugall, és spontán módon hasonló belső értékek felismerésére ösztönöz. A kultúrközpont mára Nagyvárad életének egyik sajátos színfoltja és meghatározó színtere lett, ahol nemcsak kikapcsolódni lehet, hanem bekapcsolódni is egy olyan szellemi-lelki környezetbe, amely igazabb, hitelesebb, emberibb életre sarkall.

A szervezet céljai

Meggyőződésünk, hogy a keresztény kultúra kétezer éves épületébe nem csak a főbejáraton keresztül vezet út, hanem van egy nem túl látványos, eldugott és sokszor jelentéktelennek tartott „hátsó ajtó” is (ez a latin posticum szó jelentése), amelyen keresztül éppúgy be lehet jutni a szentek szentjébe, a legszentebb szentélyébe. A Posticum az elmúlt évtizedekben különböző kulturális szolgáltatások és karitatív rendezvények széleskörű kínálatával igyekezett betölteni e hátsó ajtó szerepét. Sokrétű tevékenysége során azonban egyre inkább a belső energiaforrások fellelésére és ápolására irányult figyelme, így az idők jeleihez igazodva a hátsó ajtót egyre határozottabban a csenddel, a szemlélődő elmélyüléssel azonosította. A csend természetesen nem minden, „csak kapu”, de mindenkinek keresztül kell mennie rajta, aki a vallásosságot többnek akarja látni népi folklórnál, az egyházi és liturgikus szertartásokat pedig személytelen hagyományőrzésnél. Aki nem a csend kapuján lép be az Egyház kétezer éves épületébe, könnyen meglehet, hogy muzeális tárlatvezetéshez hasonló kulturális élményben lesz része, az Örökkévaló jelenlétének közvetlen megtapasztalása azonban hiányozni fog az életéből. Az élet pedig e tapasztalat hiányában előbb-utóbb elsekélyesedik, ellaposodik, megfakul és ízét veszti. Ezért a Posticum hátsó kapuja a jövőben elsősorban azok előtt áll nyitva, akik a mindennapokhoz nélkülözhetetlenül szükséges életadó erőforrást a csendes szemlélődésből, a kontemplatív életmódból szeretnék meríteni, és a tömegkultúra zajos útvesztőjében személyes életútjukra szeretnének rálelni. Hisszük továbbá, hogy nem csak egyénként, hanem vallási közösségekként is a meditatív szemlélődés útján járva fedezhetjük fel azt a minden világvallásban megtalálható közös forrást, amelyből merítve – a történelmi, kulturális és teológiai különbözőségek ellenére is – esélyünk lehet egymásra testvérként tekintő emberekből álló társadalmat teremteni.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Balázs Bécsi Attila

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben nem kerültek az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességeikről, kiemelkedő tulajdonságaikról, átlagon felüli jellemvonásukról tettek tanúbizonyságot. A projekt erdélyi lebonyolítója az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, ezen belül a Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézet, résztvevői romániai magyar iskolás csapatok. Új, Hétköznapi hőseink című sorozatában a Művelődés szerkesztősége a kezdeményezés során eddig született, helytörténeti adalékokat is tartalmazó dolgozatok szerkesztett, esetenként tömörített változatát teszi közzé.

" (...) a kulturális termék előállítása is pontosan olyan, mint a kertészetének: mindkettőnek megvan az eredete, ami a kultúrában az ötlet, a kertészetben pedig a mag. A kultúrában az ötlet és az ihlet önmagában semmit nem ér, ha nem kerül megfelelő kezekbe és környezetbe, ha nem ölt testet színben, szóban, hangban, festményben, versben, zenében. A kertészetben, ös - szességében a mezőgazdaságban is így van: ott van a mag, ami ha nem kerül megfelelő kezekbe és környezetbe, más szóval, ha nem kerül számára jó földbe, ha nem kap vizet, napfényt, táplálékot, akkor elsenyved, elpusztul. A két szakterület tartalmát tekintve valóban más, de logikailag teljesen egyforma. A mezőgazdaságban van egy állandó: a föld, ez az alap. A kultúrában, a közművelődésben is van egy állandó: az ember, a célközönség. De a mechanizmusok hasonlóak. "

Jósika Miklós szülőháza Tordán

Tordával kapcsolatosan többször elhangzott, hogy sok jelentős értelmiségit adott a világnak, de ezeket nem tudta megtartani. Így hát úgy döntöttem, hogy megvizsgálom ennek a megállapításnak a történelmi háttereit, és bemutatok néhány értelmiségit, aki a tudományok, irodalom és a művészetek terén alkotott, olyan embereket, akiknek életműve már lezárult.

