A szakirodalom nem kényeztet el az ellenfényes fényképezés tárgyalásával. Ugyan a különböző fényképészeti témák ismertetésekor szó esik az ellenfényben készült fényképekről is, de összefoglaló könyv vagy tartalmas tanulmány nem áll a fényképezők rendelkezésére. A képzőművészek már évszázadok óta – bár ritkán – alkottak ellenfény hatású festményeket, de a fényképészek csak a 19 század vége és a 20. század eleje óta „haraptak rá” az ellenfényes képek készítésére.
„Elsőként a Hamburgban dolgozó Rudolph Dührkoop (1848–1918) készít portrét a szabadban (…) természetes környezetükben örökíti meg modelljeit ún. ellenfényben, amelyet kortársai közül ő alkalmaz a legmerészebben. Sokan – Stieglitz, Steichen és az olasz Gatti Casazza – a 20. század elején fényképeznek ellenfényben.” [1]
Az ellenfényes felvétel fogalmát az Új Fotólexikon [2] a következőképpen fogalmazza meg: „A főfény iránya a fényképezés irányával 90°-nál nagyobb szöget zár be. (A fény szemből vagy szemből és oldalról világítja meg a témát.) Az árnyékos rész csak szórt világítást kap. Ellenfényes fényképnek nevezzük akkor is, ha a téma árnyékban van, de a háttér erősen megvilágított.”
A fényképezendő téma mögül érkező ellenfényben keletkeznek a legnagyobb árnyékfelületek, csak a körvonalakra kerül fény, és a megvilágított részeken csillogás hatását keltik a csúcsfények. A sziluett képek esetében az árnyékok el is marad(hat)nak. Ha célunk az ellenfényben fényképezett téma részleteinek megmutatása is, akkor derítőfényt kell alkalmaznunk. Ennek mikéntjét a továbbiak részletesen is ismertetik. Az ellenfény két forrásból származhat: természetes (Nap), vagy mesterséges fényforrás (villanófény, derítőlapok, reflektorok, műtermi fényforrások). Néha a két fényforrás egyidejűleg is alkalmazható, akkor azonban a kívánt színhatás elérésének érdekében, nagyon pontosan kell a fehéregyensúlyt beállítanunk. Minden fény közül a visszavert fény a leglágyabb, a legszebb hatású, mindig lágyabb, mint a közvetlen megvilágítás. Nagy belső terek fényképezésekor gyakran az ellenfény a fő fényforrás. Az amúgy is gyenge megvilágítást feltétlen derítőfénnyel kell pótolni.
Az ellenfényes felvételek esetében gyakoriak a „parazita tükröződések” (lens flare). Ezek nagy mértékben csökkentik a kontrasztot, vagy színes foltok formájában jelennek meg a képen. Néha a tükröződés hatásos lehet, de jelenléte nem ajánlott az ellenfényes felvételeken. Ezek elkerülhetőek a gyenge minőségű szűrők és objektívek használatának mellőzésével, vagy a fényképezési szög megváltoztatásával [3].
Az ellenfényben való fotózás a tájfényképezés egyik legszebb műfaja, hiszen ilyenkor nyílik igazán lehetőség különleges hangulatú képek készítésére. A gondos tervezés (na meg a természeti körülmények) és a megfelelő fotós felszerelés elengedhetetlen feltételei a sikeres és látványos fényképek készítésének. A fő fényforrás a Nap. (Figyelem! Ne nézzünk direkt a Napba, és még a keresőn keresztül is csak a nagy látószögű – kis fókusztávolságú – objektívek esetében engedjünk meg magunknak egy rövid rápillantást. Teleobjektívnél soha!).
A reggeli és esti ellenfényes felvételek talán a leglátványosabbak. Az ilyen felvételek készítőinek nemcsak korán kell kelni vagy későn feküdni, hanem alaposan uralniuk kell a helyes fénymérést, az expozíciós paraméterek (exponálási idő, rekeszérték, fehéregyensúly, élesre állítás, alul- vagy túlexponálás, mélységélesség) beállítását, és gyorsan kell dolgozniuk. Ezekben a napszakokban nagyon nagy mértékben és nagyon gyorsan változnak a fények (fényerő, színhőmérséklet). A levegőben található anyagok (vízpára, köd – vízcseppek –, és a szilárd részecskék, mint a por és más lebegőanyag) méretük és mennyiségük függvényében főként a hosszabb hullámhosszú fénysugarakat (sárga és vörös) engedik át. A reggeli és esti fény színhőmérséklete 2000–3800 K között változik. Ennek megfelelően kell beállítani a fehéregyensúlyt. [3] Ajánlott a kézi fehéregyensúly beállítása, vagy fehéregyensúly-sorozat elkészítése (ha a fényképezőgép típusa engedi). Ez nagy mértékben segíti az utólagos képfeldolgozást.
