Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A marosvásárhelyi Stúdió Színház heti műsora

Január 16-án és 19-én, hétfőn és csütörtök 19 órától a Stúdió Színházban adja elő a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem elsőéves magiszteri színészosztálya Johanna című előadását Mohácsi János rendezésében.

Jeanne d’Arc látomásai által vezérelve csatlakozott a francia sereghez, és a százéves háborúban az angolok ellen páncélban, fegyverrel többször is diadalmasan védte népét. Az Orléans-i szűz száz éve szent, és hatszáz éve halott: tizenkilenc évesen eretnekség vádjával küldte máglyára az akkori hatalom. A Mohácsi testvérek darabját 2020-ban mutatták be először Szegeden. Mohácsi János ezúttal a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóival viszi színpadra az előadást, Kovács Márton zeneszerző közreműködésével. Az élő zenével kísért, humorral és tragikus fordulatokkal tűzdelt történet során a színészhallgatók számtalan szerepet játszanak el, közülük sokan most láthatóak először a Stúdió Színpadán.

Az előadásban az elsőéves magiszteris színészhallgatók játszanak: Csík Édua, Drunek Sára, Ferencz Evelin, Jankovics Katalin, Nagy László, Nagy L. Norbert, Pósa Fruzsina, Sétáló Imola Fanni, Vlasich Máté; valamint Mihály János és Sipos Áron harmadév-alapképzéses és Berencsy Martin másodéves alapképzéses diákok. A díszletet Bács Krisztina másodéves látványtervező hallgató készítette, a rendező asszisztensei Berecz Boglárka és Tomás Varga (II. év rendező szak). Az előadás rendezője Mohácsi János, zenéjét Kovács Márton szerezte. Karmester, illetve orgonán játszik intézetünk tanára, Strausz Imre-István; jelmez: Remete Kriszta m.v.

Január 17-én, kedden 19 órától a Stúdió Színházban adja elő a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodéves magiszteri színészosztálya Parasztopera című előadását Mohácsi János rendezésében.

Pintér Béla Parasztoperája görög tragédiát idéző balladisztikus történet, népdalokból ihletett zenével, szenvedéllyel és humorral játszik az emberi lélek húrjain, egy ízig-vérig Mohácsi-előadásban, hozzáadott csendekkel, színészi játékokkal, kórussal, hatalmas szereposztással és sírva-nevetéssel.

Szereplők: Boros Bence/Nagy László, Göllner Boróka, Németh Kristóf, Pánczél Lilla, Renczés Viktória, Szabó Fruzsina, Radu Enrik, Varsányi Szabolcs/Molnár Gergely, Vlasich Máté színész szakos hallgatók. Az énekkar szintén a Művészeti Egyetem hallgatóiból áll: Bajkó Edina Klára, Berencsy Martin, Csorba Kristóf, Kitay Levent, Drunek Sára, Elek Ágota, Erőss Noémi, Hajas Krisztián, Kernetzky Hanna, Jankovics Katalin, Pósa Fruzsina, Mihály János, Nagy Tímea, Sipos Áron, Stoian Antonia, Szentmártoni Júlia. A Művészeti Egyetem tanára, Strausz Imre-István által vezetett zenekart Fazakas Attila, Fülöp Alajos, Kostyák Márton, Major Zalán alkotja, az előadás díszlet-jelmezét a másodéves látványtervező osztály hallgatói, Balázs-Bécsi Anna, Égei Emília, Olti Angyalka, Pál Alexandra, Váradi Tímea készítették. A próbafolyamat zenei vezetője és koreográfusa Kovács Márton, Mohácsi János állandó munkatársa, segédkoreográfusok: Adorjáni Kincső, Baróti Krisztina, Ferencz Evelin, Pósa Fruzsina koreográfia szakos hallgatók. Az előadás időtartama másfél óra, és tizenhat éven felülieknek ajánlott.

Jegyeket interneten lehet vásárolni elővételben a Stúdió Színház weboldalán feltüntetett online rendszerben, vagy az előadás helyszínén, kezdés előtt egy órával. Jegyeket foglalhatnak a 0791.22.99.77 telefonszámon vagy a jegy@studioszinhaz.ro email címen. A Stúdió Színházról bővebb információt a ww.wstudoszinhaz.ro honlapon találnak.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

A Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy és a Művész Mozi by Citypex Carola névnapja és a Művész Mozi hatodik születésnapja alkalmából Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola életútját bemutató A maga természete szerint és szabadon című, játékfilmes elemeket tartalmazó dokumentumfilmet vetíti Sepsiszentgyörgyön. A számos erdélyi alkotó közreműködésével készült film megtekintésére szeretettel várják az érdeklődőket 2023. január 28-án, 17 órától a Művész Mozi Chaplin és Fellini termébe.

