A magyar kalendáriumi szokások táji tagolódásának, változatainak, típusainak rendszerezése az ezután elvégzendő néprajzi feladatok közé tartozik. Ez lehetetlen is minden vidékre kiterjedő, alapos, a változatok sokaságát felvonultató gyűjtés nélkül. Márpedig sok vidékről nemhogy alapos, hanem még felszínes gyűjtésünk sincsen. Marosszék, az utóbbi évtizedek gyűjtéseinek köszönhetően, már nem tartozik ezek közé.
Ezzel összefüggésben fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a kalendáriumi szokásokat, azok változatait, elterjedtségüket, gyakoriságukat fel lehet használni egy-egy régió vagy kisebb néprajzi vidék sajátosságainak meghatározására. Néprajzi régiónknak, Marosszéknek lehet-e valamilyen sajátossága például a tavaszi-húsvéti népszokásaink egyetemes és összmagyar rendszerében? Lehet, sőt „szembetűnően” létezik, az alábbiakban éppen ezt szeretném bizonyítani.
Ha húsvétkor bejárjuk az egykori marosszéki falvakat és a környező vidékeket, vagyis a Kis-Küküllő vidékét Balavásártól Kibédig és tovább a Sóvidéket, a teljes Nyárádmentét, a Marosmentét Marosvásárhelytől Magyaróig és a Mezőség széli falvakat Pókától Nagyfülpösig; mindenütt a kapukra, tornácokra tett, díszes vagy díszítetlen fenyőágakat látunk. És csodák csodája, ha tágítjuk a kört Segesvár, Székelyudvarhely, Gyergyó, Beszterce, Nagysármás, Radnót vagy Dicsőszentmárton felé, elfogynak a húsvéti fenyőágak, ezeken a tájakon nem ismerik a húsvéti zöldágazó szokást. Itt a májusfaállítás volt szokásban, és szórványosan szokás napjainkban is. Másutt pünkösdkor virágozzák ki fenyőágakkal és virágokkal a lányok kapuit a legények.
A táji eltérések tehát szembetűnők, de közös bennük, hogy örökzöld fenyőágat vagy kizöldült ágat használnak fel tavaszi szimbólumként. A zöld ág ősi, egyetemes tavaszi szimbólum: az újjászületés, a megújulás, az élet jelképe. Az európai népek körében legáltalánosabban májusfaként ismerik és május elsején szokták állítani – lehet fenyőfa, nyírfa vagy más kizöldült fa – a falu vagy a város főterére, majd az ünneplők körül táncolták. A magyar nép kultúrájában is a legáltalánosabb tavaszi növényi szimbólum a májusfa. A májusfaállítás minden nagy néprajzi tájon ismert volt (Dunántúl, Felföld, Alföld, Erdély) csak a moldvai magyarok nem gyakorolták. Már a régebbi leírások is jelezték, hogy bizonyos vidékeken nem május elsején állítanak májusfát, hanem pünkösd napján, sőt a Székelyföldön húsvét hajnalán is.
A Székelyföld itt éppen Marosszéket jelöli, mert ebben a régióban szokásos a májusfa és a pünkösdi virágozás mellett a húsvéti zöld ág állítása is. Marosszéken a 19-20. század fordulóján a tavaszi zöld ágat általában nagylegények tették a nagyleányok kapujára, tornácára szerelmi ajándékként, utóbb sokfelé már csak fiatalabb fiúk, fiúgyermekek kislányoknak, leánygyermekeknek. Sőt, a húsvét, illetve virágvasárnap általánosabb szokásalkalom, mint május elseje vagy pünkösd. A húsvéti zöld ág: az örökzöld fenyőfa. A májusfa viszont kizöldült lombos ág, fiatal fa, amit szintén szerelmi ajándékként vittek a legények a leányoknak, illetve a rokonok egymásnak. A pünkösdi virágozás abból állt, hogy a legények lombos ágakból bolthajtást készítettek a leányok kapujára és azt virágokkal, virágcsokrokkal díszítették.
Régiónk belső tagolódását követve néhány példával szemléltetjük a húsvéti fenyőágazás, fenyőágtevés változatait. A Maros mente falvaiban (Gernyeszeg, Körtvélyfája, Sáromberke, Marosjára) két változat létezik. A konfirmált nagyleányoknak a kapuján fenyőágakból bolthajtást készít a leány udvarlója, titkos vagy nyilvános „szeretője”. A bolthajtást élő virágokkal díszíti és rendszerint egész éjszaka őrzi, nehogy megrongálják vagy ellopják. Egy leánynak rendszerint csak egy bolthajtás készül. Egy-egy faluban 3-4 ilyen bolthajtást tesznek napjainkban. A kisleányoknak bokrétát – marosmentiesen bakrétát – tesznek a fiúgyermekek. A fenyőágakat kereten, káván átbújtatva papírszalagokkal, papírrózsákkal díszítik. Egy-egy leánygyermek 5-10-25 ilyen bokrétát is kap, és egy-egy fiú ugyanennyi bokrétát tehet. A bokrétákat az ünnep szombatján délután hordják szét – édesapai, rokoni segédlettel a faluban. A leányos apák a bokrétákat a kapura, kerítésre rögzítik, ha sok van belőlük, hatalmas díszkapukat állítanak. A húsvét másodnapi öntözéskor a bokrétatevő fiúkat bőven megajándékozzák.
