Gazdasági fellendítőkből üldözöttek

Kulcsár Beáta munkája* a Weiszlovits/Vaiszlovich család élettörténetét meséli el, több nemzedéken át bemutatva a családhoz tartozó férfiak életpályáját. A szerző a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte tanulmányait, a kötet pedig a doktori dolgozatához elkészített kutatás gyümölcse. Kulcsár Beáta doktori munkáját az Egy nagyváradi vállalkozó család (Weiszlovits) tevékenysége és megítélése (1858–1944) címmel védte meg, majd a kötet publikáláskor kapta az „Adónyomorítás miatt zárva”. Egy nagyváradi család történetei (1858–1944) címet.

De miért olyan érdekes a Weiszlovits/Vaiszlovich név, hogy a szerző egy egész kötetet szentelt neki? A válasz már a könyv első oldalain fellelhető. A dolgozat megírásának az ötlete egy 1911-es, a Biharmegye és Nagyvárad kulturális, közigazgatási, kereskedelmi és ipari fejlődésének tükre című kötetből származik. Az említett könyv Közigazgatás című fejezetében azokat a cégeket mutatják be, amelyek hozzájárultak Nagyvárad modernizációjához, gazdasági fellendüléséhez. A könyvben Weiszlovits Adolf Concordia nevű temetkezési vállalkozásáról, valamint magáról a tulajdonosról is részletes leírás található. Megtudhatjuk, hogyan kezdte pályafutását egyszerű zsidó bádogosként, és milyen viszontagságok vezettek oda, hogy fiára, Weiszlovits Lajosra hagyja Nagyvárad első temetkezési vállalkozását, amely akkor Weiszlovits Adolf és Fia néven működött.

A család neve több mint húsz évvel később, a megyei és városi elitet bemutató kötetben is felbukkant. Weiszlovits Lajos és vállalkozása nem maradhatott ki a kötetből, amelyben helyet kapott a cég története, valamint egy, a családhoz köthető másik névről is szó esik. Vaiszlovich Emil – habár vezetékneve kicsit eltér a temetkezési vállalat tulajdonosaitól – szintén a Weiszlovits család tagja volt, viszont arról nincsenek pontos információink, hogy miért változtatott nevet.

Kulcsár Beáta munkája egy család élettörténetével foglalkozik. Kutatása újszerűnek mondható, mivel még nem született olyan önálló kötet, amely a Weiszlovitsok életútját mutatná be. A munka több éven át tartott, és rengeteg kutatást vett igénybe, amely nemcsak Budapesten, hanem Nagyváradon, Kolozsváron és Bukarestben is zajlott. A szerző célja kezdetben az volt, hogy megszakítatlanul ismertesse a család történetét, valamint bemutassa a családtagok származását, szocializációját, társadalmi helyzetét és gazdasági tevékenységét. A Források és forrásszűke alfejezetben már arról olvashatunk, hogy a szerzőnek időközben át kellett gondolnia a módszertant és megközelítést, ugyanis a Bihar Megyei Levéltárban szinte teljesen hozzáférhetetlenek egyes 1920 előtti dokumentumok. A család nőtagjainak az életét sem sikerült feltérképeznie kellőképpen, mivel a Weiszlovits/Vaiszlovich asszonyok és lányok nem voltak olyan meghatározó személyiségei a társadalomnak, mint a férfiak, így a sajtóban és a vállalkozásokhoz köthető hivatalos papírokon sem maradtak fent róluk olyan mélyreható adatok, amelyek segítettek volna az életútjuk kidolgozásában. A levéltári anyagok helyett így közgyűjteményeket, valamint a család közéleti szerepléséről tájékoztató sajtóanyagokat használt fel ahhoz, hogy folytassa a férfitagok életének bemutatását.

A kötet szerkezeti szempontból hat nagy fejezetből áll, amelyekhez további alfejezetek kapcsolódnak. Az első fejezetben a kutatás rövid áttekintését olvashatjuk, majd a továbbiakban a szerző bemutatja Nagyváradot, mivel az a vállalkozás és a családi élet helyszíne volt. Ezt követi Weiszlovits Adolf és Lajos pályájának ismertetése, vállalkozásuk bemutatása.

