Jogászképzés a Bolyai Tudományegyetemen 1945–1959

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi Intézete és a Forum Iuris Egyesület gondozásában megjelent kiadvány* páratlan értékű egyetemtörténeti monográfia a magyar jogászképzés második világháborút követő küzdelmes szakaszáról.

Állításom hitelességét az a körülmény támasztja alá, hogy a tárgyalt időszakban (1946–1950) a Bolyai Jog- és Közgazdaságtudományi Karának hallgatója, majd 1957-ig oktatója voltam, így „még élő tanúként” lehetek szószólója a dokumentumkötetnek s a témát megjelenítő dokumentumfilmnek.

Nagy érdeklődéssel és figyelemmel olvastam a 300 oldalas mű minden fejezetét. Első megjegyzésem a kutatások során feltárt gazdag anyag rendszerezésére vonatkozik, vagyis a szerkezetre. Átgondolt, logikus beosztást sikerült megvalósítani, azaz először általános témakifejtés mutatja be a tárgykör fő vonulatait, eseményeit, majd a részletezés, a részletek bontják ki a témaismertetés blokkjait, szakaszait. A helyes koncepció már magából a tartalomjegyzékből sejthető, és a kivitelezés teljes mértékben igazolja a megfontolt szándékot.

A mintegy 15 oldalnyi Törésvonal vagy folytonosság c. bevezető tanulmány (dr. Veress Emőd tollából) olyan magvas értekezés, melynek minden sorával egyet tudok érteni. Ugyanis sokszempontú, objektív elemzés az okokról és okozatokról, a folyamat lezajlásáról alfától omegáig, azaz a Bolyai-jogászképzés megindításától annak megszüntetéséig. A politikummal átszőtt – a sűrűn és durván beavatkozó hatalmi ideológiával fertőzött – időszakban szemléletesen ábrázolja a tanulmány egy hősi küzdelemmel létrehozott intézmény keletkezését, működését, végzetét („kivégzését”) a közreműködő személyek, korabeli fotók, tényadatok – fények és árnyak – érzékeltetésével.

A szükségszerűen terjedelmes Történeti áttekintés c. kismonográfia (dr. Kokoly Zsolt munkája) először rövid stúdiummal nyitja meg a zsilipeket a következő fő- és alcímekben rendezett tudnivalókra a Jog- és Közgazdaságtudományi Kar Jogtudományi osztályának minden aspektusáról. Ezek során rendkívül gazdag és illusztrációkkal dokumentált képeket kapunk oktatókról, tanmenetekről, publikációkról és így tovább – miközben megállapítható, hogy az intézményben a gyakorta mostoha körülmények ellenére is színvonalas tanári tudományos munka és eredményes jogászképzés valósult meg. De a pozitív vonások mellett az anomáliák sokaságát sem rejti véka alá az áttekintés: professzorok kényszerű fluktuációja, ésszerűtlen átszervezések, épület- és tanteremhiányok, az 1956-os események és következményeik stb.

Aki netán belefárad vagy belezavarodik a legtöbbször fentről – kívülről, állami vagy pártbeavatkozásokkal – generált „tarka”, olykor kaotikusnak tűnő diagnózis követésébe, a jogi-egyetemi világ fordulataiba, annak segít a kötet 162. oldalán olvasható tömör, de világos összefoglaló, éppúgy mint a könyv hátsó borítólapján található fülszöveg, mely egyben a munka célját, valamint rendeltetését is őszinte és felelősségteljes sorokkal ajánlja az olvasók figyelmébe.

Lőrincz Ernő, a recenzió szerzője, a Bolyai egykori munkajog tanára volt joghallgató tanítványai között

A Történeti áttekintés után mintegy tízoldalnyi Melléklet nyújt tájékoztatást a felhasznált szakirodalmi és levéltári forrásokról, valamint a Bolyai-jogászképzés oktatógárdájáról. Professzorok, előadótanárok, adjunktusok, tanársegédek, meghívott külső előadók névjegyzéke, életrajzi adatai, munkásságuk, közéleti szereplésük tekintetében – be kell vallanom – rengeteg újdonságot találtam róluk, olyan részleteket, amiket sem akkor, sem később nem volt alkalmam ismerni vagy megismerni, jóllehet személyes ismeretség, kollegiális kapcsolat fűzött a felsoroltak többségéhez.

