Az anyaország és a határon túli régiók között a kulturális – ezen belül a közművelődési – szférában a ’90-es évek társadalmi fordulata után sokcsatornás kapcsolat jött létre; mindjárt az első időszakban két, egymástól lényegében elkülönült szálon: az állami intézmények, alapítványok – elsősorban anyagi – támogatása és a civil szervezetek – elsősorban önfinanszírozó – támogatása révén.
Az állami intézményrendszer – jellegéből, feladataiból, felépítéséből adódóan – nem képes a felmerülő igények teljességét kezelni, nem tud elegendően rugalmas lenni. A határon túli civil szervezetek napi munkájukhoz a legtöbb segítséget – éppen, mert az szakmai, módszertani segítség – a magyarországi civil szervezetektől kapják.
A három szféra szerepe a kapcsolatépítésben
Mit vár el a határon túl élő magyarság az anyaországtól? Kapjon politikai támogatást, kapjon gazdasági támogatást, kapjon módszereket, bíztatást.
Mikor érzi jól magát a határon túli magyar? Ha elviselhető életszínvonalat tud teremteni magának. Ez elsősorban az ő problémája, megoldása az ő feladata. Ha saját kultúrájában tud élni. Ha egy másik nép országában magyarként tud állampolgár lenni. Ha erős lehet önazonosság (identitás) tudata.
A hatalmi szféra nyilatkozatokat tesz, szerződéseket ír alá, alapszerződést köt. Ezek általában fontos dolgok. A gazdasági szféra kihasználja azt, hogy nincsenek nyelvi akadályok. Ezen a területen azonban nincs barátság, ez szigorúan pénzalapon működik. Vagyis bármilyen fontos is ennek a két szférának a munkája, valami hiányzik! Ki törődik az emberrel? Ki segíti a külhoni magyart abban, hogy érdemben gyakorolhassa is saját kultúráját?
A civil szervezetek nem függnek a hivatalos állami politikától, azaz minden körülmények között működnek; sőt éppen egy esetleges politikailag „hideg” időszakban nő meg a jelentőségük; gyorsak, rugalmasak; konkrét problémát tudnak megoldani, nem vesznek el a globalitásban.
A magyarországi civil szervezetek a segítséget leginkább úgy tudják adni, ha közvetlen kapcsolatban állnak a határon túli szervezetekkel.
Mire van szükségük a határon túli szervezeteknek? Ha megkérdezünk egy csoportot, hogy eredményes működésükhöz leginkább mi hiányzik, akkor – a legtöbb esetben – az alábbi eredményt kapjuk: pénz, információ, helyi tudás, együttműködés, bizalom. A hivatalos, állami és gazdasági szervezetek legfeljebb az első kettőt tudják adni, azaz nem tudják lefedni a teljes igényt. Ezért van szükség civil szervezetekre! Ezért alakult meg a Magyar Kollégium!
A Magyar Kollégium
A Magyar Kollégium ötlete egy, a határainkon túl élő magyarok részére – 1990 novemberében – megszervezett népművelés-szakmai képzés átütő sikere kapcsán fogalmazódott meg.
A népművelői (közművelődési, kultúraközvetítői, kulturális szervezői stb.) szakma az elmúlt évtizedekben Magyarországon – két évszázados hagyományra építve – értékes eredményeket hozott létre, használható módszereket fejlesztett ki. Ezek megismertetése a határainkon túl élő magyarsággal az anyaország feladata. Ennek a munkának egyik „napszámosa” a Magyar Kollégium.
A Magyar Kollégium az egyetemes magyar kultúra értékeit őrző és gyarapító szellemi műhely. A Magyar Kollégium a magyarországi közművelődési szakma eredményeit, módszereit közvetíti a határainkon túl élő magyarság számára. A Magyar Kollégium az aktuális politikától független, nemzeti intézmény.
Bécsben működik egy intézet – neve Collegium Hungaricum –, amelynek az a feladata, hogy a magyar kulturális értékeket hozzáférhetővé tegye a bécsiek, az osztrákok számára. A latin nyelvű elnevezés magyar megfelelője: Magyar Kollégium. Szervezetünk – mely ezt a nevet viseli – Budapesten székel és az a vállalt feladata, hogy segítse a magyar kultúra értékeit hozzáférhetővé tenni minden – elsősorban – kisebbségben élő magyar számára.
