„De csakis éppen a zeneművészet azon egyedüli alany, mit a katholika anyaszentegyház ősidőktől fogva minden viszontagságai között, mint édes gyermekét s legnagyobb gonddal ápolt és növelt kebelében.” - Brassai Sámuel és Hintz György levele Lönhart Ferenc főesperes-plébánosnak
(Kolozsvár, 1867. augusztus 28.)
Brassai Sámuel egész életében elkötelezett hódolója és művelője volt a zenének. Halálos ágyán Hubay Jenő hegedűjátéka mellett búcsúzott a földi élettől. A századnyi időt megélt polihisztor életének és tevékenységének ezt a szeletét Lakatos István zenetörténésznek 1941-43-ban a Keresztény Magvetőben, folytatásokban megjelent tanulmányából (Brassai Sámuel és a zene) jól ismerhetjük. A pesti hangversenytermeknek szinte mindennapos látogatója volt, de a nyugat-európai jelentős koncertekre is eljutott. A hangszerek közül leginkább a zongorához vonzódott, e mellett szívesen játszott harmóniumon, brácsán és csellón.
Miután 1859-ben ismét a kolozsvári Unitárius Kollégium tanára lett, a helyi zenei élet fellendítésére törekedett, a város zenei életét egy emberöltőn keresztül meghatározta. Bevezette a rendszeres kamarazenélést, melyben személyesen is részt vett a társadalmi életben olyan tekintélyes helyet elfoglaló alkalmi muzsikustársaival, mint Ruzitska György, a zenekonzervatórium igazgatója, Mátéfy Károly törvényszéki bíró, Hintz György gyógyszerész, Nagy Gábor, a Központi Szálloda tulajdonosa és Pákei Lajos építész, Kolozsvár városképileg meghatározó épületeinek (pl. New York szálloda, Unitárius Kollégium, sétatéri kioszk és korcsolyapavilon) tervezője. Mindezek megkoronázásaként Brassai Sámuel egy társaságba gyűjtötte az általa legjobbnak ítélt, többségében amatőr zenészeket. 1864-ben a kamarazenélés minél magasabb szintű művelése érdekében így alakult meg a Házi Zenekör (a későbbi Kolozsvári Zenetársaság őse). A Zenekört egy év múlva újjászervezték és elnökévé létrehozásának szellemi atyját, Brassai Sámuelt választották meg. Időközben felmerült a városban működő állandó zenekar felállításának igénye. Erről tanúskodik a Házi Zenekör választmányának 1867. augusztus 28-án tartott ülésének kivonata, melyet levél formájában elküldtek Lönhart Ferenc kolozsvári főesperes-plébánosnak. Jövőbeli szakmai szolgálatuk felajánlása mellett anyagi jellegű támogatást kértek a nemes közösségi cél megvalósíthatóságához. A levélben kidomborították a római katolikus egyháznak a zene ápolásában és fejlesztésében játszott szerepét, különös tekintettel „a világ legnagyobb zeneszerzőire”, akik „majd mind katholikusok voltak, de legtöbbnyire az egyházi rendhez is tartoztak”. Megállapításukban nem lehetett elfogultság, mert a levél aláírói protestánsok, unitárius és lutheránus vallásúak. Az egyház válasza támogató lehetett, mert a levélen ez a kézírásos bejegyzés szerepel: „41–867. sz. a. elláttatott”.
A most közreadandó levél címzettje Lönhart Ferenc (1819–1897) főesperes-plébános, majd erdélyi megyéspüspök. 1844-ben Kovács Miklós püspök pappá szentelte, majd titkárául fogadta. Később Haynald Lajos püspök irodaigazgatója, római útján egyházi elöljárójának kísérője. 1864-ben kolozsvári főesperes-plébános, tíz év múlva a gyulafehérvári káptalan nagyprépostja. 1882-ben Fogarassy Mihályt követte az erdélyi megyéspüspök székében. 1897-ben Mailáth Gusztáv Károlyt nevezték ki segédpüspökévé, aki halála után utóda lett. Püspöksége idején templomokat építtetett, az Erdélyi Római Katolikus Státus iskolaügyeit rendezte, több százezer forint értékben egyházi és egyéb jótékony célokra adományokat tett, kiérdemelve az „angyali szívű” jelzőt. 1885–1886 között nevéhez fűződött a piskitelepi (ma Piski) plébánia és templom felépítése. Annyira kötődött a településhez, hogy 1887-ben nyaralót építtetett magának, s 1898-ban az általa építtetett templomban helyezték örök nyugalomra.
