Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította a Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességeikről, kiemelkedő tulajdonságaikról, átlagon felüli jellemvonásukról tettek tanúbizonyságot.
A projekt erdélyi lebonyolítója az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, ezen belül a Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézet, résztvevői romániai magyar iskolás csapatok. Új, Hétköznapi hőseink című sorozatában a Művelődés szerkesztősége a kezdeményezés során eddig született, helytörténeti adalékokat is tartalmazó dolgozatok szerkesztett, esetenként tömörített változatát teszi közzé.
Jakab Ágnes tulajdona
Elindultunk hősöket keresni és mi is kérdeztük: Ki a hős? Tamási Áron (1897–1966) szavaiban is megtaláltuk a választ: „…Mindenki az, aki a maga helyén becsülettel áll, dolgozik és hisz a jóban…” Mindannyian tudjuk, hogy falunk nagy szülötte Tamási Áron, a székely íróóriás, de azt is tudjuk, hogy még más emberek is tettek, tesznek közösségünkért. Azt az ajánlatot kaptuk, hogy ismerjük meg jobban a Jakab házaspár, Rozália és Zsigmond munkásságát, életét. Nem sokat tudtunk róluk. Emlékeink között él egy kép, amikor a helyi gyermekkórus tagjaiként, székelyruhában énekeltünk Rózsika néni temetésén. Akkor nem tudtuk, hogy miért is volt ilyen fontos személy, mert nem szokványos, hogy temetésen gyermekek énekeljenek.
Gyökereink, kultúránk számunka is meghatározók. Ezért tartottuk fontosnak Jakab Zsigmond és Rozália munkájának a megismerését. Elindultunk megismerni, felfedezni őket.
A szülőhely a forrás, a kiinduló- és a meghatározó pont. Ez mindkét hősünknél Székelyföld, Udvarhelyszék, pontosabban a Nyikómente. „Két székely faluhoz különösképpen kötődöm, az egyik szülőfalum, Rugonfalva, a másik lakóhelyem, Farkaslaka. Ismerem mindkét falunak a múltját és a jelenét. Írtam Rugonfalva településtörténetéről, Farkaslaka népéletéről, néphagyományairól. Ismerem a még itt-ott fellelhető vagy hallható mondáit, legendáit…” – vallotta egyik könyvében Jakab Rozália. Egy kicsit járjuk körül ezt a két székely falut!
Farkaslaka
Tamási Áron ezt írta Farkaslakáról, szülőfalujáról: „Ma megnőve fekszik a völgyben, kinyújtózva olyan hosszúra, hogy két kilométernél hosszabb is valamivel. A közepén csendesen folydogál a Nyikó, melyet ember és földrajz Szőkének nevez, s amely maga sem tudja, hogy nagy patak-e vagy kicsi folyó, mert ha sírnak fölötte az erdős hegyek s két oldalán a menedékes földek, akkor nagyra dagadva zúgni is tud, és pusztítani árvizesen; de úgy megtikkad néha, hosszú szárazság idején, hogy keresztfát lehetne a medrébe állítani.”