Színhatásában kevés dolog veheti fel a versenyt a lemenő Nap látványával, főként a felhőket megvilágító fény árnyalataival. Ugyanakkor mellé is foghatunk, és olyan képet készíthetünk, amely vagy elcsépelt, vagy semmitmondó. Sok minden múlik az előre tervezésen: helyszín megválasztása, meteorológiai körülmények, felszerelés kiválasztása (fotósállvány, objektívek, szűrők, távirányító stb.). A helyszín kiválasztásakor figyelemmel kell lenni a kép megkomponálására: előtér, középtér, háttér. A térhatás érdekében az előtérben található – sötétebb tónusú tárgyak – megválasztásakor ügyelni kell arra, hogy azok, körvonalai alapján könnyen felismerhetőek és élesek is legyenek. A nagyobb vízfelülettel –tenger, tó, nagyobb folyó – határos terület előnyös, mert zavartalan a kilátás, a tükröződés növeli a hatást [4].
Az ellenfényben való fényképezéskor a fénymérés kettős [5]: a főfény által megvilágított rész (hátul és oldalt) megvilágítása; valamint a téma a fényképezőgép felé eső részének (árnyék) megvilágítása.
A két mérés közötti eltérés, ha nem nagyobb mint 2-3 FÉ, az exponálási időhöz a mért rekeszek középértékét vegyük. Az is eredményre vezet, ha nem a fényforrást (Nap), hanem az ég megvilágítását mérjük. Ez különösen a sziluett képeknél ajánlott. Itt is néha szükséges 1-1,5 FÉ alulexponálás.
Hatásos ellenfényes felvételeket lehet készíteni vihar előtt és után, amikor szép, drámai égboltot lehet látni és elég felhőt ahhoz, hogy látványos fényjátékok alakuljanak ki [6]. Az átlag fénymérés esetén 1-2 FÉ-el (rekeszérték) a mért érték alá exponáljunk, vagy a kitakart Nap mellett az égre (felhőkre) mérjünk fényt. Egy színes szűrővel (gyakran átmeneti) erősíthető a hangulat. A meleg (narancs, vörös) szűrő (akár átmeneti) az ég színeit hangsúlyozza, a lágyító előtét pedig romantikus érzést biztosít a naplementének. Nem ajánlott a túl „erős” (sötét) szűrő használata, amely mesterkéltté és valószínűtlenné teheti a felvételt [4]. A tükörreflexes (és most már a bridge és kompakt) fényképezőgépeken külön ellenfényes fényképezésre kialakított programokat építenek be a gépbe (sziluett), amely automatikusan végzi el a fényképezési paraméterek beállítását [6].
Az ellenfényes felvételek egyik érdekes változatai a sziluett képek. Ezeknek a készítésekor a háttér megvilágítottságára mérjünk fényt, de az élességet a tárgyra állítsuk és az ISO-értéket ajánlott alacsony értékre állítani. Bizonyos alulexponálás – amint már volt szó róla – ajánlott. Scott Kelby két alapvető dolgot ajánl figyelmünkbe: „csak olyasmit fényképezz, amiről biztosan tudod, hogy körvonala alapján egyértelműen felismerhető”, valamint „a fénykép tárgyával (sziluett) takard el a Napot, majd az égre mérjél fényt” [6].
A portrék ellenfényben való fényképezésekor vagy sziluett kép készíthető, vagy ha az arc (vagy tárgy) árnyékos oldalának részletei fontosak, akkor derítőfényt kell használni (vaku, reflektor, derítőlapok stb.). Az optimális képhatás eléréséhez a főfénynek a derítéssel bizonyos arányban kell állnia. Szemünk „belelát” az árnyékba, még a mély árnyékokban is sok részletet fedezhetünk fel. Miután lefényképezzük őket, a mély árnyékok részleteket nem tartalmazó „szurkos” foltokká olvadnak össze a képen (ez a sziluett kép). Ezért ajánlott néha deríteni. A derítés kiszámításakor a főfény és derítés erősségének összegét kell a derítőfény erősségéhez viszonyítanunk. A derítés optimális aránya 2:1 és 5:1 között van [7].
