A néptáncos, népzenész, etnográfus közösség megrendülten búcsúzik Sára Ferenctől, a Martin György- és Kallós Zoltán díjas koreográfus, néptánc- és népzenekutató október elsején hunyt el. Munkatársai, tisztelői és barátai megemlékezéseit a címre kattintva olvashatják.
Sára Ferenc koreográfus, néptánc- és népzenekutató 1961-ben született Budapesten, gyermekkorát Turán töltötte. Először zenész lett, majd a Bartók táncegyüttesben táncolt, 1987-től a Kodály kamarában hivatásosként. Együttesvezetőként is tevékenykedett Budapesten, Debrecenben. A hetvenes évek végétől rendszeresen járt a Gyimesbe, nem volt olyan hónap, hogy ne utazott volna ki, végül a kilencvenes évek elején ki is költözött. 1995-1997. között a Hargita nemzeti székely népi együttes művészeti vezetője volt.
1992-ben UNITER- különdíjat, 2005-ben a Mediawave Párhuzamos Kultúrákért díjat, 2014-ben Magyar Arany Érdemkeresztet vehetett át. 2021-ben veszi át a Martin György-díjat majd 2023-ban Kallós Zoltán-díjban részesül feleségével, Varga Zsuzsannával együtt.
"Gyimes fiatalságának egy jelentős része a kilencvenes-kétezres években farmerszettben és diszkózenét, rappet, rockot, manelét meg mulatóst hallgatva kereste az útját. A modern világ így is, úgy is ránk borult volna, ránk is borult rendesen.
Voltak azonban emberek, akik szembefordultak az árral és kitartó munkával tettek hozzá ahhoz, hogy járható és élő legyen az az ösvény is számunkra, amit felmenőink néhány generációval korábban saját maguknak tapostak ki (sőt, ropogtatva beledöngöltek a földbe) – miközben fáradhatatlanul népszerűsítették a gardon diktálta ritmust a teljes magyar nyelvterületen, sőt, annál is messzebb. Sára Ferencnek (is) óriási szerepe volt abban, hogy a gyimesi jelző mára jóval többet jelent egy hágónál a Keleti-Kárpátokban.
Sára, a turai palóc – aki 1995-ben Gyimesbe költözött a feleségével, Varga Zsuzsannával és akik révén magam is, gyimesi csemeteként csángó néptáncokat tanultam a hidegségi elemi iskolában – ilyen jelenség volt, egyszerre modern és olyan, aki a hagyományt kereste és adta tovább. Nyugodjon békében!"
Főcze János
Mély megrendüléssel fogadta alapítványunk Sára Ferenc halálhírét. Részvétünk a családnak!
Sára Feri és párja, Varga Zsuzsa akkor érkezett Gyimesbe, amikor a legtöbben elvándoroltak onnan. Odaköltözésüknek oka egy hangfelvétel volt, Feri bevallása szerint. Kallós Zoltán gyűjtésén Zerkula és Vakk Mihály által megszólaltatott ősi dallamok csábították ide először. A 80-as évek bujkálós, kalandos látogatásait a 90-es években már rendszeres látogatások követték, míg ’95-től Gyimes velük lett gazdagabb.
Sára Ferencék meghallották, meglátták azokat az értékeket, melyeket e vidék régebbi lakói javarésze már éppen elhagyni, lecserélni készült. És tettek azért, hogy másoknak is legyen lehetőségük ezen értékeket megtapasztalni.
A 15.000 gyimesi csángó között szinte mindenki ismeri, vagy hallott róluk. Manapság nincs olyan gyimesi család, kinek gyerekeit ne tanították volna táncolni, énekelni. Közel 30 év alatt több ezer gyimesi fiatal tanult vissza ősi mozgásokat, dallamokat tőlük. Zenekarok létrejötte köszönhető nekik. Több száz táncosnak és zenésznek volt lehetősége, hogy Ferenc szervezésében külföldön bemutathassa, népszerűsíthesse a Kárpát-medence talán legarchaikusabb zenéit, táncait, viseletét. Szívügyük volt az értékes kultúra megörzése, továbbadása. Mindezt hitelesen tették.
Azok a táncosok, tánccsoportok, akik hitelesen gyimesi táncot, éneket akarnak tanulni mesterként tekintenek Ferire és Zsuzsira. Ők nem csak a mozdulatokat tudják megmutatni, hanem az egyéb mélységeket is, amik a mozdulatok mögött vannak. Ehhez kell ez a 30 éves tapasztalat, mellyel az egykori magyarországi fiatal „aranysarkantyus” táncos és táncpedagógus rendelkezik.
2014-ben a magyar állam Arany Érdemkereszttel tűnteti ki Sára Ferencet, 2021-ben Martin György-díjban részesült. 2023-ban az EMKE a Kallós Zoltán díjat nekik ítélte meg a népi kultúra éltetéséért, a Gyimes völgyében évtizedek óta kifejtett értékmegőrző munkájukért. Munkássága hatására sokan vagyunk mára ugyanúgy a gyimesi csángó kultúra ápolói, őrzői, szerelmesei határon innen és túl.
(Molnár Szabolcs méltatása nyomán)
Nyugalmad legyen csendes, Feri. Köszönjük a tanítást, és mindazt, amit tőled kaptunk!
Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány
Mély megrendüléssel értesültünk, hogy Sára Ferenc Martin György- és Kallós Zoltán díjas koreográfus, néptánc- és népzenekutató, - a Fonó kezdeteitől vendégművésze, mestere- örökre elhagyta e földi pályát.
Mesterünk, barátunk hagyott itt minket, átköltözve az örök világosságba, a végtelen muzsikába. Példaképeihez, barátaihoz költözött - Zerkula Jánoshoz, Kicsi Kótához, zenész-, táncos-, ember óriásokhoz, akikben Feri egy letűnő világ igazságát, erejét, szenvedélyét találta meg. Sallangtól, máztól, fölöslegestől mentes hús-vér szépséget, az anyafölddel együtt lélegző gyimesi ember örömét, bánatát. Ezt az igazságot, nyers szépséget szívta magába odaköltözve, az ő életüket élve, és ezt képviselte mindig és mindenhol, szemben divattal, fősodorral. Nélküle a Tatros völgyében ma nem járnák ennyien nagyapáik táncát, s biztos, hogy sokat apadt volna ez a valóban tiszta forrás. Nemzedékek nőttek fel rajta, sokan zarándokoltak el hozzá, hogy az ő szigorú igazságában kitisztítsák fejüket, szívüket. Tánca is örök példa - letisztult, mély és időtlen.
Megrendülten állunk itt hiányodban, pótolhatatlan az űr. Még sokszor kellett volna meghallgassuk veled a duzmálóban a Halmágyi apjáét, még huhogni kellett volna jó pár újévnyit Kóstelekben, még számtalan rendet le kellett volna üss, s még nemzedékek, ifjak kellett volna józanodjanak a ropogtatásodba, sirülésedbe. Igazságod, táncod, tanításod pótolhatatlan, de tüzed, lelked tovább él családodban, leányaid muzsikájában, táncában, s nemzedékek a világon mindenfelé viszik tovább emléked, pátosz nélküli szenvedélyed, nyers igazad! A Kárpát-medence hagyományos műveltségének aranytartaléka, egyik utolsó nagy szigete, a táncoló és éneklő Tatros-völgye a te nevedet teszi halhatatlanná!
(Fonó nevében Berecz István)