Farkaslaka Székelyudvarhelytől néhány kilométerre fekszik. A település neve románul Lupeni, ami néha ma is megtéveszti az ideutazókat, akárcsak Tamási Áron temetésekor a romániai vasutasokat, akik az író koporsóját Budapestről hazaszállító kocsit a Zsil-völgyi Lupeni-be, azaz Lupénybe irányították, olyan 350 kilométerre, délnyugatabbra Farkaslakától…
Farkaslaka a Fehér Nyikó-patak felső folyásának községközpontja, a községet kilenc település alkotja. Első írásos említése az 1566-os adóösszeírásban maradt fenn. A szájhagyomány szerint a település farkasokról kapta a nevét, mert egykori lakói, a Gordon-hegy aljában élő péterfalviak, a Nyikómenti vízmalmokhoz jártak gabonát őröltetni, és a farkasok megtámadták lovaikat. Emiatt a Nyikó mellé költöztek. Így a farkas lakta névből eredhet a Farkaslaka név. Ismertsége, híressége, szorosan összefügg a falu nagy szülöttje, Tamási Áron író nevével. A nagy székely író szülőháza ma emlékmúzeum, a Nagy utcán végighaladva egy zsákutcában található, itt az író személyes tárgyait, kéziratait, leveleit tekinthetik meg az érdeklődők. A szülőházon kívül még sok látnivaló akad a faluban és környékén: Tamási Áron sírja, az író síremléke, Szervátiusz Jenő és fia, Tibor alkotása, a római katolikus templom, az író húga, Ágnes néni háza, a Kultúrcsűr, a Trianon-emlékmű, a Jézus szíve kilátó, a Mária szobor stb. Régen a falu nagy része szénégetéssel foglalkozott, de manapság csupán pár családot foglalkoztat ez a munka. Jelenleg a falu gazdasága legfőképpen a turizmusra épül, de kürtőskalácssütő vállalkozói is járják a világot. „...Itt megállna a vándor, mert furcsa érzések támadnák meg. A szíve megmozdulna, s valami otthonos, meleg érzés kelne a tagjaiban. S ahogy beljebb és beljebb menne a faluba, furcsa módon s egyre jobban úgy találná, hogy kezdi otthon érezni magát. S minél jobban körülnézne, annál inkább nőne benne a gondolat, hogy ő nem vándorol tovább, hanem ebben a faluban letelepszik” – írta Tamási Áron.
Rugonfalva
Rugonfalva a Fehér-Nyikómente falvai közül a legalsó falu. A patak az első falun, Farkaslakán áthaladva e nyolcadik kis székely falunál ömlik a Nagy-Küküllőbe. A kis falu vízdús, de árvízmentes területen helyezkedik el. Szelíd dombok, keletről és délről erdős hegyek veszik körül, de azok sem nőttek nagyra, legmagasabb a 717 méteres Kopac-tető. Ősidők óta lakott település, a református parókia területén 1–2. századi temetkezést tártak fel. Református temploma Székelyföld legérdekesebb műemlékeinek egyike, Hargita megye egyik legrégebbi kultikus épülete, amelyen a romanika és a gótikus stílus elemeinek sokasága figyelhető meg. A középkori falu nyomai helyenként megfigyelhetők a mai település házai között. A falu első neve némelyek szerint Rugendorf volt, ebből változhatott a magyarosabb Rugonfalva névre. Más feltevés szerint a helység egy Rugon nevű barátról kapta a nevét, akit a székelyek hoztak magukkal Valkó megyéből.
Jakab Rozália (1928–2017)
„Az esti fátyolon keresztül csak derengve látszik a torony, de ahogy a száját sötétben is megkapja az ember, olyan pontosan tudom én is, hogy mi hol van ott a derengésben. Valósággal nyűgbe ver valami különös érzés, amelyhez hasonlót soha semmi nem ébresztett bennem, csak a föld, hol ringott a bölcsőm” – fogalmazott Tamási Áron Farkaslakára hazatérve. Rózsika néni is így gondolt szülőfalujára, Rugonfalvára, és egyik dokumentumfilmben ezt idézi, jelezve, hogy mennyire meghatározó az ő életében is a születés helye.