A Magyar Kollégium kialakulása
A Magyar Kollégium ötletéhez el kellett jutni. Az általa végzett tevékenység egyértelmű elkülönülése más munkáktól, a Magyar Kollégium nevének – mint védjegynek – szerepeltetése az 1992. esztendő elejére esik. Mindazonáltal a Magyar Kollégium intézményének alapvetése már 1991 februárjában elkészült, ekkor született az elnevezés is. Akkoriban azonban a feltételek még hiányoztak a tervszerű-rendszeres munka megindításához. Az ezt megelőző időszak útkeresés volt. Mégis, a tartalmi és személyi azonosság, valamint a munka folyamatossága miatt az 1990-es kezdés óta végzett tevékenységet a Magyar Kollégium teljes joggal vallja magáénak.
A Magyar Kollégium működéséhez a jogi hátteret 1992 és 1996 között a Budapesti Népművelők Egyesülete adta. 1996. július 1-én megalakult a Magyar Kollégium Kulturális Egyesület.
A Magyar Kollégium alapelvei
A Magyar Kollégium közművelődés-szakmai szervezet. Politikával nem foglalkozik sem határon belül, sem azon túl.
A Magyar Kollégium munkatársai, szakemberei nem nyilvánítanak véleményt határon túli, helyi vitás kérdésekben.
A Magyar Kollégium nyitott szervezet. Minden más szakmai szervezettel kész az együttműködésre, ha az kölcsönös érdekeken nyugszik, a partner tiszteletben tartja a Magyar Kollégium alapelveit.
A Magyar Kollégium feladatának tartja, hogy olyan találkozókat szervezzen, amelyeken különböző, határon túli régiók szakemberei közvetlenül tudnak eszmét cserélni.
A Magyar Kollégiumnak nem feladata az adományozás. A segítséget tanítással adja. Más helyen bevált módszereket ajánl. A szakmai tapasztalatokat képzéssel közvetíti. (Nem halat visz, hanem segít jobban halászni.)
A képzések során az együttgondolkodás a legfőbb módszer. A Magyar Kollégium munkatársai, szakemberei tanácsot adhatnak, de nem vállalkoznak arra, hogy megmondják a helyi szakembereknek; mit kell tenniük.
A Magyar Kollégium tevékenysége
A Magyar Kollégium azon kevés magyarországi szervezet egyike, amely kifejezetten a határon túl élő magyarság kulturális munkáját segítendő jött létre; és amely éppen, mert civil szerveződés nem anyagi támogatással segít, hanem szervező–szakmai–szolgáltató tevékenységgel.
Határon túli rendezvények társrendezője. Állandó partnere a felvidéki Jászói Nyári Egyetemnek, a kolozsvári fiatalok által a Kászonokban szervezett Minimum pARTy-nak és a vicei Mezőségi Fesztiválnak.
Művészkörutak szervezése. Megszervezte a Kerekasztal Színházi Társulás turnéját Erdélyben; Cseh Tamás és Ferencz Éva sok fellépését a Kárpát-medence több helyszínén; továbbá Urmai Ungurán László akvarellkiállítás-sorozatát a Partiumban és Erdélyben. Az eltelt negyedszázad során – a szervező féllel együttműködve, annak kérésére – számos, határon túli rendezvényre vitt előadót. Eddigi legnagyobb munkája 2000 szeptemberében bonyolódott le: a Csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Kárpát-medencei turnéját szervezte meg, melynek során az együttes hét országban tizenöt alkalommal lépett fel.
Képzések szervezése. Az együttműködő partner kívánsága szerint teljes vagy részleges képzési tematikával és előadó-gárdával segíti a helyi szervezetek munkáját. A legnagyobb sikerük a pályázatírói képzéseknek volt.
Kistérség-fejlesztés. Zetelaka és környéke, Ivó ennek helyszíne. A Magyar Kollégium közreműködésével jelent meg Ivóban két kalendárium is.
A Civil Akadémiák sorozata (eddig 14 alkalommal) külhoni magyar kulturális civil szervezetek vezetőinek továbbképzése és tapasztalatcseréje. A Magyar Kollégium 1999-ben továbbképzést szervezett külhonban élő kulturális civil szervezetek vezetői számára. A munka folytatódott, a tapasztalatcseréket azóta majd’ minden évben megrendezték. A helyszín azonban már nem Magyarország, hanem a résztvevők valamelyikének hazája. Így a tanácskozás résztvevőinek – Európa 9 országaiban élő szakembereknek – módjuk van megismerni a fogadó ország civil szervezeteinek munkáját.
