Az Alsóboldogfalván élő és ma is aktívan tevékenykedő nyugalmazott iskolaigazgató, néprajzkutató és közíró Gálfalvi Gábor fő kutatási területe az ember és a táj közötti valós életterek kapcsolatának vizsgálata. Ezen belül a méltatlanul feledésbe merülő kismesterségek, a népi építkezés, a tanya- és faluvilág témaköreit felölelő témák érdeklik, ezeken munkálkodik, publikál, mint ahogyan az alábbiakban is ezekről, valamint az ide vezető útról vall. Az ilyen út, hol az ember a valós értékeket és a valós múltat elfogultság nélkül kutatja, hosszú és rögös, ahogy egykoron Bözödi György neves szociográfus is összefoglalta. Ennek szemléletében kérdeztük a fáradhatatlanul kutató írót.
(forrás: az alsóboldogfalvi Székelyföld Kapuja Egyesület honlapja)
– Igen aktív íróként ismerjük. Nagy idő, rengeteg néprajzi ismertető, hatalmas munka, múltidőző kutatás áll Gabi bácsi mögött. Összefoglalná röviden ezt a pályát?
– Először is meg kell mondanom, hogy az írás kényszere velem született, ugyanis adottság nélkül bárhogyan is törekszik valaki, nem tudja magát sem írásban, sem szóban az érdeklődést felkeltően kifejezni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a Marosvásárhelyen élő Gálfalvi Zsolt irodalomkritikus, aki a PEN Club elnöke volt, meg Gálfalvi György, aki Markó Béla után a Látó folyóirat főszerkesztőjeként tevékenykedett, jelenleg nyugdíjas, unokatestvéreim. De büszke vagyok arra is, hogy lányunk fia, Benke András unokánk 2013-ban a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar–angol szakán szerzett diplomát, és jelenleg ugyanitt a Hungarológiai Doktori Iskola irodalmi alapprogramjában vesz részt. A Szem online irodalmi és társadalmi folyóiratban jelennek meg versei, kritikái, könyv ismertetői, de a debreceni Alföld és a békéscsabai Bárka című folyóiratoknak is bedolgozik. Ami engem illet, már 1–4. osztályos koromban a fogalmazási órákon, volt tanítóm, Lukácsi Domokos mindig megdicsért, mert a legszebb fogalmazás az enyém volt. Aztán az 5–7. osztályban pionírrá avattak (akkor jött be divatba a vörös nyakkendő), s ilyen minőségemben gyakran írtam a Pionír című újságba tudósításokat. 1955-ben a székelykeresztúri tanítóképzőben már 17 évesen tanítói oklevelet szereztem. Itt olyan tanáraink voltak, mint dr. Kocziány László, a híres székely író, Nyírő József veje, vagy dr. Molnár István, aki a néprajzkutatást oltotta belénk. Egyszóval állíthatom, minket nem tanítónak, hanem néptanítónak képeztek ki, akiknek a déli harangszóval nem ért véget a nevelői tevékenység, mert minden este színdarabot tanultunk és népi táncpróbáink is voltak. Hargita megyében egyfolytában, megszakítás nélkül 51 évet töltöttem a katedrán, ebből 47 évet Alsóboldogfalván, ahol aztán véglegesen letelepedtem. Itt éltem le életem felénél többet, mert ez év július 14-én betöltöttem a 80. évemet. Letelepedésem után nagyon meglepett, hogy a 700 éves falunak a monográfiáját addig még senki nem írta meg. Alapos kutatómunka után ezt én megtettem, és Mélyre nyúló gyökerek címen könyv formájában megjelentettem, ezen kívül ugyanitt még nyolc dolgozatomat, amelyeket a Magyar Néprajzi Múzeum díjazott is. A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság hét néprajzi munkámat méltatta elismerő oklevelekkel, valamint tagjai közé fogadott. Eddig megjelent munkáim közt kell megemlítenem a Székelykeresztúr és környéke lakodalmi költészete, Gyermeknevelés a családban, Ha kél az ég szép hajnala című könyveimet, amelyek néprajzi gyűjtéseket, helyismereti tanulmányokat tartalmaznak. Társszerzője vagyok Az élet íze és a Több szem többet lát című néprajzi kiadványoknak. Tanítói munkám során példaképemnek tekintettem mindvégig Gárdonyi Géza oktató-nevelői tevékenységét, aki nem a tanulók bőrszíne meg a ruházatuk milyensége szerint ültette a padokba a tanulókat, hanem érdemeiket vette alapul. Mivel a hosszas tanítói tevékenységem alatt sok cigány tanulóm volt, megtanultam önszorgalomból a nyelvüket. Írtam egy roma– magyar társalkodó szótárt is, melyből egy példányt Ilia Mihály magyarországi író is kért, és el is juttattam neki.