Leánykori nevén Mészáros Rozália 1928. július 14-én született Rugonfalván. Ebben a faluban töltötte gyermekkorát és serdülő éveit. Székelyudvarhelyen végezte a tanítóképzőt, majd tanított Décsfalván, Derzsben, Nagygalambfalván, Korondon, ahol megismerkedett későbbi férjével, Jakab Zsigmonddal. Farkaslakára költöztek, így Rózsika néni élete nagyobb részében Farkaslakán élt. Itt tanított, itt vett részt a farkaslaki népművelésben, a gyűjtő- és alkotómunkában élete végéig, és pédául szőtt képeivel több kiállításon vett részt. A nyikómenti népi kultúra kiváló ismerője és a népi tudás őrzője, terjesztője volt. Csatlakozott a Bandi Dezső által elindított népművészeti mozgalomhoz, népművészeti kört szervezett az iskolában, a farkaslaki asszonyoknak szövést is tanított. Jakab Rozália szövései, szedettesei, rakottasai kissé a Bandi Dezső-féle iskola hatását is mutatták, de ő nem is tagadta, hogy nagyon sokat tanult a mestertől. Bandi szavai meghatározóak voltak számára: „…igyekezzetek a nevelés révén olyan szellemi szükségleteket teremteni, hogy munkátok maradandó legyen (…) a nagy többség számára olyan módszereket és terveket adni, hogy azokat lemásolhassák, illetve »elkészíthessék« (…), aki nem a saját részére készíti, ne is foglalkozzék vele…”
Jakab Rozália nemcsak tanítónő és népművész, hanem néprajzi gyűjtő is volt. Derűs mosolyú, halk szavú tanítónéniként ismerék, aki irigylésre méltó tudás birtokosa volt. Ismerte és hosszú időn át gyűjtötte, majd tíz saját könyvében tette közzé azt a népi tudást, amely századokon keresztül meghatározta Farkaslaka és az egész Nyikómente népének mindennapi életét. Elkészítette szülőfaluja monográfiáját is, de legtöbb kiadványa, tanulmánya Farkasakával kapcsolatos. Írt állattartásról, szénégetésről, gyűjtött ételrecepteket, énekeket, meséket, mondákat, gyermekjátékokat, hogy ne tűnjön a semmibe az elődök elmúló világa. Tamási Áron nagy példaképe volt Rózsika néninek: „Bizonyos, hogy fáklya volt ő előttünk, aki hordozta a székelyek örökségét: a helytállást és a virrasztást.” Személyesen is ismerte a nagy írót, férjével együtt többször is találkozott vele.
Férjével a munka mellett a művészettel is foglalkoztak: míg Rózsika néni szőnyegeket szőtt, Zsiga bácsi faragott. „Zsiga bácsi a művész, én nem vagyok az. A szőnyegek tervezésénél ő segít a rajzokat elkészíteni” – vallotta. Nagyon sokat tanult férjétől és a falusi emberektől is. Esténként elmentek a szomszédokhoz, az öregekhez, és kérdezgették, faggatták őket a régi emberek, a régi falu életéről. Hangrögzítőjük nem volt, tehát kézzel jegyezték le a meséket, a hagyományokat, a népdalokat. Rózsika néni még a tanítványaival is gyűjtetett, akkoriban csak kedvtelésből, nem gondolva arra, hogy később milyen örömmel használja fel ezeket az adalékokat kiadványaiban.
Elolvasta Tamási összes könyvét, kivéve egyet, amit nem talált meg. Szokásuk volt, hogy egymásnak olvastak, hangosan, felváltva, hogy a másik eközben végezhesse a munkáját, a faragást vagy a szövést.
1964-ben. Jakab Ágnes tulajdona
Idősebb korában Rózsika néni már inkább csak írással foglalkozott; több könyve jelent meg Farkaslakáról, illetve a Nyikó menti falvak mindennapi szokásaikról. Első könyve Nálunk a harangszó elszáll a határig (Népélet és néphagyomány Farkaslakán) címmel 1998-ban jelent meg Kolozsváron, és még kétszer adták ki, 2001-ben és 2009-ben. Ebben a kiadványában Tamási Áron szülőfaluját mutatja be, szokásaival, összegyűjtött kultúrkincseivel. A falut, amelyet oly sokan ismernek az író novelláiból, színpadi játékaiból, regényeiből, de amelynek történetileg, társadalmilag, néprajzilag hiteles arca megrajzolását az író is oly fontosnak ítélte, hogy végrendeletében külön is meghagyta megíratásának kötelességét. A végrendelet teljesítésének szándékából pályázat született, s erre a pályázatra készült el Rózsika néni idézett munkája, mintegy szabálytalan falurajz, egy fiatalon Farkaslakára került, s egész életét a faluéval egybefonó tanítónő tanúsítványa arról, amit ebben a helységben hiteles és jellemző népi értékként látott, összegyűjtött és megörökített. Sokszor úgy szeretnék enni, magam sem tudom, hogy mit című könyve Csíkszeredában jelent meg 2002-ben. Ebben a Hargita Megyei Kulturális Központ által meghirdetett néprajzi pályázaton nyertes dolgozatát közli. Székelyudvarhelyen, 2004-ben Rugonfalva az idő múlásában címmel megjelent könyve szülőfaluja monográfiája. Népdalgyűjtése 2006-ban jelent meg Haj, sirass édesanyám, míg előtted állok. Népdalos könyv Jakab Zsigmond rajzaival címmel.
