Lapunk fennállásának 70. évfordulóján, idei számainkban egy-egy régebbi írásunkat közöljük. Azzal a szándékkal tesszük ezt, hogy felelevenítsük a folyóirat gyűjteményében őrzött írásokban évtizedekkel ezelőtt megfogalmazott, de máig időtálló megállapításokat, gondolatokat, illetve hogy a mai olvasók is megismerhessék korábbi szerzőink munkájának egy-egy részletét. (A szerkesztőség)
Az utóbbi időben egyre több szó esik arról, hogy a kelet-európai felvilágosodásnak az európaival egyenrangú korszerű feldolgozása teljesen elképzelhetetlen a határterületek, a rokon diszciplínák kutatása nélkül. A felvilágosodás-kutatást a történelemtudományok, művelődés-könyv-könyvtártörténeti kutatásokkal párhuzamosan lehet és kell végezni.
Mivel a felvilágosodás százada teremtette meg a modern értelemben vett könyvpiacot, könyvkereskedelmet, könyv cirkulációt, egy, a felvilágosodás légkörében fogant magángyűjtemény kialakulásának vizsgálata tájékoztatni fog bennünket a hazánk területére érkező információs anyagról, az új eszmék terjedéséről. Ugyancsak ebben a században észlelhető a könyvvel szembeni tolerancia bizonyos növekedése. Új adatokat szolgáltathat egy korabeli gyűjtemény vizsgálata abból a szempontból is, hogy félévszázadnál tovább tartó könyvészkedés során hogyan sikerült a könyvtáralapítónak megrendelni, elküldeni Európa különböző országaiból, városaiból a tiltott könyvek egész sorát.
Egy könyvtár nem minden esetben tulajdonosa által összegyűjtött állomány.
Lehet örökölt, azaz több generáció ilyen vagy olyan forrásból táplálkozó intellektuális igényének szülötte. Ha azonban egy ember érdeklődésének vetülete, ha az egészet tulajdonosa egymaga gyűjtötte össze, akkor a gyűjtemény az illető kor eszmevilágának, művelődési életének tükrévé válhatik. Abban az esetben, hogyha a könyvállomány közhasználatú is, akkor katalógusainak, olvasónaplóinak tanulmányozása során a kor uralkodó eszmeáramlatainak hatókörét mérhetjük le. (1)
Ezek azok a tényezők, melyek a Teleki Sámuellel való foglalkozás kapcsán az általa összegyűjtött téka állománytörténeti vizsgálatát, tovább menve pedig Teleki bibliofiliájának körvonalazását szükségeltették. Annál inkább fontos ez, hiszen Erdélyben a felvilágosodás sajátos megnyilatkozási formája valóban egy újszerű művelődésszervező törekvés, Teleki Sámuel pedig közhasználatú téka alapításával aktív részese lesz annak a küzdelemnek, melyet a XVIII. század végén, a XIX. század elején hazánk felvilágosult elméi folytattak a művelődés intézményessé tételéért.
Ma már tisztázott tény, hogy Teleki Sámuel egymaga, előre körvonalazott gyűjtési programmal fogott hozzá a könyvtáralapításhoz. Egészen elenyésző azoknak a könyveknek a száma, amelyeket örökölt. Az a néhány tankönyvként használt vallásos vagy világi tárgyú munka, melyből a gyermek Teleki tanult, semmiképpen sem utal arra, hogy apjától, Teleki Sándortól gazdag könyvhagyatékot örökölt volna. A marosvásárhelyi könyvtár őriz ugyan néhány Teleki Sándor poszesszor bejegyzésével ellátott kötetet. Előkerült könyveinek egy régi jegyzéke is, pontatlan adatai miatt nem azonosítható megnyugtató módon ez a lajstrom sem. Koncz József, Adatok a marosvásárhelyi Teleki Könyvtár alapítója, gróf Teleki Sámuel gyerekkori életéhez című cikkében (2) Teleki Sándornak egy Celnán 1748. április 30-án kelt írását közli, melyben említi „örökölt és élete folyamán szerzett” könyveit. Tékája ma már semmiképpen sem rekonstruálható, az viszont biztos, hogy halála után örökösei között megoszolhatott és legkisebb fia bizonyára nem sokat kapott ebből a hagyatékból.