A levelet Brassai Sámuelen kívül aláíró ifj. Hintz György (1840–1890) gyógyszerész, egyetemi tanár. 1863-ban, Bécsben doktorált, majd visszatért Kolozsvárra és átvette a 18. században alapított főtéri Mauksch-féle gyógyszertárat. 1884-től a Ferenc József Tudományegyetem magántanára, továbbá az Általános Magyarországi Gyógyszerész Egylet 21. járásának igazgatója, a gyógyszerészgyakornokokat vizsgáló bizottság tagja. Társadalmi megbízatásként a városi képviselőtestület tagja, a kolozsvári zenekonzervatórium elnöke, a lutheránus egyház főgondnoka, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület pénztárnoka, az Erdélyi Gazdasági Egylet főpénztárnoka, az Osztrák-Magyar Bank és a kolozsvári Kereskedelmi Bank igazgatótanácsosa, a Házi Zenekör választmányának jegyzője. A Hintz-gyógyszerész dinasztia megalapítója.
A kézírásos levél lelőhelye: Szent Mihály plébánia Levéltára, Kolozsvár.
„Sz. 101–867.
ZKV. J.
Méltóságos Abbás és pápai Praelatus Úr!
Szent Dávid király 33. zsoltára „dicsérjétek az Urat, hegedűben, lantban és tíz húrú citerákban énekeljetek neki: Mondjatok Neki új éneket, jól énekeljetek nagy örömmel.” Továbbá Asáf, az éneklő és kürtölő papok fejedelmének 81. zsoltára: „Vegyetek elő éneklő szerszámokat és vegyetek dobot és gyönyörűséges hegedűt és lantot. Énekeljetek az új holdnak ünnepén kürttel, a rendelt ünnepeken a mi innepeinknek napján: Mert végzett dolog ez Izraelben, a Jakob Istenétől szereztetett rendtartás” stb. elég bizonyságai annak, hogy már az ókorbeli Szentatyák a zene magasztos harmóniáját tartották legilletékesebbnek az Isten dicsőítésére.
De hogy az egyházi zene a közájtatosság és Isten dicsőségének nagyobb emelésére nélkülözhetlenül szükséges, azt Krisztus anyaszentegyházában is századok approbatiója bizonyítja.
Az egyházi zene amaz egyedüli isteni alkotmány, melyet kor, vallás és nemzetkülönbség nélkül minden ember egyenlőn megért, bámul és mindenkit az Isten imádására buzdít: mert ez az egyedüli művészet, mely mint a szent vallás, csak a lélek- és szívvel foglalkozik.
De csakis éppen a zeneművészet azon egyedüli alany, mit a katholika anyaszentegyház ősidőktől fogva minden viszontagságai között mint édes gyermekét s legnagyobb gonddal ápolt és növelt kebelében, ugyannyira, hogy ma már büszkén elmondhatja, hogy a világ legnagyobb zeneszerzői nemcsak, hogy majd mind katholikusok voltak, de legtöbbnyire az egyházi rendhez is tartoztak: ilyenek voltak a régibb időben: maga sz. Gergely pápa a hangjegyírás nevezetes feltalálója, sz. Ambrus püspök, Allegri, páter Martin stb. Az újabb időben pedig: pater Lambilotte Jézus-társasági áldozár, Alfieri, a Sixtus-kápolna karmestere és pápai zeneszerző, és Liszt Ferenc, a zenészet királya: kiknek legnagyobb művei kizárólag az egyház körében mozognak s magasztos harmóniáikkal az elfásult keblek ezreit hajtják porba az Isten zsámolya előtt, annak buzgó imádására.
