Sárik Péter Trió. X2 Bartók – Dzsesszkoncert

Bartók Béla zeneszerző műveinek dzsessz-feldolgozásait hozza el Sepesiszentgyörgyre a Sárik Péter Trió. X2 Bartók című új albumát a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy szervezésében mutatja be a Park Hotel és Étterem Di Stefano termébe vasárnap, 2024. május 12-én, este 7 órától.

 

A Sárik Péter Trió 2018-ban jelentette meg az első Bartók-feldolgozásokat tartalmazó lemezét, melyet a Zeneakadémia Nagytermében mutattak be. Azóta a világ 15 országában játszották a programot, óriási sikereket aratva Finnországtól Kazahsztánon át egészen Kínáig. A CD 2020-ban Fonogram-díjat kapott „Az év dzsesszalbumaként”, a 2022-ben megjelent koncertváltozat pedig 2023-ban volt jelölt ugyanerre az elismerésre. Most ennek a sorozatnak az legújabb lemezét mutatják be.

„Nagy utat jártunk be Bartókkal.  Az első CD megjelenésekor az elsődleges célunk az volt, hogy olyanokkal is megszerettessük ezt a zenét, akik eddig idegenkedtek tőle, illetve szintén a jazz sajátosságai miatt olyan helyszíneken is játszhassunk Bartókot, ahol amúgy elképzelhetetlen lenne. 

Boldogan látom, hogy mindkét célunk teljesült. Majd száz koncerten vagyunk túl és akárhová mentünk, mindenhol szeretettel és rajongással fogadták a műsort, de a legnagyobb élmény talán az volt, amikor egy nyári fesztiválon a fűben heverő közönség egyszer csak felpattant és elkezdett táncolni a Topogóra. 

Akkor szerintem még Bartók is elmosolyodott” – Sárik Péter.

 

A Sárik Péter Trió tagjai: Sárik Péter (zongora), Fonay Tibor (bőgő), Gálfi Attila (dob)

 

Szervező: Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy

Partner: Park Hotel és Étterem

Új hozzászólás