A Budakalászi Találkozók megszervezése. A Kárpát-medencei Kisebbségi Magyar Civil Szervezetek Fóruma a legnagyobb ilyen szakmai konferencia, melyeken rendre 80–100 szervezet képviselteti magát (eddig 12 alkalommal). A Magyar Kollégium szervező partnerei kül- és belhoni civil szervezetek, amelyek együttműködve, korábban már jól bevált feladatmegosztással szervezik meg a magyarság összetartozása jegyében az értékteremtő programot. A résztvevők számára a tanácskozás elemei közül a legfontosabb maga a találkozás, az együttlét, az eszmecsere. A résztvevők többségének ez adja az egy évre szóló lelki muníciót. A fórum a határainkon kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal és a nemzettel való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítását, magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítését szolgálja. A résztvevők között érzékelhetően szövődik a háló, amely magabiztos fellépést kínál számukra napi problémáik megoldásánál. A hosszú távú cél, hogy a „budakalászosok” – a tanácskozásokon szerzett tapasztalataikra és magabiztosságukra építvén – egyfajta segítői legyenek a környezetükben folytatott nemzetmegtartó tevékenységnek.
A Magyar Kollégium eddigi – negyedszázados – működése során mintegy 730 számottevő projektje (képzések, tapasztalatcserék, tanulmányutak, színházi turnék, hangversenyek, előadások stb.) és közel 10 folyamatos munkája (módszertani segítség, kistérségfejlesztés, klubvezető-képzéssorozat, egy-egy produkció menedzselése, információszolgáltatás pályázati lehetőségekről stb.) volt. Ezek nagy része szakmai kapcsolatépítés, azaz: tanulmányút, képzés, szakember-csere. Ezen tevékenységekhez sokszor a témához kapcsolódó ajándék (szakkönyvek, folyóiratok, szakirodalom) is párosult. A képzések kb. felének helyszíne Magyarország volt, a másik fele valamely szomszédos országban bonyolódott le.
Szellemi műhely. Közreműködésének köszönhetően sok ezer magyar lehetett jó beszélgetések, előadások, viták résztvevője.
A Magyar Kollégium legnagyobb érdeme azonban a rugalmasság, a gyorsaság. Maga is civil szervezet lévén, tisztában van azzal, hogy mit jelent az azonnali segítség. Munkájával többnyire nem a nagy ún. „ernyőszervezeteket” segíti – bár erre is sok példa van –, hanem a kis szervezeteket. Kérés esetén nem mérlegel, nem futtatja meg több körben a lehetőségeket, hanem azonnal cselekszik.
Szinte összes munkája kisebbségben élő partnere ötletét kibontva vagy azok javaslatára jön létre. Vagyis beszélgetések során születik meg az ötlet vagy merül fel valamely konkrét igény. Ez csak állandó kapcsolattartással, a „határon túli jelenléttel” s bizalommal érhető el.
A Magyar Kollégium logója
A Magyar Kollégium logója 1991-ben alakult ki a szervezeti formával és a tevékenység elkülönülésével egy időben. Eleinte – alkalmanként – csak a jellegzetes betűtípus jelezte, hogy azonos szervezet tevékenységéről van szó. Később úgy vált nemzeti színűvé a felirat, hogy a piros betűket zöld vonal húzta alá. Végül kikristályosodott a mai forma: piros kerettel, zöld betűkkel.
A motívumok Kós Károlytól származnak. Az erdélyi polihisztor a Székely balladák című – jövendőbelijének, Balázs Idának jegyajándékul készült – kicsi könyvben használta ezeket a betűket és az ehhez hasonló vonalakat. A betűket kalotaszegi temetők korhadó kopjafáin fedezte fel az író. A vonalvezetést pedig az akkoriban (1907) kibontakozó új európai stílusirányzat, a szecesszió sugallta.
A Magyar Kollégium logója e motívumkincs lehető legegyszerűbb változata. Nemzeti színben és feketében egyaránt használható.
A Magyar Kollégium emblémája
A Magyar Kollégium Kulturális Egyesület 1997. június 27-i rendkívüli közgyűlésén a jelenlévők egyhangúlag megszavazták, hogy az úgynevezett kaftánveret legyen a Magyar Kollégium emblémája.