És ha a civilizatio (amint az kétségbe vonhatlan) áldásdús elterjedését a kereszténységnek köszönheti, úgy abban az egyházi zenének különösen az érzelmek finomítása és nemesbítése körül elvitathatlan érdemei vannak.
De vajmi sajnos, hogy városunk közönsége az egyházi zene emez áldásos lelki gyönyörűségeit oly ritkán, akkor is csak egyesek önfeláldozó buzgalma és sok hátrányokkal való küzdelmek legyőzésével élvezheti: minek fő oka az, hogy az elágazott erők nincsenek kellőleg concentrálva, és hogy a hiányzó erőket kényteleníttetnek az egyházi zenében teljesen járatlan katona-zenészekkel pótolni.
E bajon segítendő, városunk nehány buzgó zenész és zenepártoló tagja a zene ügyét felkarolva, föladatául tűzé ki e városon az elszórt erők egyesítésén felül még szükségeltető zeneerőknek alkalmas tagok szerződtetése által egy állandó Zenekar felállítását, hogy ez által Kolozsvár nagy és a zenét kedvelő művelt közönségének bármely alkalomra minden időben és körülmények között egy szabályszerűen szervezett Zenekar álljon rendelkezésére s ne legyen kitéve egy olyannak hiányában azon a jelen körülmények között valamint rövid időre eddig bekövetkezett, úgy ezután még hosszabb időre is bekövetkezhető esettlegnek, hogy egy helyőrségi katonai zenekar itt nem léte miatt az orchestralis zenét teljesen nélkülözni kényteleníttessék.
A zenének minden irányzatbani fejlesztésére hivatott helybeli házi zenekör figyelme is felhívatván ezen ügynek pártfogásba vételére ez főleg a városi közönség ebbeli szükségének méltó kielégítése, de egyszersmind a nagyobbszerű orchestralis zeneművek előadhatása érdekében is mulaszthatlan kötelességet vél teljesíteni, amidőn ez ügyet magáévá téve a célba vett Zenekarnak mielőbbi felállíthatására vezető minden előintézkedéseket és a szükséges költségvetést, valamint a beszerzendő hangszerek árára, úgy a szerződtetni kellető zenész tagok fizettetésére nézve is megtett: s miután az eddigi, nagy részben biztos alapra fektetett számítás az óhajtott cél teljesülhetését remélni engedi mégpedig rövid időn úgy, hogy a felállítandó Zenekar a jövő hó közepe táján már előadásait megkezdendő színtársulat mellett rendes működését megkezdhesse, de valamint ezen kívül rendeltetésénél fogva az egyházi zenékbeni részvételt is bármikori felszólítására Méltóságodnak minden külön tiszteletdíj nélkül eszközölje.
Minél fogva a legbiztosabb reménnyel eltelve bátorkodik alólírt zeneköri választmány Méltóságodhoz folyamodni s tisztelettel kérni, hogy e városon egy Zenekar megállandósítása nemes céljához a kormánya alatti egyház részéről is évenként, míg a segélyezés nélkülözhetővé váland, bár háromszáz forinttal hozzájárulni méltóztatnék, mely segélyösszeg a tiszt. egyháznak jogot adand a felállítandó zenekart bármikor is templomi célokra felhasználni, s ez által az ünnepélyeket más nagyobb s részben műveltebb városok példájára emelni.
Tekintve azon előnyt, melyet egy jól szervezett zenekarrali rendelkezhetést nyújt 300 forintért, amidőn máshol csak egy Regenschori 5–600 frtal van fizetve, valóban oly csekély összveg, hogy azzal a tisztelt egyház alig fogja magát megterhelve érezni. Miért is teljes reménnyel vagyunk a felől, hogy a fennforgó nemes törekvésű tárgyban tett jelen felszólalásunk nem fog a pusztában elhangzó szó lenni.
Ebbeli elhatározását tisztelettel kérjük, méltóztassék rövid időn a zenekör alólírt választmányával tudatni.
Kelt Kolozsvártt, a házi zenekör 1867. augusztus hó 28án tartott üléséből.
Brassai Sámuel
Zeneköri elnök
Dr. Hintz György
Zenekör választmányi jegyző”