A vakuval való derítés elsajátításához logikára és jó ízlésre, ösztönre is szükség van. Csak azok a villanófények alkalmasak a derítésre, amelyeknek teljesítménye – fényereje – automata üzemmódban (külső vaku), fényképezőgépen keresztül (TTL) automatamódban, vagy kézi üzemmódban is állítható. Ha nincsen ilyen villanófény, akkor a fényképezőgéptől eltávolítva csökkenthetjük a fény erősséget (a fényerő a távolság négyzetével fordított arányban csökken), vagy fényelnyelő előtétet helyezünk a villanófényre. Ezt gyakorlati próbákkal ellenőrizni kell. Az a legjobb derítés, amelyet a képen a néző észre sem vesz. A TTL (objektíven keresztül vezérelt) fénymérés esetében a vaku és a fényképezőgép összedolgozik, a vaku teljesítménye tetszés szerint változtatható (beállított értékekkel), akár automata üzemmódban is.
A derítés érvényes a közelfényképezéskor is (ha szükség van rá). A természetben általában virágokat, növényeket, rovarokat, lepkéket fényképezünk ellenfényben. Itt fokozottan érvényes a helyes fénymérés és az élesség állítása. A bemozdulásos életlenség elkerülése érdekében ajánlott az állvány használata (ha van speciális, csavarral mozgatható tolólap, a finom élesre állítás biztosabb). A háttér megválasztásakor javallott a homogén, sötétebb életlen háttér, ez előtt „élnek” a virágok. Használhatunk „mesterséges” hátteret is, ha magunkkal viszünk nem tükröző, sötétebb textilanyagot (sötétzöld, bordó vagy fekete bársony), és ezt a fényképezendő tárgy mögé 40-70 cm távolságra helyezzük el. Így a virágok finom részletei és színei jobban érvényesülnek.
Az enyhe ködös napokon az erdő fényképezése (reggel és este) csodás térhatású képeket eredményez. Az egyedül álló fa sziluett képének vagy a ködben megjelenő fénysugaraknak különleges hangulata van. Télen, amikor a levegő tiszta, a Napot is belekomponálhatjuk a képbe. Ha a rekeszt zárjuk (16-32) a Napot „csillagsugarakkal” ábrázolhatjuk. Ha ki szeretnénk zárni az objektív (és szűrő) optikai hibáiból származó „kómát” (üstökszerű szóródási folt), a Napot részben fednünk kell egy közeli vagy távoli tárggyal. A téli felvételeken különösen jótékony hatása van az árnyékoknak (fák, kerítés, házak stb.) [8].
A mobiltelefonok fényképezőgépével is készíthetünk bizonyos ellenfényes felvételeket, azonban kevés dologra kevésbé alkalmas egy mobilkamera, mint erős ellenfényes helyzetek korrekt megoldására. Az amúgy is alacsony dinamikaátfogás, az olcsó lencsék és a gyenge LED-es fényforrás szinte meghiúsítja ezekben a helyzetekben a fényképezést. Készítsünk inkább sziluett fotókat. Ha maga a Nap is a képbe kerül, a fénymérő magától úgy állítja be az expozíciót, hogy az előtér majdnem fekete lesz. Ha az automatika mégis világosra próbálná exponálni az előteret, vagy magától HDR-módot választ, inkább állítsuk kézi módra (ha lehet) és alkalmazzunk -1 FÉ-korrekciót [9].
Az ellenfényes felvételek bármilyen fényképezésre alkalmas területen (természet, műterem, reklámfotó, portré, gyerek, város, épület, életképek, állat-virág, közelfényképezés, ünnepi események stb.) készíthetőek. Bár egyik legnehezebb területe a fényképezésnek, de siker esetén óriási az elégtétel. Meg kell dolgozni érte, de az eredmény kárpótolja a fáradtságot. Megéri művelni.
Könyvészet.
- Szilágyi Gábor: A fotóművészet története. Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1982.
- * * *: Új Fotólexikon. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1984.
- * * *: Foto Video. Nr. 10, 2011
- Daniel Lezano: Fotós Biblia. Pannon-Literatúra Kiadó, Kisújszállás, 2007.
- Végh László: A túrista színes diái. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1979.
- Scott Kelby: A digitális fotós könyv. 1 és 4. Perfact Kiadó, 2007 és 2012.
- Sevcsik Jenő, Heffele József: Fényképészet. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1980.
- Mihai Moiceanu: Sfaturi de fotografiere. Ed. 3D Media Communication, 2011.
- * * *: Digitális fotó. XIV. Évf. 5 sz. júl-aug. 2014.
