Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Torda vármegye és Aranyosszék szabadságharca

A 2018-as év gyümölcsöző volt a magyarországi 1848‒49-es forradalom és szabadságharc történetírása szempontjából, ebben az évben ugyanis több, ezen tematikát feldolgozó kötet is nyomdafestéket látott. Ezen művek sorába illeszkedik Süli Attila őrnagy-hadtörténész, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) munkatársa által közreadott könyv, mely Torda vármegye és Aranyosszék 1848‒49-es eseményeit ismerteti.*

A kötet Előszat Hermann Róbert hadtörténész, a Magyar Történeti Társulat elnöke írta. Ebben felteszi a kérdést, hogy van-e arra lehetőség, hogy a magyarországi 1848‒49-es forradalom és szabadságharc történetével foglalkozó kutatók bármi újat mondjanak. A kérdést pedig így válaszolja meg: „Jómagam ilyenkor azt szoktam mondani, hogy a szabadságharcot aligha fogjuk megnyerni, s a fegyverletétel alkalmával továbbra sem a muszkák kapitulálnak előttünk, hanem mi őelőttük; de azért azokban a fránya részletekben még sok ördög rejtezik.” (5 o.)

Az 1848‒49-es események forrásainak közlését, mint folyamatot hullámhegyek és -völgyek jellemezték: a közreadás az 1850-es években kezdetét vette, a munkák azonban a győztes oldal szemléletét tükrözték és kevés iratot jelentettek meg teljes terjedelemben. Kivételt a külföldre távozott forradalmárok (pl. Szalay László, Klapka György) közleményei képeztek. A változást 1867, majd 1918 hozta meg. Az 1848-as magyar nyelvű történeti irodalom számottevő részét a helytörténeti munkák képezik, melyek 1918 után háttérbe szorultak. Erdélyben 1989 után következett be a változás.

Torda  megye  és  Aranyosszék  1848  alkonyán című fejezetben Süli röviden ismerteti a két törvényhatóság és Tor-da vármegyeszékhely forradalom kitörése körül fennálló állapotát. Innen megtudjuk, hogy a vármegye lakosságának túlnyomó többségét jobbágyok képezték, a közigazgatási egységben pedig a plébániák többsége görög katolikus volt. 1848-ban a főispán a konzervatív szemléletű gróf Thoroczkai Miklós volt. A vármegye a szabadságharcnak összesen 1326 önkéntest és 738 sorozott katonát adott, területéről bizonyos mértékig összesen hat katonai alakulat nyert kiegészítést, továbbá Tordára vezényelték 1848 tavaszán a háromszéki, 15-ös számú székely határőr-gyalogezred két százada.

A Kövend székhelyű Aranyosszék lakossága 23 ezer fő körül mozgott, a legtöbb (19) gyülekezete a protestáns felekezeteknek volt, őket követték a görög katolikusok (13). A székben állomásozott a 11. számú székely határőr-huszárezred egyik százada, melynek egyik alegysége (szakasza) román többségű volt.

Az első alakulat, melynek történetét Süli ismerteti, a vármegyei nemzetőrség, melynek egy fejezetet szentelt. Tordán már 1848. március 30-án határozat született nemzetőrség alakításáról. Az alakulat létszáma tavaszra meghaladta a 400 főt, tiszteletbeli parancsnokuk, a főispán tartott felettük szemlét, tagjai pedig többségben gyalogos voltak, egy századnyi lovassággal kiegészülve. Hamarosan a vármegye és Aranyoszszék több településén (pl. Aranyosegerbegy, Sárd, Torockó) is nemzetőrségek jöttek létre.