Január 31-én, kedden 18 órakor az Aradi Kamaraszínház, a Kölcsey Egyesülettel és az RMDSZ Arad megyei szervezetével közösen, zenés előadással emlékezik Jávor Pálra, a 20. század elejének ünnepelt magyar színészére, aki 121 évvel ezelőtt született Aradon. A nézők Pozsgai Zsolt Jávor hajnalai című darabját láthatják a Bábszínház termében.

Dutka Ákos emlékére, dr. Boka László irodalom-történész kezdeményezésére, 2023. január 27-én, pénteken 18 órától a Szigligeti Színház páholyelőcsarnokában ünnepi ülésszakot szervez az Újvárad folyóirat és kiadója, a Holnap Kulturális Egyesület, szakmai partnerségben a Szigligeti Tanoda Egyesülettel.
 

A Györkös Mányi Albert Emlékház (Kolozsvár, Republicii / Majális u. 5.) Nyitott szemmel elnevezésű világjáró sorozatának Lepkekalandok című beszélgetését 2023. január 26-án, csütörtökön, 18.30 órától tartják. Január 27-én, pénteken, 16.30 órától ismét JelesNapTár lesz, a hagyományőrző gyermekprogram fonóházi meghívottja a széki Filep Erzsébet népművész.

Üveghang Akadémia II. elnevezéssel folytatja a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy az évi 8 alkalmas zenei képzését, 2023. február 7 és december 14 között. Az előadássorozat a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy zeneelméleti, történeti és gyakorlati képzése, melyet 2022-ben hirdetett meg első alkalommal. A program nevét a húros hangszereken alkalmazott üveghangról kapta, érzékelteti, hogy mennyire sokoldalúan lehet megközelíteni a művészet ezen ágát. 

Prokofjev Háború & béke című operáját a világhírű katalán operarendező, Calixto Bieito színrevitelében, Brassói-Jőrös Andrea, Brickner Szabolcs és Szegedi Csaba főszereplésével, összesen 28 énekes szólista közreműködésével mutatja be 2023. január 28-án a Magyar Állami Operaház. Az előadásban, amely a Genfi Nagyszínházzal koprodukcióban jött létre és február 18-ig hét alkalommal tekinthető meg az Operaház műsorán, az OPERA Zenekart és Énekkart a kazah Alan Buribayev vezényli.

Az idei év is gazdag lesz közösségi, kulturális programok terén Sepsiszentgyör-gyön. A több mint 20 szervező intézmény éves programjának eseményeit ismertette csütörtökön Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, valamint Vargha Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere a Művész Moziban szervezett közös sajtótájékoztatón. 

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másod-éves magiszteri bábszínész osztálya január 25-én, szerdán 19 órától mutatja be Árvácska cí-mű, felnőtteknek szóló előadását Vidovszky György rendezésében. Az előadás Móricz Zsigmond azonos című műve alapmotívumainak felhasználásával készült, megtekintése 16 éven felülieknek ajánlott. 

A Fotó és Film Kolozsváron sorozat keretében a Kolozsvár Társaság beszélgetést szervez Zágoni Balázs Szamos-parti Hollywood című regénye kapcsán 2023. január 24-én, kedden 18 órakor.

A kollégiumi professzor, aki lapot szerkesztett és politizált. Méhes Sámuel élete címmel Horváth Csaba történész-doktorandusz tart előadást február 1-én, 18:30-tól Kolozsváron, a Györkös Mányi Albert Emlékházban (Republicii/Majális utca 5. sz.).

A Kónya Ádám Művelődési Ház égisze alatt működő sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus Vegyeskar, valamint a sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalárda kórustag toborzót hirdet. A nagy múltú kórusok a  taglétszám növelése és fiatalítás céljából minden énekelni szerető jelentkezését várják Sepsiszentgyörgyről és a környező településekről. 

Február 3-án szervezi  meg a 2023-as év első koncertjét a Szimpla Sepsiszentgyörgy, amelynek első fellépője a fiatal tehetségekből álló Álljunk meg! zenekar lesz 21 órai kezdettel.

 

A Székely Nemzeti Múzeum legújabb kiállítása az intézmény ideiglenes kiállítóhelyéül szolgáló Lábasház Pincegalériájában 2023. január 19-én, csütörtökön nyílik meg. A kovásznai Deák-házaspár, Deák M. Ria textilművész és Deák Barna grafikus Romboló tettvágy és gyógyító csend című közös tárlatának megnyitója 17 órától kezdődik, a kiállítást dr. Deák Ferenc Loránd műkritikus nyitja meg.

Kovásznán a Kádár László Képtárban tart kiállításmegnyitót Tehetségük az „isteni ingyen kegyelem” ajándéka Berde Mária írónő és Berde Amál festőművész pályaképe címmel a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy 2023. január 17-én, 17 órakor.

Március 5-ig látogatható az Ez sör! A sernevelőtől a sörgyárig című kiállítás a Lábasházban, a Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelyén. A budapesti Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, valamint a Kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum közös vándorkiállítása a magyarországi sörkészítés és a sörfogyasztás történetét, a sörkészítés folyamatát, a sör-fogyasztás kultúrtörténeti kérdéseit mutatja be.