Visszanéztem alkonyatkor című, Székelyudvarhelyen 2007-ben megjelent kiadványában arra a szinte nyolc évtizedre néz vissza, amely életéből eltelt. Annak az időnek a hangulatát idézi fel, amely a mai fiatalok számára már történelem. Meleg szeretettel idézi a szülőfalu, Rugonfalva értékeit, amelyek nemcsak a környezeti szépségekben nyilvánulnak meg, hanem abban a bensőséges, meleg hangulatban is, amely az emberek egymás közötti, rokonsági, ismerősi, jószomszédi kapcsolatra, az egymás iránti érdeklődésre jellemző, és amely minden időkben összetartó erőt jelentett. Az írás nagyobbik része inkább családi vonatkozású. Ebben a kiadványban kiemeli annak fontosságát, hogy a második világháború után a társadalmilag, gazdaságilag átváltozott falu sok gondjában milyen nagy szerepe volt a helyi értelmiségieknek. Az ebben a munkában való részvételt, amelynek szemtanúi és aktív résztvevői voltak férjével együtt, néhány jellemző példával mutatja be. Jakab Rozália további könyvei: Rózsika néni székely szakácskönyve (Székelyudvarhely, 2008); A pórul járt pásztorlegényke. Nyikó menti népmesék (Székelyudvarhely, 2008); Ízek, finomságok a székely kemencében (Székelyudvarhely, 2009). Életrajzi vonatkozású a Napfényben és borulatban eltöltött időm című könyve, amely szintén Székelyudvarhelyen jelent meg 2010-ben.
Rózsika néni néprajzi tanulmányokat gyűjtött kötetbe Napsugárban – csillagfényben címmel. Erről a kiadványáról vallja: „Azokról a farkaslaki pásztoremberekről emlékezem, akik a Gordon-hegy alatti dombokon állottak napsütésben, csillagfényben, gyönyörködtek a kiviruló tavaszi határban, vagy a levélhullató őszben, de szemüket rajta tartották a legelésző juhokon, heverésző kutyákon. Ott állottak az esőben, szélben, viharban is, éjjel keresték az elkódorgott juhot; ha kellett, megküzdöttek a farkasokkal s néha a medvével is. Fejték a juhokat akkor is, ha azok lucskosak voltak, sároztatták a lábukra feszülő fehérharisnyát, pásztortűz mellett szárítkoztak, és csúcsosra húzott süveggel állották a záporokat. A közülük kiemelkedett tanult emberek éppen így állottak a dombokon, szemüket rajta tartva kis népükön.” Egy másik munkája Életformák és azok változása a Nyikó völgyében címmel 2011-ben jelent meg Székelyudvarhelyen.
Jakab Rozália Tamási Áron szülőházának emlékházzá alakításában is részt vett. Egyik könyvében összegyűjtötte a farkaslaki emlékezéseket, amelyeket Tamási Áron a csillaggá énekelt szülőfaluban címmel jelent meg Székelyudvarhelyen, 2012-ben, utolsó köteteként.
Tanulmányait az Örökségünk című népismereti folyóiratban tette közzé, többek közt a rugonfalvi és a farkaslaki határrészekhez fűződő mondákat. 2015-ben Fábián Kornélia és Hadnagy Árpád portréfilmet készítettek róla, és a Székely Szeretetszolgálat Alapítvány is rögzített vele interjút a Tamási Áron emlékezete munkacímű dokumentumfilm forgatása során.
2003-ban a Romániai Magyar Népművészek Szövetsége kézműves munkáiért életműdíjjal tüntette ki. Helyismereti, néprajzi munkásságáért, közléseiért 2006-ban az Udvarhelyszék kultúrájáért életműdíjjal jutalmazták.