Teleki Sámuel könyvgyűjtésének kezdeteit kétségtelenül peregrinálásának idejére kell visszavezetnünk. A négyéves tanulmányút idején alkalma van meglátogatni Hollandia, Svájc, Franciaország, Ausztria, Magyarország legnevesebb köz- és magángyűjteményeit. Évekkel később, 1798-ban, nyomtatott katalógusának előszavában így emlékezik vissza erre az időszakra: „…19 éves koromban, ennek a századnak 59.-ik évében, a felséges fejedelemnek engedélyét előbb megszervezve, a múzsák kincseit elsajátítni Svájcba, Belgiumba és Franciaországba mentem, hogy azoknak az országoknak jelesebb akadémiáin a legtanultabb és legfelvilágosultabb férfiaktól tanuljak.” Itt aztán a magasabb műveltségnek és a nemes tudományoknak szeretete ösztönzött és annyira felgyújtott lelkemben valami csodálatos lelkesedést a legkiválóbb könyvek iránt, hogy azokat nagy gondossággal és nem csekély költséggel megszereztem és elhatároztam, azokat távollevő hazámba haza fogom hozni…”
(3) Több forrásból szerezhetünk tudomást arról, hogy milyen bibliofil hatások érték Telekit a külföldi út idején, hogyan fog hozzá a gyűjtéshez és melyek az első megvásárolt könyvek
Útinaplója, a tanulmányút idején kelt levelek, de mindenekelőtt az első könyvvásárlásokról készült könyvjegyzékek alapján nyomon követhetjük Teleki könyv iránti érdeklődésének fejlődését, könyvkultúrájának elmélyülését. Amíg a katalógus előszó, vagy az 1800-ban készült Testamentum (4) – melyben könyvtára sorsát rendezi – Teleki könyvszeretetének lírai hangvételű kifejezései, annak az embernek a vallomása, aki már a tanult, képzett könyvtár szakértő hangján számol be arról, hogy mit jelent számára a könyv, addig a diáklevelek, a diárium feljegyzései egy még tapogatózva induló, de mindenképpen céltudatos könyvvásárlóról tanúskodnak. Ez tulajdonképpen a közvetlen informálódás időszaka. Az első indítást, a könyvgyűjtés megkezdését segítő hasznos tanácsokat minden bizonnyal Beck Christoph bázeli professzortól kapta Teleki. Útinaplójában írja, hogy Beck, a bázeli publica bibliotheca őre egy szép és nagy magánkönyvtár tulajdonosa, aki „igen gyakran elvitt az bibliothecában és sokszor csak az én barátságomért elment és ottan órákat töltött én velem”. (5) Pár lappal tovább arról tesz említést, hogy Bázelben 972 magyar forintot költött könyvekre. Hogy vásárlásaiban mi vezette, hogy milyen könyvekre költötte ezt az elég nagy pénzösszeget, ezekből a szűkszavú feljegyzésekből nem tudjuk meg.
amelyet valószínűleg a nagyváradi Lencsés György (1530–1593) állított össze
(forrás: A Teleki–Bolyai könyvtár honlapja)
Sokkal többet mond viszont az a Bázelben megkezdett könyvjegyzék, melybe Teleki az 1760–1763 között vásárolt könyveket vezette be. A 98 beírt oldalt tartalmazó negyedrét alakút füzet nemcsak azért becses számunkra, mert egészében Teleki írása, hanem elsősorban azért, hogy külön-külön felsorolja a külföldi út egyes állomáshelyein vásárolt könyveket. Ha megfigyeljük a könyvek címeit, azonnal szembetűnik a tulajdonos univerzális érdeklődése. A külföldi út idején végzett tanulmányokhoz szükséges tudományos művek mellett Teleki sok olyan könyvet vásárolt, melynek tárgya nem képezte akadémiai tanulmányainak anyagát (pl. egyháztörténeti művek, Erdély történetére vonatkozó munkák stb.). A jegyzékben több könyvet csillaggal jelölt meg s a Bázelben vásároltak után be is jegyzi: „sub N.III-o (ládákban) mind prohibitus Könyveim vagynak, mellyeknek nevezetesebb része megis vagyon ezen Catalogusban jegyezve egy egy