Albert Mátyás

... ha jól belegondolok, már gyerekkoromban érződött a kultúrához, a művelődéshez ragaszkodás. A magyar identitás megőrzése és az itthon, a szülőföldön maradás ösztönzése is már serdülőkoromban jelentkezett, ami azután csak egyre jobban erősödött. Talán így kell születni, ez belülről jön, ezek mind erős és öntudatos belső érzések, amelyek később csiszolódnak, és a mindennapok rávilágítanak, rávezetnek arra, hogy tenned kell valami jót, valami maradandót.

Vannak csaták, amelyeket elveszítünk. Rájöttem. Ma bejöttem az irodába, és látom, hogy egyik kolléganőm fia ott ül az egyik széken. Hatalmas mosollyal ráköszönök a kis Danra, és ahogy a spanyol mondja, „no me paró bola”, rám sem hederített. Ha a felnőtt és az okostelefon küzd a gyermek figyelméért, abból mi ritkán kerülünk ki győztesen. Komolyra fordítva a szót, szeretnék kicsit foglalkozni azzal, hogy Latin-Amerikában hogyan fest az anya, apa és a gyermek kapcsolata, valamint azzal, hogy mi mindent képesek egymásért megtenni.

Honduras nem az az ország, amelyet ha valakinek megemlítesz, akkor rögtön tudja, hogy miről beszélsz. Ami földrajzi elhelyezkedését illeti, legyünk őszinték, legtöbbünknek kell egy kis segítség, hogy megtalálja a térképen. És ha már itt tartunk, akkor elárulom, hogy vannak olyanok, akik nemhogy az ország, de még a térség létezéséről sem tudnak. És ha földrajzi elhelyezkedését homály fedi, akkor nyugodtan kijelenthetem, hogy kultúrájának sajátosságai még kevesebbé ismeretesek.

A Partiumi Honismereti Konferenciák társaságunk legmagasabb fóruma. Ekkor mutatjuk be tagtársaink kutatási eredményeit, amelyeket igyekszünk közzé tenni mindenki számára. Ugyanekkor adjuk át a Fényes Elek-díjakat és más kitüntetéseket. Ekkor tartjuk a közgyűlésünket is, amelyen fontos határozatokat hozunk. Gyakorlatilag ekkor találkozunk egymással, Szatmárnémetitől Temesvárig, Budapesttől Kolozsvárig. Nem véletlenül mondtam Budapestet, mert nyolc tagunk van Magyarországról. Eddig 24 konferenciát szerveztünk: igyekeztünk mindig más helységben megszervezni, elsősorban ott, ahol sikerült segítséget kapni, a helyi önkormányzatoktól, az egyházaktól. És természetesen a helyi tagtársaink hathatós segítségével. Ugyanakkor igyekeztünk bevonni az illető terület szakembereit is. Ekkor találkoznak a jó barátok, elbeszélgetünk, mint egy nagy családban. Remélem, így érez mindenki.

A Benedek Elek Emlékév legkiemelkedőbb rendezvénye szeptember 30-én Baróton és Kisbaconban volt: Erdővidék központ­jában Elek apó szobrát avatták fel, szü­lőfalujában pedig az emlékház ötven éves fennállását ünnepelték. 2019 hár­mas évforduló okán vált Benedek Elek Emlékévvé: 160 éve született, 90 éve halt meg a nagy mesemondó, lapszerkesztő és kiváló publicista, az általa épített Ma­ri-lak pedig, hol élete utolsó éveit élte, félszáz esztendeje vált múzeummá és zarándokhellyé.