Az Isten hosszú és tartalmas élettel áldotta meg, 89 éves korában, 2017. június 24-én szenderült jobblétre, és helyezték örök nyugalomra a farkaslaki temetőbe. Ezen a temetésen voltunk jelen, most már tudjuk, hogy miért.
Jakab Zsigmond (1920–1995)
Jakab Zsigmond 1920-ban született Farkaslakán. Iskoláit a szülőfaluban és Székelyudvarhelyen végezte. 1940 tavaszán érettségizett. A Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Szövetségénél jelentkezett, állatorvosira iratkozott. Próbaidőre vették fel Budapesten, akkoriban nem kellett felvételezni. A feltétel az volt, hogy a beiratkozó egyszerű, falusi emberek gyermeke legyen, és ígérje meg, hogy tanulmányai végeztével visszatér legalább szülőföldje környékére, szolgálja, és a művelődésben segíti a falusi népet. Egyetemi évei alatt a nagyhírű Győrffy István népi kollégium tagja lehetett, ahol sok, később ismertté vált ember barátságával büszkélkedhetett. Sokukkal élete végéig tartotta a kapcsolatot, a barátságot. Négy évet sikerült elvégeznie a főiskolán, viszont 1944-ben, amikor a bombázások sokasodtak, a kollégiumot feloszlatták, ő pedig testileg-lelkileg betegen, kénytelen volt hazajönni Farkaslakára. Akkor már súlyos szívbetegséggel küszködött, amit a kilátástalan körülmények és a gyógyszerhiány még súlyosbított. „Szüleinek akkor még megvolt Nagyegerben a havasi legelője, kis tanyai háza, ott gyógyulgatott évekig egyszerű pásztoremberek társaságában, a természet dédelgető csendjében” – írja kéziratos emlékezésében lánya, Jakab Ágnes.
felvétele
Zsiga bácsi tanulmányait a román állam csak annyiban ismerte el, hogy állategészségügyi középkáderként dolgozhatott nyugdíjazásáig, ám a falusiak mindvégig „doktor úr”-ként tisztelték és tartották számon. Körzetéhez tartozott a környék több mint 16 faluja. Korondra is átjárt állatokat gyógyítani, ott ismerkedett meg 1954-ben Mészáros Rozália tanítónővel, akit még abban az évben feleségül is vett, és Farkaslakán telepedtek le. 1955-ben született első gyermekük, Ágnes, aztán 1957-ben jött Antal, majd 1959-ben Rozália.
Sokáig együtt éltek a Zsiga bácsi szüleivel, majd amikor felépült az új állategészségügyi rendelő, oda költözött a család. Később újra a régi családi ház lett az otthonuk. A munka és a család mellett mindig maradt ideje az alkotásra is. Minden kis időt kihasznált arra, hogy rajzoljon vagy faragjon. Az állatorvosi teendők mellett mindig nyitott volt a népi hagyományok, a szokások, a művészet iránt. Egyszerű rajzokkal kezdte, amelyeket egyre kifinomultabb és magasabb színvonalra emelt. Erről így vall kéziratos emlékezésében: „Nyolcadikos gimnazista koromban fedeztem fel, hogy jobban tudok rajzolni, mint a többi gyermek. Aztán szünet nélkül rajzoltam. A gyűlések alatt, minden szabadidőmben. Magammal vittem a »velemjáró« füzetet. A sok rajzolás biztossá tette a kezemet annyira, hogy ’45-ben, amikor betegségem miatt havasi levegőre kellett mennem, nagy hasznát vettem tudásomnak a faragásban. A juhok mellett, a levegőn kezdtem el faragni. Érdekelt a fa- és linóleummetszet is, az olajfestmény, az akvarell, a tusrajz, a csontfaragás. Műveltem is mindeniket. A fánál azért kötöttem ki, mert szép és kötődik a falusi emberhez.”