Csillaggal. Bas. 1761 die 2 a Julii. G. Teleki Sámuel.” Ezek a tiltott könyvek ugyancsak nem képezhették a Teleki által hallgatott előadások tárgyát. II. József 1781-ben megjelent cenzúrarendeletéig a bécsi titkos rendőrség a legnagyobb körültekintéssel ellenőrzi a külföldi akadémiákról hazatérő ifjak könyveit. Mária Terézia minden intézkedése arra irányul, hogy megakadályozza az új eszméket terjesztő, de elsősorban a hivatalos vallást támadó művek behozatalát. Életbe lép az ún. repressziv könyvvizsgálat, mely a nem kívánatos műveket igyekszik kivonni a forgalomból. Egy külön hivatal, a Bücherpolizei végzi ezt a feladatot. Ilyen körülmények között könnyen elképzelhető, hogy milyen alapos vizsgálatnak vetették alá a külföldről hazatérő Teleki mintegy másfél ezer kötetet számláló könyvszállítmányát. 1764 áprilisában ő maga írja egyik bázeli tanárának, hogy hazatérésekor 5 hónapot időzött Bécsben, ahol igyekezett könyveit a „lángoktól megmenteni”. (6) Néhány kötet így itt áldozatául esett a cenzorok éberségének. A könyvjegyzékbe ezek mellé bejegyzi Teleki, hogy „elvették Becsben”. Valamennyi elkobzott mű a katolikus vallást támadó szerző tollából származik. Pl.: a Kálvin tanait terjesztő református hittudós, Beza Theodor Poemata-jának 1599-es kiadása, vagy Owen, neves XVI. századi újlatin költőnek a katolikus egyházat gúnyoló epigrammái (Amsterdam, 1633), vagy a névtelenül megjelenő Préjuges legitimes contre le Papism (Amsterdam, 1685).
A Teleki Téka állománygyarapodását vizsgáló, haszonnal tanulmányozhatja a Svájcban, Hollandiában, Franciaországban, Ausztriában, Magyarországon vásárolt könyvek jegyzékét. A korabeli könyvcirkuláció szempontjából érdekes megvizsgálni Telekinek azokat a bejegyzéseit, melyek a könyvek szállítására vonatkoznak (7), vagy amelyek arra utalnak, hogy valamelyik külföldi aukción történt a vásárlás. A 86. oldalon például azokat a könyveket sorolja fel, melyeket Utrechtben, a Bodeviniana aukción szerzett: Libri quos in Hollandia D. Abrah. Poddenburg Bibliopola Trajecensis pro me comparavit, in auctione Bodeviniana; máshol pedig ezt olvashatjuk: Libri quos Leide per Cl. D. Szathmári emi curavi in auctione Albertina.
(1739–1822, forrás: Wikipédia)
Minden bizonnyal a Beck irányításának tulajdonítható az is, hogy a 21 éves Teleki már hozzáértő bibliofilként jegyzi fel a különböző bibliopoliumokban, aukciókon vásárolt könyveket. Feltünteti a könyv szerzőjét, címét, kiadási helyét, évét, a kötetek számát. A legtöbb esetben a könyv formátumára is utal, sőt az első oldalakon a kor szokásának megfelelően nagyságrendbe írja le őket. Sok helyen a könyv bibliofil jellegére, könyvészeti értékére vonatkozó beírásokat találunk, tehát már ez a kis állomány is magán hordja a későbbi könyvtár egyik jellegzetességét: tulajdonosának a szép és ritka, válogatott editiók megszerzésére való törekvését
A fenti könyvjegyzék kiegészítéseként készülhetett az a másik lajstrom, amelyik a külföldi út idején vásárolt könyvek árjegyzékét tartalmazza: „Pretium Librorum Samuelis Teleki de Széék, S.R.I. Comitis quos in Peregrinatione sua Litteraria Comparavit.” (9) Azonkívül, hogy az itt feltüntetett árak segítségével pontos fogalmat alkothatunk arról, hogy peregrinálása idején mekkora összeget fordított Teleki könyvvásárlásra, jelentős a jegyzék azért is, mert több könyv mellé Teleki beírta azok nevét, akiktől vásárolta őket. A marosvásárhelyi könyvtár nagyon hézagos poszesszor történetének rekonstruálásában segít tehát ez a lajstrom.