– A szakmai körökön kívül kevesen ismerik a Cigány–Magyar szótárát, amelyet a szenterzsébeti roma oktatásban is rendszerint használnak. Mi a véleménye, egy kisebbség nyelvi és kulturális felemelkedése élteti, esetleg egy önszerveződésről lehet szó, vagy sikere a szótárnak abban rejlik, hogy az egymás mellett élő kultúrák kölcsönhatása emberileg kíváncsi a másik csoportra.
– A szótár pozitív hatásaként közelebb kerültünk egymáshoz úgy a cigány szülőkkel, mint a tanulókkal. Így elértem azt, hogy minimálisra csökkent a cigány tanulóim körében az órákról való hiányzások száma. Amikor egyszer megkérdeztem egyik cigány kislánytól, aki sírt órán, hogy „Szo dukhál tuke?”, vagyis „Hol fájtatod?”, azt felelte: „Dukhál moro séro.” (Fáj a fejem.) Utána kérdezte: „Tuke dzsálész románész?” (Te tudsz cigányul?) Feleletem az volt: Mángé dzsálész misto. Tudni kell azt is, hogy a romáknál udvariassági megszólítás nem létezik, mindenki tegez mindenkit kortól, rangtól függetlenül. Egyébként cigányul azt feleltem neki, hogy jól tudok cigányul. Nem mehetünk el egymás mellett, és ha pedig ismerjük, vagy veszszük a fáradságot, és megtanuljuk azon népcsoport nyelvét, amely mellettünk él, régóta szomszédunk, a mindennapok életfolyamata mögött rögtön felsejlik a múltbeli hozadék. Így aki figyel, a viselkedésmintákból kiindulhat, a megértés, az egymásra figyelés közelebb visz egymáshoz, a kultúra megismerésében nagy segítséget ad.
– Néprajzi és szépirodalmi, közírói tevékenysége során az olvasók elő letett munkái közül mely könyve a legkedvesebb és miért?
– A fentebb felsorolt könyveim mellett még írtam három természetrajzi, két társadalmi témájú könyvet is, de szerintem a legkedvesebb könyveim a néprajzi és a pedagógiai tárgyú kiadványaim.
– Emberi szerénysége eddigi munkásságának szép lenyomata. Hatalmas súly ez az író, de az ember vállán is! Rengeteg díjjal, kitüntetéssel jutalmazták, mégis keveset hallatja szavát, igaz, annál többet dolgozik.
– A sokrétű kulturális-nevelői tevékenységemre felfigyeltek, így a következő kitüntetésekben részesítettek: Magyar Kultúra Lovagja (Budapest), Németh Géza-díj (Csíkszereda), Hagyományteremtő Díj (Székelyudvarhely), Pro Cultura Hungarica díj (Székelykeresztúr), A Székelyföld kapuja díja (Alsóboldogfalva), Ezüstgyopár életműdíj (Szováta), Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgára. 2011-ben Újszékely község tanácsa a község díszpolgára címmel jutalmazta oktató-nevelő munkámat, mert a 47 évi tanítóskodásom alatt egyetlen analfabéta sem került ki a kezem alól. Egyben kulturális igazgatóként összesen 87 műsoros estet rendeztem. Volt egy ifjúsági és egy cigány színjátszócsoportom, és egy, amelyet házasembereknek indítottunk, valamint egy tánccsoportom, népdalköröm és az abban az időben kötelező agitációs művészbrigádom. Kétévenként néprajzi kiállítást szerveztem az itteni lakosok munkáiból, hogy megőrizhessük az ősi népi motívumokat. Mert Györffy István néprajztudós így ír: „A néphagyomány tart meg bennünket magyarnak, s a nemzetközi műveltség tesz bennünket európaivá”. Ezért fontos a népi mesterségek, népi játékok összegyűjtése, felelevenítése és bemutatása. Ezt szolgálja a néprajzgyűjtés, amelyet szakszerűen kell végezni, hogy áttekinthetőbb, hiteles képet mutathassunk be népünk múltjáról a jelen és jövő nemzedéknek. Sajnos, ami a könyvkiadást jelenti, nagyon megtorpant az elektronikus sajtó hatására, pedig nincs olyan gyülekezet, ahol ne jelenteném ki: a szoba olyan könyv nélkül, mint az ember lélek nélkül! A fentiek mellett rendszeresen közli írásaim a Hargita Népe, a Közoktatás, a Székely Kalendárium, az Unitárius Közlöny és több más kiadvány. E hónap október 13-án az RMPSZ Országos Elnökségének Tudományos Tanácsa az Apáczai-díj elismerő oklevéllel értékelte sokrétű munkásságomat. Ezen irányú tevékenységemet ameddig erőm engedi, folytatni fogom, mert Szakály Dezső Tanító vagyok című versében megfogalmazottakat magaménak vallom, miszerint: „Tanító vagyok, magyar tanító / Másnak tán nem sokat mond e két szó / de nekem mindenem: maga az élet! / Múlt, jelen, jövő. Biztos ígéret / arra, hogy népem mellett állhatok / és dolgos embereket formálok.”
Szóval, nincs megállás! Még nincsen…