Jakab „doktor úr” nem csupán fába, de csontba is olyan kiváló faragásokat varázsolt, hogy azokon is ámulni lehet. Ugyanis ezek rajzolata főleg a valamikori lőporszaruk mintázatára emlékeztetnek, azonban a kivitelezés nem karcolt, hanem faragott. A faragványok tiszta forrásból merített népművészeti alkotások. „…nem számít az anyag, a széplélek akármin megmutatja magát. (…) A faragás számomra mindig egy boldog állapot volt. Most, öreg koromban megvigasztal az, hogy fiatalon mennyi mindent csináltam” – vallotta emlékezésében Jakab Zsigmond.
felvétele
Zsiga bácsi felől Fodor Márta tanító néninél érdeklődtünk, aki elmondta nekünk, hogy rokonok voltak, első unokatestvérek. Arra emlékszik, hogy a Kalondán volt egy házuk, sokat jártak oda. Márta tanítónő igazi művésznek tartotta unokafivérét, elmondása szerint Zsigmond nagy tisztelője volt Tamási Áronnak, és igazi barátság kötötte őket össze. A két jó barát többször is kijárt a tanító néni édesapja tanyájára, hiszen jó kapcsolatot ápoltak. Azon a helyen, Vízlapos tanyán, Jakab Zsigmond készített egy rajzot Tamásiról, amely még most is megtalálható Márta tanító néni otthonában. A portré alá Tamási Áron ezt írta: „Mintha jóbarátok között a jövőbe szeretne látni. Gyulaföld, 1955. IX. 13. Tamási Áron”. Tulajdonképpen Gyulaföld határnév nincs is Farkaslakán, ezt a nevet az író találta ki, mivel a tanító néni édesapját Jakab Gyulának hívták, aki a tanya gazdája volt.
Zsiga bácsi 1940 óta vezette a „Velemjáró füzetek”-et. Sokan emlegették, hogy mindig írt, jegyzetelt. Ezek a füzetek amolyan mindent felölelő naplófélék. Volt bennük sok rajz, különféle dolgozatok, megfigyelések, néphagyomány, levélvázlat, sőt maga fabrikálta vers is. Ezekről ezt jegyezte fel emlékezésében: „Azt szerettem volna leírni, milyen érdekes dolgok vannak még a falu tudatában, szokásaiban, az erkölcs és az élet minden szakaszához fűződő felfogásaiban. A székely falvakban régóta kialakult szigorú szabályok irányították az életet. Ezek a szabályok megállták helyüket évszázadokon át. (…) Az emberek cselekedeteit a tudatuk határozza meg. Minden szavadban, minden gondolatodban, cselekedetedben az legyen az irányadó, hogy az egyszerű népnek használsz-e véle. Ha ezt tartod szem előtt, sohasem csapod be sem a népedet, sem magadat.” Egy alkalommal meg is jegyezte Czine Mihály irodalomtörténész, egyetemi tanár, aki több alkalommal is meglátogatta a Jakab házaspárt, hogy: „Te Zsiga, te csupán csak ezeknek élsz, pedig nálunk Pesten minden valamirevaló állatorvos meggazdagszik, s vagyona gyarapítására törekszik.”
Jakab Zsigmond 1995. május 22-án hunyt el Farkaslakán.
A múzeumház
Felfedező munkánk során betértünk a Jakab házaspár egykori házába, ahol ma az unokája és annak családja él, és mi is megcsodáltuk alkotásaikat. Mintha egy múzeumba tértünk volna be. Valóban annak mondható a Jakab porta többszobás háza, ahol kiállított népművészeti tárgyak sokaságában gyönyörködhettünk. Gyönyörű faragványokat és festményeket láthattunk a ház különböző pontjain.