Amikor a Magyar Kollégium számára jelképet kerestem, több szempontot tartottam fontosnak. A leendő emblémával szembeni elvárások: jelképezze a magyarság egységét; utaljon a kultúra-kapcsolatra; legyen könnyen rajzolható; legyen egyszerű; legyen esztétikus.
A fentiek kielégítésére két megoldás kínálkozott: valamely, már meglévő motívumot felhasználni, vagy új jelvényt tervez(tet)ni.
Úgy döntöttem, hogy mivel a magyar képzőművészet az elmúlt századok alatt sok értékkel ajándékozta meg a világot, ezek közül választok egyet. Új embléma keresésének ellentmondott az is, hogy bárki tervezze is azt – akár hivatásos grafikus, akár műkedvelő művész –, nagy valószínűséggel a jelen politikai hatások befolyása alatt áll, elképzelései ebből táplálkoznak majd. Márpedig a Magyar Kollégium egyik alapelve, hogy semmiféle hatalomhoz, politikai irányzathoz nem kötődik. Ezért elsősorban valamely régi ábrázolás fellelésére törekedtem.
A magyarság történetének abból az időszakából kerestem motívumot, amikor a nép egységes volt, amikor tehát már közös volt sorsa, de még nem választották el határok egyes csoportjait. Ez az időszak a honfoglalástól a mohácsi vészig terjed. Aki keres, talál! 1996. október 5-én néztem meg a Nemzeti Múzeumban az „Őseinket felhozád” – A honfoglaló magyarság című kiállítást. S ezen fedeztem fel a rajzon látható kaftánveretet (találták Sándorfalva – Eperjesen).
A négy befelé forduló szív kifelé négyzet alakot ad ki. (Ez a forma fellelhető az Újfehértó–Bicskepusztán talált tarsoly veretén is.) A szív szimmetriája miatti nyolcas tagolást befelé gyönyörűen kerekíti tovább a kis gyöngyökkel körülvett nagy középső gomb. A szívek közötti négy levélke díszesebbé, egyben zárttá teszi a rendszert.
Az egyes motívumrészeknek persze önálló jelentésük is van.
A szív az érzelmek színhelyeként vált a szeretet – és a szerelem – szimbólumává. A négyzet az állandóság, az időtlenség, a mozdulatlanság, szilárdság szimbóluma; jelképezi a négy égtájat, a világot, a természetet. A kör az ég jelképe, a tökéletességé, a harmóniáé. A kör és a négyzet ellentétpárok, de együtt magát a teljességet, a világmindenséget, ég és föld egységét szimbolizálják. A gyöngy az ősnemzés és a születés, a női termékenység jelképe. A gyöngysor a kozmikus rend és a belső harmónia szimbóluma. A levél általában az életet, az évenkénti megújulást jelképezi.
Nem tudjuk, hogy a – díszítésükben is nyilvánvalóan jelképeket használó – magyarság számára pontosan mit jelentett ez a szimbólumrendszer. Nyilván nem ugyanazt, amit – a rárakódott kulturális rétegek miatt – ez ma számunkra jelent. Ám az biztos: az ősi magyar hitvilág lényege a sámánizmus vagy más néven táltoshit volt. Nem tételes vallás, hanem az ősi hiedelmek bonyolult rendszere, amely magában foglalta a világról, az ember biológiai és szellemi létéről alkotott elképzeléseket.
Az ékszer igényes ötvösmunka, aranyozott ezüst. A motívum minden bizonnyal már Etelközben is megvolt. Egyszerű, könnyen rajzolható és szép. Egyéni megítélés kérdése persze, hogy mennyire jelképezi a magyarság egységét, s mennyire utal a kulturális értékek fontosságára.
Jelentésrendszerében mindenesetre alapvető jegyeket hordoz. Alkalmas a Magyar Kollégium emblémájának.
Tompa László ezt írja Lófürösztés című versében:
„S én nem tudom a sorsot, mit tartogat még ezutánra?
E végzetes ég alatt lesz-e még öröm?
De tudok annyit, hogy ha öröm helyett
Tüzes mennykövek szakadnak is itt le,
– Míg gyászosan évek százai húznak el –
Ők örömtelenül is, ha kínba
tébolyodottan:
Itt fognak élni örökké, - hogy Imre
szorítja,
Áron pedig… Áron pedig nem hagyja magát!”
A Magyar Kollégium Áron és Imre miatt jött létre, és miattuk működik ma is.