A helyzet szeptemberben feszült pattanásig: a magyar kormány által elrendelt újoncösszeírást sok helyen, pl. Aranyoslónán megtagadták. Itt ‒ akárcsak néhány hónappal korábban az Alsó-Fehér vármegyei Mihálcfalván (ma Mihalț, Fehér megye) ‒ véres összetűzésre került sor a reguláris gyalogságból, aranyosszéki határőr huszárokból és nemzetőrökből álló sereg és az ellenszegülő román parasztok között. A hadi események alakulása következtében a tordai és aranyosszéki nemzetőrök Kolozsvárra, majd onnan Csucsára vonultak vissza, Tordát pedig a császári‒ királyi sereg megsarcolta.

A szerző az 1849-es eseményeket egy külön fejezetben tárgyalja. Tordára december 29-én Czetz János alezredes vezette dandár vonult be. A nemzetőrséget újjászervezték, négy századot vadászalakulatokká szervezték át, amelyek ‒ dicséretre méltatlan tevékenység után ‒ betagolódtak a 2-es számú honvéd vadászezredbe. Ezen alakulatok Zsibónál adták meg magukat. A megyé felső kerületében egy szabadcsapat is alakult, melynek alapító parancsnokát, Szabó Lajos ügyvédet Bem József hadbíróság elé állította. Tordára végül 1849. augusztus 15-én orosz, öt nappal később császári sereg vonult be.

A következő rész Aranyosszék nemzetőrségét veszi górcső alá: április 12-én hoztak döntést a nemzetőrség létrehozásáról, melyet azonban nagyon nehezen sikerült felfegyverezni. A nehézségek ellenére székben a nyár folyamán önkéntes mozgó nemzetőr alakulatot is létrehoztak. A szék nemzetőrei részt vettek a Nagyenyed környéki harcokban, novemberben viszont kénytelenek voltak északi irányba, a Kincses Város fele visszavonulni. A nemzetőrség 1849 elején történt újjászervezése és a Medgyest visszafoglaló aranyosszéki szabadcsapat rövid története külön alfejezetben kerül bemutatásra.

A könyv következő (Részben  Torda  megyei és aranyosszéki kiegészítésű alakulatok című) egységében Süli Attila azon honvédalakulatok (a 11., a 32., a 75. és a 134. számú honvédzászlóalj) történetét mutatja be röviden, amelyek személyállománya legalább részben Torda vármegye és Aranyosszék területéről származott. Ezek között akad olyan, amely kiegészítését eredetileg is az említett területről nyerte részben (11.) vagy teljesen (32. és 134.), illetve van olyan is (75.), amely 1848 végén részben a vármegyei és széki nemzetőrség elemeiből szerveződött. Az alakulatokból a 11. és 134. számú zászlóalj 1849. augusztus 18-án Dévánál, másik kettő pedig Zsibónál tette le a fegyvert, mindkét esetben az oroszok előtt. A 11-es honvédzászlóaljról külön megjegyezzük, hogy egyike volt a veressipkás alakulatoknak, ráadásul egyik legjobb parancsnoka a Tordán született Szigeti Csehi Miklós őrnagy volt.

A kötet további részét a szerző által közreadott források képezik, amelyeket ő három csoportba sorolt: levéltári források, korabeli sajtóanyag, valamint egodokumentumok (az események szemtanúi által írt naplók, visszaemlékezések). A 32 iratból álló levéltári anyagot szinte kizárólag a polgári hivatalok előljárói, katonatisztek vagy magánemberek (pl. Szabó Lajos ügyvéd, Csulak Dávid huszárszázados, Egloffstein Albert alezredes, tordai térparancsnok) különböző katonai vagy polgári hatóságok vezetőivel (pl. Thoroczkai főispán, Csányi László és Vay Miklós országos teljhatalmú biztosok, Országos Honvédelmi Bizottmány) való levelezése teszi ki. Kivételként kiemeljük a Tordai vármegyei polgári kör Magyar Nemzeti Levéltárban (MNL) őrzött programját (60‒67 o.).

A közzétett sajtóanyag az Ellenőr, a Kolozsvári Híradó, a Honvéd, valamint a Szabadság című lapokban megjelent 11 tudósításból áll. Olyan eseményekről írt cikkeket lehet olvasni, mint pl. Vay Miklós tordai látogatása (107 o.), a helybeli nemzetőrség létrehozása (108 o.) vagy vármegyben zajló események (116‒119 o.).