A Felső-Maros mentén és a Mezőség szélén (Vajdaszentiván, Beresztelke, Kis- és Nagyfülpös, Felfalu, Disznajó, Fickó) is ugyanez a fenyőágazás rendje, de itt már ritkábban tesznek nagylegények, gyakoribb a gyermekek körében. Ezen a kistájon a bokrétatevés ideje megelőzi húsvétot, virágvasárnapján van.
A nyárádmenti falvak húsvéti fenyőágazása igen változatos. Az Alsó-Nyárádmentén – Ákosfalva és Nyárádtő között – nagyleányoknak ritkábban tesznek szerelmi ajándékként fenyőfát. Ez a szerelmi ajándék csupasz díszítetlen fenyőhegy, ritkábban bolthajtás. A kisleányoknak ezekben a falvakban is sok, szalagokkal díszített kisebb fenyőhegyet vagy oldalágat visznek szombaton délután a fiúgyermekek. A középső Nyárádmente falvaiban ennél gazdagabb szimbolikájú a fenyőágazás (Nyárádgálfalva, Szentháromság, Csíkfalva) és ez átnyúlik a Kis-Küküllő vízválasztóján (Rigmány, Havad, Geges, Vadasd). Itt minden ház kapujára közösségileg tesznek egy fenyőágat, ezzel köszöntik húsvét ünnepén a háziakat és jelzik azt is, hogy húsvét másodnapján öntözni fognak. Ezen kívül a gyermekek tesznek feldíszített oldalágat vagy tetőt a kislányoknak. A harmadik fenyőfaváltozat a legnagyobb és a legszebb kell legyen: ezt a legény viszi éjszaka a „szeretőjének”, és a kapu elé vagy az udvarra a földbe ássa, szalagokkal, festett tojáshéjakkal díszíti. A Felső-Nyárádmentén – ott, ahol a fenyőerdők valóságosan közelebb kerülnek az emberekhez – ritkulnak a szimbolikus húsvéti fenyőágak (Jobbágytelkén és Nyárádremetén egyáltalán nem tesznek), itt és a Szentföld többi falujában a májusfa volt szokásos.
Ugyanez a helyzet a Sóvidék Udvarhely felé eső falvaiban, például Korondon. Siklódon húsvétkor a férjhez menni való leányoknak tettek fenyőágat, Alsó- és Felsősófalván, Parajdon is azok a legények tettek fenyőágat, akiknek kiválasztott „szeretőjük” volt. Napjainkban a kicsi gyermekek – öt-tízévesek szokása a zöld ág tevése.
A Kis-Küküllő mentén is gyermekszokássá vált a fenyőág tevése. Kivétel Kibéd, ahol ez a konfirmáló fiúk kiváltsága. A feldíszített fenyőhegyeket virágvasárnap előtt a templomba viszik és a karzatra helyezik. Virágvasárnaptól nagyszombatig a templomban van a helyük, ekkor a konfirmált fiú az est beállta után elviszi a kiszemelt leány házához. Kibéden nem a kapura teszik, hanem a ház tetejére, jó magasra. A megajándékozott lehet frissen konfirmált leány vagy egy-két évvel fiatalabb. A 2010-ben konfirmált 8 fiú közül 4-en tettek fenyőfát, többségük konfirmáló társuknak. A kibédi szokás az ünnepi templomdíszítés és fenyőágazás régiesebb formáját őrzi.
Végül hadd jegyezzem meg, hogy tájainkon a velünk együtt élő cigányok ugyanúgy gyakorolják, élik a húsvéti fenyőágazást, mint a magyarok, például Vajdaszentivánon, Bordoson, Erdőszentgyörgyön.
A Maroson túli, székely mezőségi falvakban pünkösd a tavaszi zöld ág tevésének az ideje. Ugyancsak pünkösd ünnepén tesznek „csóvát”, kizöldült nagy ágat kedvesüknek a legények a székely falvakban, a Vécke patak völgyében (Székelyvécke, Magyarzsákod, Székelyszállás).
Marosszék régió tavaszi zöld ág állításának sajátossága akkor válik még szemléletesebbé, ha a szomszédos régiókkal összehasonlítva vizsgáljuk. Gyűjtésünk alapján a Marosszékkel szomszédos Udvarhelyszéki és gyergyói falvakban a májusfa szokásos, a Kis-Küküllő Marosszéken kívüli, alsó szakasza mentén szintén a májusfa, a Mezőség bizonyos részein ugyancsak. A Mezőség északkeleti részén, a szászok lakta vidékek szomszédságában a magyar falvakban is pünkösd a zöld ág állításának alkalma, akárcsak a segesvárszéki és a Kis-Küküllő vidéki szászok szomszédságában.
Marosszéket tehát májusfát állító és pünkösdkor zöldágazó-virágozó régiók veszik körül. Marosszéken viszont a húsvéti fenyőág állítása jellemző, legváltozatosabb formákban a központi területein. Legnagyobb egyházi ünnepünk, a húsvét (virágvasárnapot is ide értve) nálunk magához vonzotta az újjászületés, az élet ősi egyetemes szimbólumát. Gazdag jelentésvilággal ruháztuk fel, változatos formákban éltünk, és napjainkban is élünk vele. Ebben áll régiónk egyik néprajzi sajátossága.
(A felhasznált képek a szerző felvételei)