Újra meg újra olvasom a levelét Kedves öcsém, s nem akarok hinni a szemem­nek: minden szavából meleg szeretet árad felém. Ezt a szeretetet könyveim­nek köszönhetem, melyeknek ön gyer­mekkorától mind e mai napokig hű olvasója. Az én szívemről szakadt szü­lötteimnek, melyek megtalálták az utat az ön szívéhez.

Imreh István születésének 100. évfor­dulójára több intézmény és több rokon tudományterület képviselői együtt em­lékeztek szeptember 12–13-án az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Kolozsvári Aka­démiai Bizottság Történelemtudomá­nyi Szakbizottsága, a BBTE Történelem és Filozófia Karának Magyar Történeti Intézete és az MTA BTK Történettudo­mányi Intézete közös szervezésében Kolozsváron megrendezett konferenci­án. Ez is mutatja, hogy mind az erdélyi magyar, mind a magyarországi tudo­mányosság képviselői magukénak érzik a hagyatékát.

Dávid Ferenc szobor, Kolozsvár

Megtörténhet, hogy „a Dávid Fe­renc-szobor”-ként fog bevonulni a törté­nelembe az az egész alakos műalkotás, amelyet augusztus 17-én ünnepélyes keretek között avattak fel Kolozsvár belvárosában. Az unitárius templom és a János Zsigmond Unitárius Kollégi­um, a püspöki hivatal között létrehozott kis téren álló bronzszobor különleges­sége, hogy az első egész alakos Dá­vid Ferenc-szobor, ami valaha készült. És mivel az unitáriusok vallásalapító püspökéről (1520 körül–1579) nem ma­radt fenn hiteles képi ábrázolás, nem ki­zárt, hogy sokaknak ez a kép ragad meg róla a retináján.

Hawaii hallatán a legtöbb emberben fel sem merül, hogy néhány száz magyar ajkú honfitársunk éli ott mindennapjait, valamint háromezerre tehető azoknak a személyeknek a száma, akik magyar származásúnak vallják magukat. A kivándorló emberek egy része el­zárkózik a többi magyartól, de szeren­csére akadnak olyan elszánt személyek, akik igyekeznek identitásukat megőriz­ni. Ezek a Hawaiin élő magyarok, több ezer kilométernyire az anyaországtól, a tőlük telhető módon ápolják hagyo­mányainkat, ünneplik nemzeti ünne­peinket.

securitate beszervezés

A megfigyelt történelemkörről a nevemre kiállított I 72467-es számú szekus dosszié főleg kutatói tevékenységem megfigyelésére vonatkozott. Ennek ellenére számos adatot, dokumentumértékű feljegyzést tartalmaz oktató-nevelői tevékenységemre, főleg pedig az általam vezetett történelemkör tevékenységének a megfigyelésére vonatkozóan. A jelentősebb feljegyzések a következők.

Szentlászló kórustalálkozó

A hely és az alkalom történelmi fontosságát jó mesterünk, karnagyunk, Guttman Mihály néhai zenetanár így fogalmazta meg a 20. Szent László-napi kórustalálkozó alkalmával, 2010-ben: „… Urunk segedelmével, bátran megvallva hitünket, vállalva nemzeti hovatartozásunkat, erdélyi viszonylatban a legnagyobb seregszemléje az élő kórusoknak, akik a Kárpát-medence minden sarkából legalább egyszer eljönnek, hogy Szent László királyunk napján, a kóruszene ünnepén, június hónap utolsó szombatján, Tordaszentlászlón ünnepeljenek. Ez lett a mi kalotaszegi Mekkánk, lassan-lassan zarándokhelyünk.”

A történelemkör tagjai 1982 őszén dolgozataikat Bukarestben is bemutatták. Vendéglátónk Demény Lajos, a Nicolae Iorga történeti intézet nemzetiségi osztályának a vezetője volt, aki október 14-én házigazdaként fogadott bennünket a Petőfi Sándor Művelődési ház rendezvényén. A történelemkör diákjainak az előadásairól az Ifjúmunkás azt írta: „Az esemény, amely ennek a levélnek a megírására késztet, október 14-én zajlott le Bukarestben, amikor is a Petőfi Sándor Művelődési Ház vendégül látta a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Líceum történelemkörének tagjait.