A család következő nemzedéke már Vaiszlovich vezetéknévvel szerzett magának hírnevet. Gyula és Emil pályája nem alakult zökkenőmentesen, néhány velük kapcsolatos közéleti konfliktust még a sajtó is előszeretettel dolgozott fel. Ilyen volt a szóváltásnak induló, majd tettlegességbe torkolló nézeteltérés Vaiszlovich Gyula és Zeiterer József között 1897-ben, amelybe Emil is belekeveredett. E mellett Vaiszlovich Gyula fegyveres összeütközésbe is került egy bizonyos Pallay Lajossal, a szerző az ügy részleteire szintén kitér a kötetben.

A negyedik fejezet már csak Vaiszlovich Emillel foglalkozik, azzal, hogy az impériumváltás után miképp maradtak fent a magyar vállalkozások, köztük a Vaiszlovich által vezetett Park Szálló is. A folyamatosan változó adóügyi törvények miatt 1930. február 19-én a tulajdonos úgy döntött, hogy bezárja a szállóját, és kifüggesztette a címből már ismert szöveget: „Adónyomorítás miatt zárva”. Döntését az aránytalan adóztatással indokolta, amely ügyben végül maga a helyi pénzügyi igazgatóság képviselője járt el.

Habár Vaiszlovich újranyitotta a szállót, az 1930-as évek során többször is meggyűlt a baja az adóhivatallal, mivel ismét méltánytalanul nagy összeget próbáltak behajtani raja. Vaiszlovich Emil vagyoni helyzete köztudott volt, így még a lakosság is úgy vélekedett, hogy a szálloda zárva tartása csak az adóbehajtó céget érinti kellemetlenül, hiszen Vaiszlovichnak bőven volt miből fenntartania magát.

A kötet a családot érő antiszemita támadásokra is kitér. A zsidókkal szembeni gyűlölet jelei a két világháború között egyre inkább megmutatkoztak, különösen az 1927-es nagyváradi diákkonferencián. A magyar- és zsidóellenes diáksereg komoly károkat okozott a városban, e mellett Vaiszlovich Emillel is összetűzésbe kerültek. Mivel a szálló tulajdonosa közismert személy volt, a Park Szállóban lezajlott, verekedésbe torkolló veszekedést az újságok előszeretettel dolgozták fel. Az esetből Vaiszlovich komoly fejsérüléssel keveredett ki. A könyv részletesen beszámol arról, hogy mi vezethetett a konfliktus elfajulásához, valamint az ezt követő tárgyalásról is olvashatunk.

Más botrányokról is részletesen tudósít a könyv. Az 1940-ben lezajlott impériumváltás újabb bonyodalmakat eredményezett a szállodatulajdonosnak, aki nemcsak hatósági ellenőrzés alá került, de le is tartóztatták. Halálának pontos körülményei tisztázatlanok, arról viszont vannak információk, hogy az Auschwitzba tervezett deportálása előtt hunyt el. Egyesek szerint az SS-katonák verték halálra, mások szerint egy német tiszt állt tragédiája hátterében. A Vaiszlovich család többi tagja viszont már nem úszta meg az elszállítást és a tragikus végsorsot.

A Bémer tér (Piața Regele Ferdinand I) és a Szigligeti színház Nagyváradon, 1907-ben. Kép: Fortepan/Magyar Földrajzi Múzeum/Erdélyi Mór cége

Ezt a szomorú lezárást próbálja ellensúlyozni az Emlékezet című utolsó fejezet, amelyben a szerző Vaiszlovich Emiltől és kortársaitól származó szövegeket dolgoz fel különböző korabeli hírlapokból, majd ezt követi a téma összegzése. Bár nem állt a szerző rendelkezésére annyi anyag, amennyit szeretett volna felhasználni a kutatásai során, így is sikerült összeállítania egy remekül kidolgozott munkát. A stílus szakszerű, a tényeknek kellőképpen utánanézett, az adatok pontosak.

A kötet keménykötésű, a borítón Vaisz­lovich Gyula és Emil látható egy erkélyen, amely valószínűleg a Park Szállóhoz tartozott. További illusztrációkat a könyv utolsó lapjain láthatunk – ezek közé tartozik a nagyváradi Bémer tér és környékének térképe, ahol a család ingatlana is megtalálható volt.

 

*Kulcsár Beáta: „Adónyomorítás miatt zárva.” Egy nagyváradi család történetei (1858–1944). Kriterion Könyv­kiadó, Kolozsvár, 2022.

Új hozzászólás