A harmadik alfejezetben az olvasó egy névtelen tordai polgár Süli által korábban kiadott naplóját (126‒202 o.), Lászlófalvi Velics Károly a 2. sz. vadászezred századosa, későbbi emigráns által összeállított és az eredetileg Történelmi Lapokban megjelent jegyzeteket (203‒222 o.), valamint Aranyosrákosi Bíró Sámuel, a Mátyás-huszárezred tizedese által papírra vetett visszaemlékezést (223‒228 o.) olvashatja. Ez utóbbi Bözödi György író, történész hagyatékában, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) levéltárában található.

A könyvet a Torda megyei alakulatok létszámjelentései, illetve az aranyoszszéki egységek létszámkimutatásai, a Rövidítések feloldása című rész, illetve a Képmellékletek zárják.

Az utolsó előtti fejezetben a felhasznált irodalom, illetve a levéltári források származási helye (MNL, Osztrák Nemzeti Könyvtár, Magyar Tudományos Akadémia Kézirattára) van feltűntetve. Jó választásnak tartjuk az egyszerűségre törekedő jegyzetapparátust (lapalji név-év módszer), viszont szerencsésebb lett volna, ha a szakirodalom, a levéltári források és a különböző rövidítések külön-külön alfejezetben lettek volna feltűntetve. Továbbá sajnálatos módon a szövegbe becsúszott néhány központozási hiba (pl. „görög-katolikus”, mondatvégi pont hiánya) is.

A mellékelt képanyag között 48-as személyiségek (Vay Miklós és Csányi László országos teljhatalmú biztosok, PetőfiSándor költő) arcképét, tordai műemlékeket (a mai torony nélküli ótordai református templomot, a vármegye házát, az unitárius gimnáziumot), Torockószentgyörgy, illetve a Tordai-hasadék látképét ábrázoló litográfiát (mindkettő ‒ nagyon találóan ‒ a könyv elülső, illetve hátsó borítóján is látható), és a különböző alakulatok (gyalogos nemzetőr, székely határőr huszár, honvéd gyalogos és vadász) egyenruháiról készült illusztrációkat láthatjuk.

A könyvet 2018. december 7-én mutatták be Tordán, a helyi polgármesteri hivatal (egykori vármegye háza) tanácstermében. Itt elhangzott, hogy a tordai gyalogos és lovas nemzetőrök zászlóit a HIM gyűjteményében őrzik, továbbá arról is szó esett, hogy jövőbeli tervek között szerepel egy olyan forráskiadvány megjelentetése, amely Aranyosszék 1848‒49-es iratait foglalja magába.

A kötetet ajánljuk mindazok figyelmébe, akik általánosan a magyarországi 1848‒49-es forradalom és szabadságharc története vagy specifikusan a Torda vármegyei és aranyosszéki szabadságharc alatt lezajlott események iránt érdeklődnek. Továbbá érdeklődéssel várjuk a készülő ’48-as Aranyoszszék-forráskiadványt!

 

*Süli Attila: Torda  vármegye  és  Aranyosszék szabadságharca  1848-49-ben Tortoma Könyvkiadó, Barót, 2018. 271 o.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Faluvégi Anna író, költő, újságíró

Életem az írásról szól, irodalomhoz fűződő szeretetem egész kicsi korban alakult ki. Négyévesen tanultam meg írni-olvasni, önszorgalomból balladákat, verseket tanultam, és mondtam fel, hétéves koromban írtam meg első versemet. Ez ösztönszerű cselekvés volt, csak később tudatosult bennem a vers, mint szépirodalmi alkotás fogalma. 