A külföldi könyvészkedésre vonatkozó leghitelesebb forráscsoportot kétségtelenül Teleki Sámuel diáklevelei alkotják. Ezekből tájékozódhatunk arról, hogy hogyan mélyül el a könyvek iránti érdeklődése s mindenekelőtt itt találjuk a könyvtár gyűjtési tervének egyik legelső konkrét megfogalmazását. A tanulmányút idején kelt levelek egy részét Teleki peregrináló honfitársainak írja. Alig pár hónapi külföldi tartózkodás után már afelől érdeklődik a Hollandiában tartózkodó Teleki Adómtól, hogy „lehet-é sok jó könyvet Hollandiában kapni oltson, és vagyon é sok auctió”. (10) A könyvekkel való foglalkozásról tanúskodik egy másik levél is, melyben felajánlja, hogy Thordái nevű honfitársának szívesen segít Bázelban „egy oltsó Bibliothccát szerezni”. Több helyen tesz említést arról, hogy a vásárhelyi collégium számára „jó és oltsó” könyveket keres. A Leidenben tanuló Kovásznai Tóth Sándornak 1761. szeptember 2-án Utrechtből azt írja : ,,Nekem egyéb bajom vagyon, a legény tanulna és nintsen könyve.” Kéri Kovásznait, hogy az előadásokhoz szükséges Wolf-féle matematikát, ha nem másképpen, legalább kölcsön szerezze meg Ugyanakkor megköszöni Kovásznainak a Vanderpiana Könyvtár katalógusát, melyből fog magának venni néhány könyvet. (11)
Bőd Péterhez, Szászki Jánoshoz írott levelei azt bizonyítják, hogy már ekkor megszületett a hazai történelemre vonatkozó munkák összegyűjtésének terve. Tomka Szászki János (1700–1762) pozsonyi tanárnak 1761-ben Bázelből írja: „Azon gondolkozom, hogy megszerezzem Magyarország és Erdély politikájára, statisztikájára vonatkozó könyvek jegyzékét, de sajnos még senki sincs, aki ezeket a forrásanyagokat a sötétből a világosságra hozta volna.” (12) Kéri Szászkit, hogy küldje el számára a legfontosabb munkák bibliográfiáját, mert ez segítné őt a tájékozódásban. Ugyanezzel a kéréssel fordulhatott. Bod Péterhez is, aki 1762. december 16-án így válaszol: „Jelenti Ngod hogy valami Magyar Históriára való könyveket jegyezzek fel a mellyeket Hollandiába kellene meg szerezni. Én ugyan tudva mik vagynak sok időt töltvén el az egybe keresgélésekkel s vizsgálások(kal) s szerzettem volt is Hollandiában, nevezetesen a Burman könyvei közül felesen magamnak, de nem régen Schwandtner kinyomtatván Bétsben 3 Tomusban sok Magyar írókat ott együtt találja az ember őket.” (13)
afrikakutató (1845–1916, forrás: Wikipédia)
Teleki Sámuel, miután Bázelt elhagyja, rendszeres levelezést folytat néhány itt megismert professzorral. Ezekben a levelekben a hollandiai könyvészkedéséről is beszámol, sok esetben segítségüket kéri a megvásárolandó könyvek kiválogatásához. Válaszleveleiben tanárai megjelent könyvekről tájékoztatják. 1761 decemberében Beck felhívja figyelmét a bizánci írók frissen megjelent munkáira, melyek azért is hasznosabbak Teleki számára, mert a magyarok s a szomszédos népek történetéről vonatkozó gazdag információs anyagot tartalmaznak. Teleki igen hálás a kapott segítségért. „Jegyzeteid – írja Becknek – a hazám történelmével foglalkozó könyvekre vonatkozóan igen értékesek Nem sikerült még azokat megszereznem. Megvallom, még kevés van nekem a középkori kronológiákból, ritkán is fordulnak erre elő. Mindenesetre igyekszem megszerezni azokat, amelyeket ajánlottál.” Ebben a levélben szögezi le könyvvásárlásainak határozott célját: „…nem fogom kímélni a költségeket más jó könyvek megvásárlásánál se (…) míg valamely reménye lesz annak, hogy ezzel valamikor hazám ügyének és történelmének javára lehetek.” (15)
A hazája ügyéért aggódó, s az akkori állapotokon sokszor kesergő ifjú nem egy esetben fejezi ki kétségét, aggodalmát: „Félek – írja Becknek –, nehogy kárt valljak legjobb könyveimben. Még azt sem tudni, mi lesz életem értelme…” De ezek a pillanatnyi ingadozások nem térítik el eredeti céljától. Tsétei János (1689–1769) sárospataki tanár híres magántékáját már ekkor, a külföldi út idején szeretné megszerezni, s ezért levélben fordul hozzá: „Úgy hallottam, a haza történelmére vonatkozó könyvekből jeles gyűjteményed van (…) ha valamikor azok eladására gondolnál, azokat ne másnak, hanem nekem add el megfelelő áron.” (16) Szászki Jánostól 1761-ben ugyancsak azt kéri, hogyha esetleg könyveit áruba fogja bocsátani „gondoljon rá, mert az a terve, hogy a haza történetére vonatkozó könyveket könyvtára számára megvegye”.