Írók, költők, festőművészek, Győrffy-kollégisták és sok más híres és egyszerű ember járt ebben a házban. Megfordult e szobákban Darvas József, Banner Zoltán, Vinczeffy Imre, a gödöllői Agrártudományi Egyetem professzora. Banner Zoltán egy gyönyörű házi kiadású Csillagfaragók könyvvel ajándékozta meg a családot. Ebben a népművészekről írt terjedelmes könyvében külön fejezetet szentel a Jakab házaspárnak. S a könyvbe írt dedikáció is igen szellemes, Rózsigának becézi a két népművészt, azaz Rózának és Zsigának, akik oly együtt nőttek fel e szintre, mint „egyazon rózsafának két ága”. „A Jakab-féle szőnyegekben és szedettesekben éppenséggel nem az ösztönös, primitív, véletlenszerűségében mágikussá sejtelmeskedő életesség felé lazulnak a minták körvonalai, s a helyi szokások, mozgások, motívumok témájára tervezett variánsokban nem borul, hanem még szigorúbban érvényesül a részarányosság; ez a díszítőművészeti tudatosság Jakab Zsigmond vázlatfüzetéből szűrődik át Jakab Zsigmondné szövőszékére, s a szakmai és művészi emlékezet együtthatásából, a szakmai és művészi gyakorlat áttűnéseiből olyan árnyalt, mégis dekoratív jellemzés, annyi mesebelien pontos állatfigura, s annyira fegyelmezett színkultúra származik, ami megint csak külön tartománnyá avatja a farkaslaki műhely ténykedését” – írja Banner Zoltán a Csillagfaragók – Farkaslaki műhely – Jakab Zsigmond és Jakab Rozália művészete című kiadványában.
A légfék és a nagy szemű szőlő
A Jakab házaspár 1970-ben utazott először Magyarországra. Amikor magyar földre léptek, a „Vigyázz, légfék!” volt az első magyar nyelvű felirat, amelyet egy teherautó hátulján pillantottak meg, és amelynek láttán Rózsika néni szemét rögtön elfutotta a könny. Amikor Zsiga bácsi a magyarországi barátja által termelt nagy szemű szőlőt ette, így szólt: „Ekkora szőlőszembe egy székely háromszor is beléharap”.
Szervátiuszék Farkaslakán
1970 és 1972 között készült el Farkaslakán a Szervátiusz Jenő és Tibor szobrászművészek által kőből faragott emlékmű, amelyet Sütő András „tonnás hegyibeszéd”-nek nevezett. A két művész alkotómunkáját is nagyban segítette a Jakab házaspár. Jó ideig a szállásukat biztosították a Pap utcai házukban, érdeklődve követték a munkát, és együtt örültek az elkészült emlékműnek. Az alkotást Tamási Áron születésének 75. évfordulóján, 1972 szeptemberében avatták fel. Ekkor, a Jakab házaspár kezdeményezésére alakult meg a Tamási Áron Művelődési Egylet, amely célul tűzte ki „az anyanyelvi kultúra ápolását, az emlékhelyek gondozását, a falu haladó hagyományainak felkarolását, a művelődési tevékenység fejlesztését”. Az egylet tiszteletbeli elnöke tisztségére Sütő András írót kérték fel, Jakab Zsigmondot pedig elnökké választották. Az egyesületet 1990-ben jogilag is bejegyeztették, 2010-ben újraszervezték, és ma is működik, megőrizve az elindító alapcélokat.
Hadnagy Jolán felvétele
A hagyaték
Rózsika néni szőnyegei és Zsiga bácsi faragásai a közönség elé is kikerültek. Először Székelyudvarhelyen, majd Csíkszeredában volt közös kiállításuk, majd 1993-ban Banner Zoltántól kaptak meghívást magyarországi kiállításra. Ehhez a kiállításhoz az anyagot szintén Banner Zoltán gyűjtötte össze, főként az elajándékozott munkákból. Az itthonról kivitt csont- és fafaragásokból és Rózsika néni tizenkét szőnyegéből 1993. március 12-én nyílt kiállítás Békéscsabán. Az anyag egy részét bemutatták Tégláson és a debreceni Református Kollégiumban is. Később újból Békéscsabán, a Munkácsy Mihály Néprajzi Múzeumban voltak láthatók az alkotások, a megnyitón a Magyar Művelődés Intézet alelnöke, Péterffy László a Jakab házaspár jelenlétében méltatta a munkákat.