Szamos: politikai, társadalmi, közéleti, kulturális folyóirat – 2019. január, I. évfolyam, 1. szám. E tájékoztató, önmeghatározó szavak olvashatók a frissen megjelenő, havi megjelenést ígérő új lap címoldalán, természetes folyományaként annak a szellemi kibontakozásnak, amelynek alaphangját tíz évvel ezelőtt néhai Bura László ütötte le a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon Szatmárnémeti magyar irodalmi és művelődési hagyományai címszavában: „1990-től a megváltozott társadalmi viszonyok folytán megélénkült az irodalmi-művelődési élet.”

Kiemeljük, hogy ezek a hagyományos foglalkozások, mesterségek évszázadokon át rendszerint a helyben elérhető, fellelhető természetes alapanyagokra, erőforrásokra és nemzedékről nemzedékre átadott különleges tudásra támaszkodtak. Mivel a háromszékieket, a józan hagyományőrzésük mellett, minden korban jellemezte az új kulturális elemek iránti fogékonyság, a székely mezővárosokban vagy a közeli szász urbánus központokban működő kézművesek is folyamatosan gyarapították az itt élő tárgyalkotók tudását, eszközkészletét és technológiáját.

Kelemen Lajos, Napló

Kelemen Lajos tanítványai tudták, hogy mesterük szinte egész életében naplót vezetett. Ezt és megőrzött levelezését más kézirataival együtt Kelemen halálát követően az Unitárius Egyház levéltárába menekítették. Az akkori kommunista hatalom azonban gyanakodott az iránt, hogy milyen titkos szövegek, tiltott iratok lehetnek ebben a hagyatékban.

Boér Ilka: Az erdélyi reformáció egy korai dokumentuma

Johannes Honterus munkássága kiemelkedően fontos a reformáció és az erdélyi szász közösség szempontjából, így ezeknek műveknek már számos kiadása látott napvilágot, ahogyan már ennek az írásának is több, köztük kritikai kiadása is ismert lehet az értő olvasó közönség számára. Az erdélyi reformáció kulcsírásának, mely gyakorlatilag az első erdélyi protestáns egyházi szabályzatként kezelhető, Bernard Heigl és Thomas Șindilariu szerkesztésében közreadott legfrissebb hasonmáskiadását az eredeti latin szöveg háromnyelvű (német, román, magyar) fordítása kíséri, hasonlóan a 2015-ben megjelent, Honterus főművének tartott Rudimenta Cosmographicához. 

redut, kolozsvár, vívás

Rejt a kolozsvári sportélet olyan kincseket is, amelyek egyediek az egyetemes sporttörténetben. Olyanokat, amelyek egyaránt részei a magyar és a román sportmúltnak, és amelyekre mi kolozsváriak igen büszkék lehetünk. Ilyen kincs a kettőszáz éves szervezett vívóélet története* – amely önmagában is óriási sikertörténet.

csata adél

A kötet többnyire 2003 és 2007 között készült interjúkat tartalmaz, amelyek a Gutinmelléki Friss Újság, illetve a Bányavidéki  Új  Szó hasábjain jelentek meg először. Ha egyetlen szóval jellemeznünk kellene a könyvet, azt mondhatnánk, hogy az emberközpontúság az, ami folyton tetten érhető. Ezt hangsúlyozzák a kötet szerzői, valamint az ajánlás összeállítója is, aki a kiadványt „máramarosi magyar személyiségalbumként és interjúlexikonként” határozta meg. 

Radó Péter: Az iskola jövője

Radó Péter az oktatási rendszerek kormányzásával és az oktatási egyenlőtlenségek kérdésével foglalkozó oktatáskutató Az iskola jövője* című könyvében, tíz fejezetben nyújt áttekintést a tanulásról szóló tudásunk gyarapodásáról, a tanulási célok újraértelmeződéséről, az egyéni tanulási környezetek kulcselemeiről, a tanulási ökoszisztémák fejlődéséről, az iskolák funkcióváltásáról és az iskolarendszerek kormányzásának várható fejlődéséről.