Az 1759–1763 közötti tanulmányút idején kezdi el tehát Teleki Sámuel a szakszerű, előre körvonalazott könyvgyűjtést. Az ekkor vásárolt könyvek változatos tematikájú összetétele a legfőbb bizonyítéka annak, hogy a könyvtáralapító a köznek kíván szolgálni. Külföldi tanulmányainak tetemes részét képezik a bibliofilia mesterségének elsajátítását célzó törekvései. Külföldi köz- és magánkönyvtárak összetételét, elrendezését tanulmányozza. Útinaplója és levelei vallanak arról, hogy céltudatosan végzi mindezt. Neves tudósokkal, professzorokkal való ismeretsége hazatérte után is sokáig segíti az informálódásban, s a könyvtártudomány sok más kérdésében
Teleki 1759-ben megkezdett könyvészkedésének jellemző vonása a folytonosság és a rendszeresség A könyvállomány gyarapodási történetét kutatva joggal állíthatjuk, hogy az élete végéig aktív könyvtáralapítót sem földrajzi elszigeteltség, sem hivatali beosztásainak egyre sokasodó feladatai, sem magánéletének gondjai nem akadályozzák a könyvek szerzésében, és általában a könyvtárral való foglalkozásban.
Jegyzetek
1. Vö : Furet François, Histoire du livre dans la société moderné: recherches, méthodes, problématique (Revue Roumaine de Histoire 1970/3 507—516.1.)
2. Erdélyi Figyelő, Marosvásárhely, 1888/15 sz 120 1
3. Bibliothecae Samuelis S.R.I. Gom. Teleki de Szék. Pars príma, Praefatio XXVIII 1.
4. Teleki Sámuel végrendelete 1800-ból. Leközölve: „Az erdélyi református egyházkerület igazgatótanácsának jelentése a Teleki-théka ügyében”, Kolozsvár, 1912. 21. 1.
5. Teleki S., Útinaplója, 43. 1.
6. A. 58. sz. levél.
7. A Hollandiában vásárolt könyvek után például ezt írja: „Mindezen Hollandiában vett könyveket bé raktam egy nagy ládában Utrechtben, és jól bévarrva gyékénybe szalma közé, el küldötte(m) Rotterdamban Schlennn és Weymar nevű corespondensekhez. Sign. Utrecht. 1762 6-a Aug.”
8. Néhány bejegyzés arról tanúskodik, hogy Teleki alapos kutatást végez egy-egy kiadvány könyvészeti értékének megállapításakor. Pl: Liber valde rarus et in hoc genere optimus; liber valde rarus, 100 tantum exemplaris huius editionis extant.
9. Lelőhely: Mv. hely, Teleki levéltár.
10. A. 567. sz. levél.
11 A 308 sz levél
12. A. 524. sz. levél.
13. B. 209. sz. levél.
14. B. 137. sz. levél.
15. A. 57. sz. levél.
16. A. 777. sz. levél.
Rövidítések
A. = Teleki Sámuel levelei a címzettek betűrendjében.
B. = Teleki Sámuelhez írott levelek a levélírók betűrendjében (Az értekezés II. kötetében (ADATTÁR).
(Művelődés, 1975. szeptember, XXVIII. évfolyam, 9. szám, 36–39. oldal)