A dokumentumkötet (mintegy 100 oldalon át) kiemelt figyelmet szentel az egykori (mostanra felkutatott) hallgatókkal készült interjúk kivonatos közlésének. Kilenc nyilatkozó visszaemlékezései eleveníti meg, színesíti ily módon a könyv auráját az egyetemre jutás (felvételizés), a tanári karakterek, a szemináriumi és vizsgaélmények emléktárából. De ízelítőt adnak az egyetemi élet, sport- és más szórakozási formák lüktetéséről, valamint a komorabb vonatkozásokról is, mint a marxizmus-leninizmus erőltetése, a kommunista pártideológia, illetve politikai diktátumok behatolása a jogászképzésbe, és az álszent módon véghezvitt 1959-es egyetemegyesítés.

A monográfia megszerkesztésével egyidejűleg egy 55 perces dokumentumfilm is készült a Bolyai-jogászképzés mikéntjéről, s mindkét alkotás bemutatásra kerülhetett 2016 augusztusában a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Hasonló rendezvényre másodszor 2016. október 20-án került sor (immár jelenlétemben) az EMTE Tordai út 4. szám alatti modern épületének aulájában, mintegy 200 főnyi közönség előtt – többségük (ami üdvözlendő dolog!) egyetemista volt. Ez az esemény szívet melengető hangulatban érzékeltette, bizonyította a Bolyai-tradíció ápolását, emlékének ébrentartását. A meghívott (már időskorú) egykori joghallgatók, Müller Vilmos és Buzeskó György személyes beszámolója kiegészült az én felszólalásommal, aki nemcsak szem- és fültanúja lehettem a 60-70 évvel ezelőtti történéseknek, hanem oktatói minőségben is aktív résztvevője, cselekvője, illetve átélője is.

Úgy gondolom, hogy a fentieknél bővebb ismertető, méltató szöveg fölösleges, túl terjedelmes hozzászólás lenne részemről, hiszen evidens, hogy a kötet és a film nemes célt szolgált és szolgál, mind szakmatörténeti (=jogászképzés), mind kisebbségpolitikai tanulságok értelmében. Meghitt érzéssel tudom ajánlani az erdélyi, illetve anyaországi érdeklődők és érintettek figyelmébe egyaránt.

A könyv bemutatója 2016 októberében

Összegezve mondandómat: a dokumentumfilm és a könyv kiváló kettős dokumentum az egykori kolozsvári Bolyai Tudományegyetem magyar jogászképzéséről. A film sajátos eszközeivel eleveníti meg a múltat és szereplőit, a könyv pedig gazdag tárháza az 1945–1959-es korszak tárgyilagos megidézésének, prezentálásának. Más szóval: hiánypótló és igényes kötet született – szakmai értékét és tartalmi hitelességét bizonyítja a nagyfokú precizitással közölt 164 lábjegyzet, a 60 felhasznált forrásmű, a fotók jegyzéke és a személynévmutató. Nem hiányzik a román és az angol nyelvű rezümé sem a végéről. Aki hasonló vállalkozásba fog, csak az tudja igazán (jómagamat ideértem!), hogy milyen kereső, válogató, szűrő, odaadó, időrabló és szívós munka szükséges ahhoz, hogy kibányásszuk a célt szolgáló „nyersanyagot”, majd szellemi kohónkba olvasztva minőségi „nyomdatermékké” varázsoljuk azt.

A szerzőpáros és tanszéki segítő munkatársaik minden elismerést megérdemelnek a témaválasztásért, a nyersanyag feldolgozásáért s azért, hogy fáradtságot nem kímélve létrehozták a „legendás” Bolyai-idők jogászképzésének mementóját.

Szubjektív zárómondattal fejezem be recenziós írásomat: öröm és meghatottság járt át, midőn sok évtized elmúltával (úgyszólván csodaszerűen) ismét találkozhattam az egykori kolozsvári magyar egyetem tanáraival, diákjaival, és átélhettem azon „regényes” időket és jeleneteket, amelyeket felébresztett bennem a hűen tolmácsolt Bolyai-korszak. Mert lehettek és voltak a kedves és boldog percek mellett a politikai diktatúrától kapott gáncsoló, cinikus csapások – mégis felejthetetlen marad számomra a Bolyai Tudományegyetem Jog- és Közgazdaságtudományi Karán töltött pályakezdő ifjúságom 10-11 esztendeje.

* Veress Emőd–Kokoly Zsolt: Jogászképzés a Bolyai Tudományegyetemen 1945–1959. Kolozsvár, 2016

Új hozzászólás