„Leginkább a fiataljainkért aggódom a szellemi és erkölcsi élet zűrzavarában. Pedig azt a sok tennivalót, ami népünk előtt áll, nekik kell elvégezniük akkor, amikor ez a zavaros víz letisztul. Talán így is lesz, hiszen ez a nép mindig a talpára esett akkor is, amikor a fejére ejtették” – fogalmazott könyvei egyikében Jakab Rozália.
A „hőskereső” munka megkezdése előtt fogalmunk sem volt arról, hogy élt falunkban két ilyen csodálatos ember, aki ennyi mindent tett közösségünkért. Sok helyre ellátogattunk, rengeteg könyvet böngésztünk, és a Jakab házaspárhoz közel álló sok emberrel beszéltünk. Ahogyan egyre inkább megismertük Őket, egyre biztosabbak voltunk, hogy tényleg hősök, hétköznapi hősök voltak, akik megérdemlik, hogy többen és többet tudjanak róluk itt, Farkaslakán és a nagyvilágban is. Jakab Zsigmond és felesége, Rozália élete példaértékű volt, és mi erre szeretnénk felhívni a mások figyelmét is.
Boldogok vagyunk, hogy mi kaphattuk ezt a feladatot, nagy öröm volt együtt dolgozni! Végül, de nem utolsó sorban, újra Tamási Áront idézzük: „Ha azonban mindenkinek az a sorsa, hogy az életben valamit szolgáljon, és valakinek engedelmeskedjék: akkor talán mégis emberibb a szellem igája alatt élni, mint más kötelékben. Igaz, hogy nehezebb is. Kevesen bírják hosszú ideig, s halálukig csak az igazak. De azután már könnyű az ilyeneknek.”
Nekik már könnyű!
Felhasznált irodalom:
Banner Zoltán: Csillagfaragók – Farkaslaki műhely – Jakab Zsigmond és Jakab Rozália művészete. Pro Agricultura Hungariae Alapítvány, 1994.
Jakab Zsigmondné Mészáros Rozália: Tamási Áron a csillaggá énekelt szülőfaluban. Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, Székelyudvarhely, 2012.
Jakab Zsigmondné Mészáros Rozália: Napsugárban – csillagfényben. Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, Székelyudvarhely, 2011.
Jakab Zsigmondné Mészáros Rozália: Visszanéztem alkonyatkor. Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, Székelyudvarhely, 2007.
Jakab Zsigmondné Mészáros Rozália: „Nálunk a harangszó elszáll a határig”. Népélet és néphagyomány Farkaslakán. Tamási Áron Alapítvány, Kolozsvár, 2001.
Jakab Csaba, Márton László Attila, Mihály János: Farkaslaka múltja és jelene. Tamási Áron Alapítvány, Kolozsvár, 2000.
https://konyvtar.dia.hu/html/muvek/TAMASI/
http://epa.oszk.hu/01200/01214/00014/pdf/EPA01214_oroksegunk_2010-2_016…
http://www.tetra.ro/ta/c74/aranka/hagyomany.htm
http://szaracen.blogspot.com/2011/03/farkaslaka.html
https://www.szekelyfoldiinfo.ro/Menu/rugonfalva-prezentacio_kepekben-tu…
https://hu.wikipedia.org/wiki/Rugonfalva
https://eszm.ro/2017/06/25/elhunyt-jakab-rozalia/
http://epa.oszk.hu/01200/01214/00007/pdf/030-031.pdf
Adatközlők:
Jakab Ágnes – a Jakab házaspár lánya, Sepsiszentgyörgy
Bíró Rozália – a Jakab házaspár lánya, Csehétfalva
Jakab Ilona – egykori szomszéd, Farkaslaka
P. Buzogány Árpád – a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont munkatársa, író, Székelyudvarhely
Fábián Kornélia – riporter, Székelyudvarhely
Fodor Márta – tanítónő, Farkaslaka
Pakot István – nyugdíjas, Farkaslaka
(Az írás készültekor, 2020-ban a szerzők a farkaslaki Tamási Áron Általános Iskola 7. osztályos tanulói voltak. Ősztől a Tamási Áron Gimnáziumban és a Bányai János Szakközépiskolában tanulnak tovább Székelyudvarhelyen. Projektvezető és szakmai irányító: Hadnagy Jolán)