Csíkszék az 1848‒49-es forradalom és szabadságharc idején

A mű „egy letűnt korba kalauzolja a nem szakmabeli olvasót is, ahol az olyan fogalmak, mint például az erkölcs, a hűség, a bátorság vagy a hazaszeretet egy más értelmezési keretbe helyeződnek”. A kötet összesen 529 iratot tartalmaz, melyek az 1848. március 20-a és 1849. október 16-a közötti időszakból származnak. 

Katona Lajos: A vakok kolozsvári intézetének története 1900–1920 között

Az átlag kolozsvári legfeljebb hallott róla, hogy Kolozsvárt működik egy különleges szakiskola, amelyben a siketeket, s egy másik, amelyben a vakokat nevelik-oktatják. Azt már csak kevesen tudják, hogy hol és mióta működnek ezek a tanintézetek, s még kevesebben, hogy milyen munka folyik bennük. Nagyon keveset írtak róluk, s ennek fő oka, hogy e fogyatékosságoktól megkímélt tollforgatók félnek, idegenkednek betekinteni ebbe a különös világba, nem is tudják beleélni magukat az ottani élethelyzetekbe.

Hívószó – Kós Károly és Papp Aurél levelezése

A Budapesten megjelenő Enigma című művészetelméleti folyóirat XXIV. évfolyamának 2017/92. száma Hívószó – Kós Károly és Papp Aurél levelezése címmel 155 oldalt szentel a két kimagasló erdélyi személyiség barátságát és együttműködését felvillantó tematikának. S hogy ezt a rendkívül izgalmas, történelmi és művészettörténeti párhuzamokkal gazdagon fűszerezett anyagot éppen Sümegi György, az erdélyi művészeti élet egyik legavatottabb szakértője méltatja, és bocsátja közlésre a dokumentumokat, korántsem véletlen. Hiszen személyében nem egy hazai talányra derített már fényt az évek, évtizedek folyamán. Elegendő csupán a Miklóssy Gáborról, Nagy Istvánról, Szolnay Sándorról, Thorma Jánosról írott monográfiáit, a nagybányaiakat és a kolozsvári festőket bemutató tanulmányait említenem.

A tordaszentlászlói amatőr színjátszás története – a népi kultúrától a magas kultúráig . Laczi Enikő

Igényesen összeállított, tetszetős kivitelű és nagy körültekintéssel megírt, olvasmányos monográfiát, gazdag forrásfeltáró és forrásközlő kötetet vehet kezébe a polgárosodás, az egyesületi élet, a néptanítók és lelkészek közösség- és művelődésszervező munkássága, valamint a kalotaszegi nagytelepülés, Tordaszentlászló múltja iránt érdeklődő olvasó Laczi Enikő tollából. 

Erdély jogtörténete

Kiemelkedő jelentőségű kiadványról van szó, amely Erdély jogtörténetét az ókortól úgyszólván napjainkig tárgyalja és mutatja be. Erdély jogtörténete tudományos munka és tankönyv egyszerre, amely történetiségében mutatja be Erdély jogi helyzetének alakulását. Számos kérdésben új szempontokat érvényesít. 

Hidán Csaba László - Fegyverek magyar kézben

A kötet lényegéről annyit lehet mondani: nagyszerű szintézise a kora középkori íjfeszítő népek hadművészetének, betekintést nyújtva az olvasó számára a legegyszerűbb technikáktól egészen a harcosok freskón történő ábrázolásáig. Ezek figyelembe vételével tudom ajánlani elolvasásra a kimondottan szakmai és a pusztán csak érdeklődő olvasóközönségnek egyaránt.

Furu Árpád

Nemcsak a magyar népi építészetet, annak táji tagolódását dolgozza fel – mint ahogyan ez egy hasonló nagy földrajzi táj népi kultúrájának valamely jelensége esetében megszokott dolog. Itt valóban Erdélyről van szó és az ezt benépesítő etnikumok összességéről.